Fotográfusba nem csap a mennykő?

Három expóval készült kép, szekszárdi városrésszel.

Makovics Kornél is ilyen veszélykereső. Négy éve foglalkozik viharok, villámok fotózásával. Egyetlen jó kép elkészítéséhez nemcsak bőrig ázik, de a villámcsapás veszélyének is kiteszi magát, sőt néha még vadállatok is ráijesztenek, ám ő töretlen lelkesedéssel követi egyik szupercellát a másik után.

Kornél, 2015 tavaszán az Országos Viharvadász Egyesület első díját hozta el egy villámos képével, a National Geographic Magyarország magazinban is jelent már meg fotója.
Az első villámot 5 évvel ezelőtt fényképezte egy ablakból, ám hamar rájött, hogy a tökéletes fotóhoz ki kell mennie a szabadba, sőt időben oda is kell érnie. A vihar nem vár!

Hol találja meg a biztos információt a közelgő viharról? Van-e kedvenc helye?
Az évek alatt már kitapasztaltam, milyen a jó vihar, elég nagy pontossággal meg tudom állapítani, hogy egy ilyen vihar merre tart, és milyen erős – természetesen ehhez figyelemmel kísérem a szél-, a villám-, és a radarképet. Többnyire Szekszárd környékén, a borvidék dombjainak tetejéről vadászom, ezért számomra a Horvátország felől érkező erőteljes viharok a legértékesebbek. Még ezeket is időben el kell kapnom: egy szupercella 10-20 perc alatt odébbáll, mintha ott sem lett volna. Sokszor bőrig áztam, megettek a szúnyogok, de soha nem bántam meg, hogy kimentem, még akkor sem, ha esetenként villámos kép nélkül tértem haza.

Egy jó kép készítéséhez a fotográfusnak is veszélyes helyen kell tartózkodnia. Nem fél?
Jó villámos képeket szép tájban a szabadban és egy magasabb pontról lehet szépen fotózni. Ott viszont egy esernyő nem véd meg a villámtól! Ha a statisztikát nézzük, elég kevés esélyem van, hogy belém csapjon a villám.

Volt már, hogy nagyon közel ért a villám, de olyan is hogy nem messze tőlem dőlt ki egy fa. Talán annak sokkal nagyobb az esélye, hogy a nagy szél miatt rám dől egy fa, mintsem a villámcsapástól. Volt, hogy tőlem 400-500 méterre csapott le egy villám, a robbanástól sípolt a fülem a hatalmas fénytől meg másodpercekig nem láttam semmit, de nem bánom, hogy ezt is megtapasztaltam. No azért ennél közelebbi találkozást nem tervezek! Aki fél jobb, ha nem foglalkozik viharfotózással, szép viharfotót nagyon ritkán lehet biztos fedezékből elkészíteni, ráadásul a villámfotózás magányos dolog mivel nagyon gyorsan jönnek, mennek a viharok ezért nincs idő összeszedni a haverokat. Baj esetén, csak magamra számíthatok és nincs segítség. A barátaimnak szoktam mondani, ha valami történne velem, első dolgotok legyen átnézni a gépem memóriakártyáját. Azok a képek még sokat fognak érni!
Gyerekkoromban nagyon féltem a dörgéstől, majd rájöttem, ha már a dörgést hallom, jól vagyok, megúsztam. Gyakran előfordul, hogy a közelemben csap le a villám, a talaj izzik, a robbanástól sípol a fülem, a szemem percekig káprázik, mellettem dől ki egy fa, vagy felettem húz el egy szupercella. No, ilyenkor átfut a gondolat a fejemben: Valóban itt kell nekem állnom? Normális vagyok? Másnap viszont, a képeket visszanézve, azt mondom: Igen! Megérte!

Sikerült már az áramszolgáltatók és a biztosítók rémálmát is megörökítenem, mikor épp villanyoszlopba csap a villám, de láttam már szétrobbanó transzformátort is. Nagyon érdekes látványt nyújt az is mikor simán csak a szántóföldre csap le 1-2 másodpercig szépen látszik, hogy izzik a talaj.

Az elmúlt években zajló időjárás-változások a viharvadászoknak kedveznek: egyre gyakrabban látni hatalmas viharokat, akár szokatlan időpontban is. Vannak hasonló tapasztalatai?
Nem akarok senkit sem megijeszteni, de én is úgy látom, az elmúlt években igen komoly változásokon mentek át a viharok, sokkal szélsőségesebb lett az időjárás. 2014-ben például, december 20-án hógolyózás helyett nyári viharokkal vetekedő, gyönyörű villámokat fotóztam. Ez elég extrém dolognak számít!? Nyáron pedig több hetes szárazság után jön a vihar, ekkor óriási mennyiségű csapadék hullik.

Viharvadászat közben betekintést nyer az erdők-mezők éjszakai életébe is. Találkozott már kíváncsi, vagy a vihartól megrémült állattal?
Vaddisznó, őz, róka, borz, és kóbor kutya is akadt már utamba a sötétben. A rókák a legérdeklődőbbek: kíváncsian néznek akár negyedórán keresztül is, mint egy házi kedvenc. Egy kápolna fotózásakor például hallottam, hogy valaki követ, mocorog a sötétben, akármerre mentem, csak jött utánam. Két-három kört is megtettem a kápolna körül, mire egymásba botlottunk: egy kis róka volt. A nagy sötétben mind a ketten megijedtünk, de ezek után is távolról, egy bokorból figyelte, ahogy fotóztam. Ennél ijesztőbb találkozásom egy kétszáz kilogrammos vaddisznóval volt, szerencsére a rémületnél nem esett nagyobb bajom. Mind a ketten nagyon megijedtünk és mind a ketten az ellenkező irányban szaladtunk. Jogosan tartja a mondás: Szényen a futás, de hasznos!

Mit javasol azoknak, akik kedvet kapnak a viharfotózáshoz? Hogy készíthetnek jó képet, és közben a testi épségükre is vigyáznak?
Eleinte én is a villámra koncentráltam, majd rájöttem, ezek elég hasonló formájúak, így elkezdtem képeket komponálni, ahol a villám egy eleme a fotónak.

Vízálló eszközöket használok, egy Pentax K-5 vázat Az objektívek változóak, de esőben a gyári Pentax DA 18-55mm F/3,5-5,6 WR, szintén vízálló objektívvel készülnek a képek. Használok még egy Nikon D800 gépet egy fix 50 mm-es és egy 80-200 mm-es objektívvel. Kedvelem a halszemoptikát, a széles látószögű objektíveket, ám ezeket egy kilyukasztott nejlon zacskóval vízállóvá kell tennem, mert ezek még nem szigetelt objektívek.

Beállítom a kívánt kompozíciót a sötétben: ehhez az ISO értéket feltekerem, mondjuk 51.200-ra, és készítek egy pár másodperces expót, ami csak arra kell, hogy lássam a tájat, és ne kelljen perceket exponálni a sötétben a helyes kompozíció eléréséhez. Ezután kikapcsolom az autófókuszt és az objektívet végtelenre fókuszálom, kikapcsolom a vázon belüli zajszűrést, a módválasztó tárcsát B módra állítom, így én határozom meg az expozíciós idő végét. Mindig távirányítót használok exponáláshoz ezzel is elkerülve az esetleges bemozdulást. A távirányító gombját addig tartom nyomva, amíg úgy érzem, hogy kellő mennyiségű villám van egy felvételen, ezután elengedem és kész a kép. Masszív, erős állványt használok. Mindig figyelek a megfelelő érzékenység és rekeszt helyes beállítására, hogy a villám ne bukjon be, de ne is égjen ki a felvételen. Amíg messze van a vihar, addig nyitott rekesszel, és magas érzékenységgel dolgozom, a vihar közelségének függvényében veszem vissza az ISO értéket, a záridőt, majd a rekeszt.

Lehet egy viharról, egy villámról más és más képet készíteni? Mennyire teszi a táj komponálása változatossá a viharfotót? Milyen utómunkálatok megengedettek egy fotópályázat szabályai szerint?
Manapság már csak úgy lehet kitűnni a sok villámfotók közül ha az ember megpróbál valami egyedit alkotni. Annak idején ezért is kezdtem el ún. szereplős villámfotókat készíteni, akkoriban nem jött velem szembe ilyen jellegű kép az utcán. Utána jöttek a tájkép jellegű villámfotók, amiben sokszor a villám csak egy szerencsés plusznak tűnnek, de valójában ez a tervezés eredménye. A nagy kedvencem, mikor egy szupercella érkezik, de ugyanakkor szépen látszanak a csillagok is. Ez az együttállás nagyon ritkák és örülök neki, hogy idén sikerült ilyet is elcsípnem. Mire ideér egy komolyabb vihar, többnyire tolja maga előtt a felhőket, ami eltakarja a csillagokat.

Egy pályázaton rengeteg megkötés lehet, hogy mit szabad mit nem. Egy biztos a képeken érdemi módosításokat nem szabad elvégezni. Ilyen, például ha elveszel vagy, hozzáteszel a képhez valamit, ami igazából ott sem volt.

Említette, hogy tavaly decemberben is lencsevégre kapott egy villámot, de ebben az időszakban nem gyakori a vihar. Mit csinál egy viharvadász az év e részében?
Igen ez a legnehezebb időszak a viharok szerelmesei számára. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim is, egy Tolna megyei lapnál dolgozom fotóriporterként. Szabad időmben pedig, ha nincs vihar, fényképezem a természetet, a madarakat, vadakat, de az igazi szerelmem a viharfotózás marad, amíg csak élek.