Angéla, Angelika2023. január 27., péntek
Tudomány

Magyar fejlesztés halláskárosultak számára

National Geographic Magyarország

A Google és a NASA által alapított Singularity University amerikai egyetem 2014 áprilisában rendezte meg Budapesten a regionális Global Impact Competitiont.

A versenyre olyan projektekkel lehetett nevezni, amelyek 3 éven belül pozitív hatással lehetnek milliónyi közép és kelet-európai ember életére. A 2014-es a megmérettetésen 8 versenyző jutott a döntőbe, közöttük volt Robotka Zsolt, a Dolphio Technologies, informatikai kutatás-fejlesztéssel és ehhez kapcsolódó tanácsadással foglalkozó cég, alapító ügyvezetője, SignAll  elnevezésű fejlesztésével.

A SignAll fejlesztés a halláskárosult és a siketnéma emberekkel való kommunikációt támogatja, olyan módon, hogy a gépi látás és a különböző algoritmusok segítségével, képes a siketek által használt jelnyelvet hallók számára valós időben fordítani, értelmezhető mondatokba rendezni. A fejlesztésről és a jövőbeni tervekről Robotka Zsolttal beszélgettünk.

Hogyan működik ez a rendszer?
Ez tulajdonképpen egy gépi látással működő fejlesztés. Standard webkamerákkal és mélységkamerával működik, ezeket számítógépre kell kötni. A több szögből, fix pozícióban elhelyezett kamerák képét a számítógép feldolgozza, érzékeli a mozdulatokat és meghatározza azok jelentését, így a siketnéma jelek fordítása, valós időben jelenik meg a hallók számára a számítógép képernyőjén. Jól alkalmazható például egy banki ügyfélszolgálaton, ahol leültetik a siketet a kamerák elé és így tud kommunikálni az alkalmazottal.

Mi az előnye a jeltolmáccsal szemben?
Bárhol, bármikor lehet használni. Ha jeltolmáccsal akarunk dolgozni, azt előre be kell jelenteni, drága és kevés is az ilyen szakember. A SignAll fejlesztés elősegíti a spontán döntések lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy az ügyintézés során nem egy előre megbeszélt időpontban kell megjelenni a jeltolmáccsal, hanem mehetünk bármikor.

Elképzelhető az otthoni használata is?
Természetesen, mivel tudjuk, hogy a halláskárosultak számára beszűkül a tér, a családon kívül – ahol nem ismerik a jelnyelvet – nem nagyon tudnak másokkal kommunikálni. Ezzel a fejlesztéssel újabb lehetőségek nyílnak meg számukra.

Van már gyakorlati alkalmazása a projektnek?
A SignAll még nincsen kész, nem beszélhetünk termékről. Több nagyvállalattal és befektetővel tárgyalunk, még nem született döntés, hogy technológiaként kerül majd egy globális cég megoldásában felhasználásra vagy önállóan valósítjuk meg a termékfejlesztést.

A Singularity University által meghirdetett Global Impact Competitionon egy lengyel és egy bolgár versenyző nyert. Ön mit profitált ebből a versenyből?
Sok segítséget nyújtottak, például különböző rendezvényekre juttattak el, kapcsolatrendszerrel támogattak, olyan emberekkel hoztak össze, akikre a fejlesztés során szükség volt.

Cégük a Dolphio Technologies, melynek Ön az egyik alapítója, részt vett a European Business Awards-on, valamint szerepelnek a Deloitte Technology Fast 500-as listáján, mely az európai, közel-keleti és az afrikai régió leggyorsabban fejlődő vállalatait rangsorolja. Milyen lehetőségeket várnak ettől?
Tény, hogy a SignAll projekt a Dolphio zászlóshajója, tudományos szempontból, mivel a jelnyelvvel kapcsolatos tudományos versenyben legelöl van. A fejlesztés egy hosszú távú cél a cég számára. Ezek a díjak azonban vállalkozásunk jelenének szólnak és meglévő üzleti eredményeinket ismerik el.  Fontos üzleti siker, hogy a Deloitte Technology Fast 50-re, egyedüli magyar cégként, már negyedik éve rangsorolva vagyunk, legutóbb a 10. helyre.

Hozzászólások

Az elszigetelt kis élőhelyfoltok biodiverzitás-megőrző szerepe

Az elszigetelt kis élőhelyfoltok biodiverzitás-megőrző szerepe

Az Alföldön található erdőssztyepp-foltok és kunhalmok biodiverzitását vizsgálva az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) munkatársai azt találták, hogy ezen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyek természetvédelmi értéke kis méretük ellenére is kiemelkedő, többek között legalább százötven - részben ritkán látható, részben eddig teljesen ismeretlen - pókfajnak adnak otthont.

Madárinfluenza egy spanyol nyércfarmon

Madárinfluenza egy spanyol nyércfarmon

A nagy tömegben együtt tartott nyércek nem először válnak valamilyen járvány áldozatává, az eset felettébb elgondolkodtató.

Horgas fogú pterodaktiluszt találtak

Horgas fogú pterodaktiluszt találtak

A különleges ősmaradványra véletlenül bukkantak rá Németországban, miközben egy krokodilcsontokat tartalmazó kőtömböt szabadítottak ki a szakemberek.

A kutyák és törpemalacok vizuális jelzései

A kutyák és törpemalacok vizuális jelzései

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói azt vizsgálták, hogy a családi kedvencként tartott kutyák és törpemalacok vajon megmutatják-e gazdájuknak a számukra elérhetetlen (de a gazdájuk számára elérhető) élelem helyét.

Ahol már betiltották a kínai díszkörtét

Ahol már betiltották a kínai díszkörtét

Hazánkban is egyre több helyen ültetik azt a kínai díszkörtefát, amelyről ma már jól ismert: rendkívül könnyen kivadul és képes inváziós fajként tönkre tenni a természetes környezetet.

National Geographic 2023. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

12 990 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket