Égi jelenségek 2017. június első felében

A kilépés után a Porrima a Hold megvilágított pereme mellett látszik majd 
Illusztráció: Stellarium

Hold és Jupiter – csillagfedéssel – június 3-án
Ez alkalommal a Hold 72 százalékát világítja meg a napfény, így a félholdnál kissé gömbölyűbb lesz. Az együttállás alkonyat után már megfigyelhető a déli égbolton, ekkor kb. 3,5 fok távolságban lesznek egymástól, éjfélre azonban már csak 2,5 fok választja el a két égitestet.

A mostani együttállás érdekessége, hogy egyidejűleg a Szűz csillagkép harmadik legfényesebb csillaga, a Porrima a Hold takarásába kerül, majd kibukkan mögüle. A fedést megelőzően, sajnos még elég világos égbolton a Hold bal, árnyékban lévő oldalán épphogy láthatjuk a csillagot (napnyugta után alig fél órával bekövetkezik a fedés), érdemes ekkor még kis távcsővel, binokulárral figyelni az eseményt, a csillag szabad szemmel a túl világos égi háttérben nem lesz észlelhető. A fedés végét kb. 70 perccel később észlelhetjük, ez már sötét égbolton zajlik, így amint a csillag kilépett a Hold mögül, hamarosan meg is pillanthatjuk szabad szemmel. A Hold fénye erős, így magát a kilépés eseményét szintén csak kis távcsővel láthatjuk, de kb. fél órával később már eltávolodik annyira a Holdtól, hogy szabad szemmel is észrevehessük. A fedés kezdetének időpontja az ország keleti szélén 21:25, Budapesten 21:17, a nyugati határ közelében 21:13 (a belépés megfigyelésére tehát a keleti országrészben lesz jobb esély, ahol már picit sötétebb lesz ekkor). A csillag kilépése a Hold mögül a keleti országrészben 22:38, Budapesten 22:35, nyugaton pedig 22:33 lesz.

Látványosabb ugyan, ha egy bolygót fed el a Hold, azonban az elég ritka esemény, így érdemes akkor is követni a jelenséget, ha egy-egy fényesebb csillag kerül égi kísérőnk mögé. Érdekes fotókat lehet készíteni majd a fedést követően, éjfél felé, amikor a Jupiter a Hold bal oldalától 2,5 fokra, míg a Porrima a jobb oldalától majdnem egy fokra látszik.

Az év legkisebb teliholdja június 9-én, együttállás a Szaturnusszal
Az elmúlt néhány évben egyre népszerűbb lett a földközelben észlelhető telihold kapcsán a szuperhold elnevezés – a földközeli telihold látszó mérete ugyan nem olyan jelenség, amit szabad szemmel kivehet az átlagember, mégis divatba hozza az égbolt megfigyelését az, ha e módon is felhívják a figyelmet egy égi eseményre a sajtóban. Habár csillagászati szakmai körökben kerüljük az elnevezést, a laikusok számára készülő csillagászatnépszerűsítésben van helye.

A mostani teliholdunk azonban nem „szuper”, hanem „mini”: ekkor a Hold földtávolban lesz, látszó átmérője az év teliholdjai során ekkor a legkisebb. Miért is érdekes ez? Ha szeretnénk meggyőződni arról, hogy mi a különbség a szuperhold és a minihold között, itt a remek alkalom, hogy elkészítsük a referenciafotót! Teleobjektívvel érdemes fotózni a teliholdat, eltenni a felvételt, hogy majd decemberben, amikor földközeli teliholdunk lesz, a fotó párját azonos felszereléssel elkészítve összehasonlíthassuk a méretüket. A fotót akkor készítsük el, amikor a Hold már kicsit magasabban jár az égen, mivel holdkelte környékén az alsóbb légrétegek hatására torzulhat az alakja, de este 10-11 felé már biztosan torzulásmentes képet kaphatunk.

A júniusi telihold kelte a keleti határszélen 20:10, Budapesten 20:21, a nyugati határunk közelében pedig 20:30. A holdkelte még nappali fényben történik, mintegy 15 perccel később nyugszik csak le a Nap, így a megfigyelésére nem túl jók a feltételek és csak igen tiszta légköri viszonyokban láthatjuk a horizonton megjelenő Holdat. Másnap, bár ekkor már picit fogy a Hold (98,6%-át éri a napfény), sokkal látványosabb holdkeltét láthatunk, napnyugta után fél órával, már sötétedő égen bukkan majd fel égi kísérőnk a keleti látóhatáron.

A telihold ebben a hónapban még egy érdekességgel szolgál: a Hold alatt a Szaturnusz bolygót is megfigyelhetjük. Ehhez természetesen meg kell várnunk, míg elkezd sötétedni, este 10 után már megfelelő fényviszonyokat kapunk, ekkor a Szaturnusz 3 fokkal lesz szinte pontosan a Hold alatt, a távolságuk másnap hajnalra kb. 2,5 fokra csökken. Mivel az égi páros egész éjjel viszonylag kis magasságban látszik, így remek lehetőség adódik asztrotájkép készítésére is, mivel a Szaturnusz is fényes, így akár városi környezetben is szép kompozíciók születhetnek.

Az alkonyi, világos égen látható Hold kevésbé feltűnő, mint sötét égi háttéren
Fotó: Szemán Viktor

Szembenállásban a Szaturnusz június 15-én
Ha az égboltot egy gömbként képzeljük el, e gömb középpontjában állunk mi magunk, az égitestek pedig (a Föld forgása miatt) körülöttünk forognak: ez az elképzelés az, ahogy elődeink a világot látták, emberközpontúan. Ma már tudjuk, hogy még véletlenül se mi vagyunk az Univerzum középpontjában, ám földi megfigyelőként mégis használjuk ezt a viszonyítást. Képzeljük tehát magunk elé a bolygónk körüli világot gömbként! A gömb felét láthatjuk csak a felszínről, hiszen a másik fele a horizont alatt van, de képzeletünknek ez nem akadály. A Napot és a megfigyelőt (vagyis magunkat) összekötő egyenes vonal a velünk szemben lévő égrészen kijelöl egy pontot: ez a Nap ellenpontja, idegen szóval az antiszoláris pont (ez a pont nappal a felszínre esik, napos időben a fejünk árnyéka jelöli ki a talajon). A Naprendszer Földnél kijjebb keringő bolygói látszó égi pályájuk során időről időre ehhez a ponthoz közel kerülnek – vagyis szemben állnak a Nappal. A bolygók szembenállásakor egész éjszaka láthatóak, napnyugtakor kelnek, napkeltekor nyugszanak le. Ilyenkor a legfényesebbek, mivel a teljes bolygófelületről visszaverődik felénk a napfény, s ráadásnak ekkor közelebb is van a Földhöz az adott bolygó. Június 15-én a Szaturnusz kerül ebbe a helyzetbe: akik hosszabb ideje rendszeresen figyelik a bolygókat, azok észrevehették, hogy a gyűrűs bolygó fokozatosan egyre fényesebben látható. Ennek a csúcspontja lesz a szembenálláskor, a fényessége ezt követően lassan ismét csökkenni fog. A Szaturnusz távolsága ekkor 9 csillagászati egység (ez a Föld és a Nap átlagos távolsága, kb. 150 millió kilométer) lesz, a látszó fényessége 0,28 magnitúdó. Miért érdekes a szembenállás? Ilyenkor, a szembenállás körüli időpontokban lehet a bolygókat legjobban megfigyelni – természetesen ehhez már nagyobb távcső szükséges, így érdemes érdeklődni a nyilvános bemutatók iránt akár az obszervatóriumoknál, akár a környékünkön élő és megfigyelési lehetőséget biztosító helyi csillagászati kluboknál, egyesületeknél. Nagyobb távcsőben a gyűrűn kívül láthatjuk még a Szaturnusz felhőzetét is – bár erről igazán látványos felvételeket a Cassini űrszondának köszönhetően kaptunk az elmúlt évek során – és a holdjai közt a nagyobbakat is.

A Szaturnusz a Cassini űrszonda felvételén Fotó: NASA

Visszatér a Fiastyúk
Június közepe felé, ha a látóhatár tiszta és éles a szemünk, esélyünk lehet viszontlátni a Fiastyúkot. A csillagcsoport a hajnali égbolton tűnik fel, alig két órával napkelte előtt, így a már a pirkadat vörösébe öltözött horizonton bukkan elő. Ha a teljes keleti horizontot látjuk, fél négy után érdemes keresni a kis halmazt, ekkor csak 2-3 fokkal emelkedik még a látóhatár fölé. Ahhoz, hogy megtaláljuk, segítséget ad a fényes Vénusz: a bolygótól 25 fokra északi irányban keressük, a Vénusznál egy egész picit közelebb a horizonthoz. Érdemes visszagondolni az égi jelenségeket ismertető sorozat márciusi részére, ahol az égbolton kézzel elvégezhető mérésekről volt szó, s a Fiastyúk kereséséhez elővenni a kezünket! Ha kimértük a távolságot és mégse látszik a csillaghalmaz, ne csüggedjünk! Előfordulhat, hogy fotón sikerül megörökíteni a megfelelő helyre fordított kamerával, de a szemünk nem elég ügyes hozzá még ekkor. Néhány hét múlva már jóval kedvezőbb helyzetben lesz, de a kihívásokat kedvelők számára mindig érdekes egy-egy halmaz vagy csillag ilyen körülmények közötti megpillantása.

Illusztráció: Landy-Gyebnár Mónika

Kezdődik az éjszakai világító felhők szezonja
Az éjszakai világító felhő hazánkból ritkán, de minden nyáron látható égi tünemény. Megjelenése a sarkokhoz picit közelebbi területekről (pl. Dánia, a balti államok, Írország) gyakoribb, a mi szélességi övünk nagyjából a láthatóságának déli határához közeli terület, ám a hazai megfigyelések is jelentősek. A legnagyobb felhők kb. 80-85 kilométeres magasságban alakulnak ki a sarkvidék felett, kizárólag a nyár közepi hetek során. Ebben az időszakban e légköri réteg hőmérséklete igen alacsony, és pont erre van szükség az ott jelen lévő, de rendkívül kis mennyiségű vízpára kicsapódásához. Ahhoz, hogy láthatóvá váljanak a felhők, szükséges a napfény, és mivel bolygónk gömbölyű, így a magas légköri rétegeket napnyugta után és napkelte előtt is éri a fény. Az időszak, amikor látható a felszínről e felhő, napnyugta után 1-2 órával illetve napkelte előtt ugyanennyivel köszönt be. Az égi háttérnél világosabb felhők kékesfehér, néha aranysárga, neonszerű színben tündökölnek, innen ered a nevük is. Mivel a megpillantásukhoz szükséges időszakban már/még viszonylag sötét az égbolt, e felhők valóban úgy tűnnek, mintha világítanának! A sokéves megfigyelési tapasztalatok alapján június közepe táján jelennek meg először hazánkban, ilyenkor érdemes figyelni az északnyugati-északkeleti égrész alsó néhány fokos területét. Sajnos nem létezik olyan előrejelzési módszer, amellyel biztosan meg lehetne mondani, hogy mikor bukkannak fel e felhők, így a megfigyelésükhöz sok elszántság és szabad idő szükséges, azonban ha valaki látott már világító felhőt, az a későbbiekben ismét látni szeretné, szépségük olyan megkapó! Ha a Hold az égen van a megfigyelési időszakban, akkor különösen óvatosnak kell lennünk: a holdfény által megvilágított fátyolfelhők vagy kondenzcsíkok hasonlítanak a világító felhőkre ugyanis. Holdfénytől mentes időszakban jóval könnyebb dolga van a megfigyelőnek. E felhők alacsony láthatár feletti megjelenése miatt olyan megfigyelőpontot keressünk, ahonnan tiszta a kilátásunk az északi horizontra. Este az északnyugati, hajnalban az északkeleti égrészen várható a feltűnésük. A felhők alakja sokféle lehet, de fő jellemző, hogy sávokból, hullámos szalagokból állnak (sajnos ebben is hasonlítanak a fátyolfelhőkre). A június közepétől július végéig terjedő néhány hét során előfordulhat, hogy 10-15 alkalommal is láthatjuk őket, de volt már olyan szezon is, hogy csak háromszor jelentek meg. Ha tehát egy langyos nyári estén napnyugta után a szabadban maradunk, várjuk meg azt a két órát, hátha sikerül megpillantanunk e különleges jelenséget!

Éjszakai világító felhők London égboltján – a fotó alapján könnyen megérthetjük a jelenség nevét.
Fotó: Christoph Malin