Bakó Gábor
Gyönyörű kolostorrom rejtőzik ebben a hazai erdőben
Még meglepőbb, amikor egy ilyen szakaszon találjuk meg azt az erdei atmoszférát és csendet, amit a hosszabb utaktól remél az ember. És folyamatosan állatokat látunk, nem csak őzet, de a hiúz életjeleit is. Tartsatok velünk a relatív kis kiterjedésű Szalonnai-hegységet bemutató epizódban, ahol az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa is elmeséli a martonyi kolostor- és templomrom megmentésének történetét. Kicsit lézerszkennelünk, kicsit drónozunk is, a videóból kiderül, miért.
Az aggteleki farkasok nyomába eredtünk
Aggteleken jártunk, hogy az az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és Szabó Ádám zoológus segítségével megismerjük a falkák rejtett világát.
Holt fák hoznak létre különleges élőhelyeket a Mátrában
A Hárs-hegyen és a Mátrában jártunk, ahol fákkal kísérleteznek, és azt is kiderítjük, miként. Bemutatjuk az Erdőökológiai Kutatócsoport egyik mintaterületét, ahol azt vizsgálják, milyen beavatkozásokkal lehet elősegíteni a leromlott ökológiai funkcionalitású erdők helyreállását.
Videón az Upponyi-hegység vadmacskája
Mit érdemes felkeresni az Upponyi-hegység észak-keleti részén, hogyan alakult ki ez a változatos táj, és milyen állatokkal találkozhat az egyszeri kiránduló?
Ezért zuhant repülőgép a zirci apátság könyvtárára
Miért zuhant egy repülőgép a Ciszterci Könyvtárra? Melyik Zirc legidősebb fasora? Mit érdemes mindenképpen megnézni a belvárosban? Téli túrára indultunk Zircen.
Ősi pogány oltár vár ránk a Bükk és a Mátra között
Az Országos Kéktúra Szarvaskő és Sirok közötti szakaszán rengeteg izgalmas dolgot láttunk, olyanokat is, amiket nem feltétlenül vesz észre minden kiránduló. Miért nem maradt fenn az emléke a kaptárkövek eredeti rendeltetési céljának? Mennyire volt pontos másolat egy hamis pénzérme a középkorban? Hogy kerül osztriga a hegyoldal homokkőjébe? Mit érdemes kisebb kitérő árán is megnézni az OKT szakaszon?
Ők az Országos Kéktúra barátságos kutyái
Az Országos Kéktúra útvonalán számos lelkes négylábú várja a turisták elhaladását. Közülük örökít meg párat random válogatásunk, talán önök is találkoztak már velük.
Trópusi táj emlékét láthatjuk Magyarországon
Képzeljünk el egy trópusi esőerdőben zubogó patakot, ahogy bevájja magát a mészkőbe, körben, a különleges sziklaalakzatokon páfrányok, mohapárnák és vízpára. A víz formálta köveket ma is láthatjuk, méghozzá Magyarországon.
Van-e élet a Mátrában a kéken túl?
A Mátrát bemutató sorozatunk utolsó epizódja Parádóhutát és a téli erdőrezervátumot mutatja be.