Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Föld

A Gyergyói-havasoktól a Himalájáig

National Geographic Magyarország

Most már biztos: Erőss Zsolt – mászótársával, Kiss Péterrel együtt – a Himalája áldozata lett. A tragédiába torkollt expedíció történéseiről sokat hallottunk az elmúlt napokban.

Az Ilka Műhely által közreadott képen a Kancsendzöngára tartó expedíció magyar tagjai 2013. május 8-án, az alaptáborban: Kiss Péter (hátul, jobbra), Erőss Zsolt (elöl, balra), Kollár Lajos, az expedíció vezetője (elöl jobbra) Jaroslav Dutka szlovák hegymászó (hátul, balra).

Fotó: MTI/Ilka Műhely

A száraz tények ismertek az MTI jelentéséből: „A két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését 2013. május 22-én, szerdán délelőtt jelentették be. A két magyarnak hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert eddig nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén.”

A magyar hegymászócsapat Kancsendzöngára vezető útja.

Fotó: MTI/Magyarok a világ nyolcezresein

A magyar hegymászó és társa, az alig huszonhat éves, Kiss Péter tragédiája nemcsak a hazai közvéleményt rázta meg: a történtekre felkapta a fejét szinte az egész világ. Sokáig el sem hittük, hogy ez megtörténhet, vártuk a jó híreket, hátha mégis előkerülnek egy kavargó hóförgetegből, ám a hírek kijózanítónak bizonyultak. Elfogyott a remény. A csodavárásra végül két tudósítás tett pontot: 2013. május 25-én Gyöngyös főterén elbúcsúztatták a Himalájában eltűnt Kiss Pétert; Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere bejelentette: szándékaik szerint szülővárosa sportcsarnokát Erőss Zsoltról neveznék el.

Hópárduc – sokan így hívták Erőss Zsoltot. Kevesen tudják viszont, hogy ez nem pusztán becenév, hanem cím: egyfajta rang a hegymászók világában. Azzal érdemelte ki, hogy az egykori Szovjetunió területén álló mind az öt hétezrest, azaz 7000 méternél magasabb hegycsúcsot meghódította. Ezek mellett a Föld 14 nyolcezrese közül tízet mászott meg, az utolsó kettőt műlábbal – s ezzel nemcsak a papírforma, hanem az emberi akarat diadala révén is bekerült a világ hegymászóinak elitjébe. Erőss Zsolt, aki annak idején a Békás-szorosban csatolt először kötelet magára, s a Gyergyói-havasokban érezte először a jégcsákány hűvös érintését, vastag betűkkel írta be nevét a hegymászás történelemkönyvébe.

Az utóbbi napokban sokan megkérdőjelezték Erőss Zsolt eredményeinek értékét, öncélú hősködésnek tartják, sőt, egyesek – mint a magyarokkal egy csapatban csúcstámadásra indult, de visszafordult veterán spanyol hegymászó, Carlos Soria – konkrét vádakat is megfogalmaztak ellene, amiért fölösleges kockázatot vállalva sodorta életveszélybe önmagát és mászótársát. Való igaz, ha tudomást vesznek a kimerültségükről, és a biztosítókötelekkel kiépített útvonal végén, háromszáz méterrel a csúcs alatt visszafordulnak, akkor jó eséllyel épségben lejöttek volna a hegyről. Rossz döntést hoztak – ez biztos. Mi látjuk ezt – de innen lentről nem nehéz bölcsnek lenni. Pláne utólag. Hogy pontosan mi történt akkor és ott, több mint nyolc kilométer magasan, hogy mi zajlott le a fejükben, csak ők tudják, de immár soha nem fogják elmondani nekünk.

„Az extrém magasságban fellépő oxigénhiány következtében az alapvető életfunkciók is károsodnak, és ez nagyon nehézzé teszi a mászást. A szervezet a végsőkig próbálja biztosítani az agy megfelelő ellátását, így a többi szervhez, például az izmokhoz – amelyek működése az elsők között áll le – már nem jut elegendő oxigén. Ilyenkor először csak vánszorogni tud az ember, később már azt sem. Borzasztó lehet, ha a sportoló valamilyen formában érzékeli, hogy kellene mennie, de az agya már hiába adja ki a parancsokat, az izomzat képtelen teljesíteni a feladatot. A rendkívüli hideg is nagyon megterheli a szervezetet, valamint azt is nehezen értelmezi az agy, hogy itt a napsütésben nem hűteni, hanem fűteni kell a szervezetet” – nyilatkozta Petrekanits Máté, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tudományos munkatársa az MTI-nek.   

Klein Dávid hegymászó saját tapasztalatai alapján a következőkről számol be: „A közbeszédben halálzónaként emlegetett magasságban drámai változások érik az emberi szervezetet. Leginkább egy erős részegséghez hasonlít az az állapot, amelybe a hegymászók 8000 méter körül kerülnek. A gondolkodásunk esetlenebbé válik, természetesen ez hat az ítélőképességre is. A mozgásunk lassul, bizonytalanabbá lesz, a látóterünk beszűkül, a légzés nehézzé válik, a legeslegfelső, 8500 méter feletti zónában már csak egy-két lépést teszünk meg percenként. Ebben a magasságban az szorul magyarázatra, hogy mitől maradunk életben, és nem az, hogy esetleg mitől halunk meg.” Klein Dávid szerint a szakemberek még hosszú ideig fogják elemezni a történteket, hogy a következő hegymászó-generációk tanuljanak belőle, a találgatásoknak pedig nincs sok értelmük, feltételezések alapján nem érdemes messzemenő következtéseket levonni.

A Magyarok a világ nyolcezresein program által közreadott képen a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsa látszik viharban, 2013. május 12-én.

Fotó: MTI/Magyarok a világ nyolcezresein

A hegymászás magányos sport. Az ember egyedül van, nagyon egyedül: csak ő és a hegy. Nincsenek kamerák, amelyek egyenesben közvetítik a történteket, nem hullámzik a közönség a lelátókon, nem készítenek villáminterjút a résztvevőkkel a helyszíni tévéstábok. Ugyanakkor a magashegyi alpinizmus végső soron semmivel sem öncélúbb, mint bármelyik teljesítménysport, csak épp’ ez nem része a szórakoztatóiparnak.

Öncélú lenne hát egy hegymászó életműve? Értelmetlen a kérdés. Erőss Zsolt nem volt sem szent, sem ördögi. Ember volt, jó és kevésbé jó tulajdonságokkal. Ám, amikor az utókor mérlegre teszi az örökségét, abban az is szerepelni fog, hogy a Magas-Tátrában elszenvedett balesete után, fél lábát elveszítve, protézissel sem adta fel, sőt, hihetetlen akaraterővel visszaküzdötte magát a hegymászósport élvonalába, hogy újabb nyolcezreseket hódítson meg. Hány sorstársának adott, s ad ma és a jövőben is erőt! Mert ez is Erőss Zsolt öröksége.

Írta: Horváth Árpád

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

Még több holdrengés

Még több holdrengés

1969-1977 között mintegy 13 ezer holdrengésről készítettek méréseket a Holdon elhelyezett szeizmométerek, legalábbis eddig így tudtuk.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket