Balogh Boglárka
„Az állatvédelem-pedagógia a gyermekvédelem egyik legfontosabb eszköze” – interjú dr. Koska Hedviggel
Háromgenerációs állatorvos családból származik, és egy fekete labrador tanította meg arra, hogy egy állat gondozása nemcsak örömforrás, hanem felelősség is egyben. Szívügyének tekinti az állatvédelem oktatását, és ennek szellemében – Európában egyedülálló módon – hívta életre hazánkban az Állatvédelmi Témahetet. Az állatok világnapja alkalmából dr. Koska Hedviggel, az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány elnökével beszélgetünk.
Ezen az ünnepen az élők fekszenek koporsóba
Egy apró galiciai városban azok adnak hálát koporsóban fekve július 29-én, Szent Márta ünnepén, akik halálos betegségből épültek fel vagy végzetesnek ígérkező balesetet úsztak meg.
Gyönyörű albán város található Szicílián
„Hagyd a fegyvert. Vidd a cannolit!” – avagy az ikonikus desszert fellegvárában jártunk, ahol mellesleg 500 éve albánul beszél ez az apró szicíliai közösség.
Mélyszegénységből, három kiló mandulával kezdődött a gasztronómiai hírnév
Hogyan lesz a második világháború után egy 11 éves szegény kislányból Szicília leghíresebb cukrásza, aki a mesterséget kezdetben kényszerből, az apácák közt tanulta meg? Erről szól Maria Grammatico nem mindennapi kitartása és története.
Bejártuk A Keresztapa szicíliai helyszíneit
Szicília dramatikus tájai nemcsak az olasz filmművészet olyan látványos mesterműveinek, mint a Cinema Paradiso vagy A párduc szolgáltak hátteréül, hanem Francis Ford Coppola ikonikus trilógiájának, A Keresztapának az itáliai jelenetei is itt játszódnak.
Miért isznak tojásos kávét a vietnámiak?
Vietnám mindössze 200 év alatt lett kávénagyhatalom, az erőteljes robuszta íze, a lassú főzési módszer és az egyedien elkészített receptek mind hozzájárultak ahhoz, hogy mára speciális kávékultúra alakult ki itt.
Sárkány őrzi ezt a vietnámi barlangot
A Mua-barlang, más néven Hang Múa, az észak- vietnámi Ninh Binh tartomány egyik leghíresebb úti célja: nemcsak lenyűgöző természeti tájával vonzza az ide érkezőket, hanem a legendás, ötszáz kőlépcsőből álló ösvényével is, amely a csúcson tekergő sárkányhoz vezet.
A vízbefúltak démona lakja ezt a folyót
Vietnám egyik legkülönlegesebb látványossága az UNESCO világörökséghez tartozó Tràng An Tájkomplexum, amelyet az égbe nyúló mészkőkarsztjai, a kanyargós vízi útjai, barlangjai és zöldellő rizsföldjei miatt jogosan becéznek a szárazföldi Ha Long Bay-nek.
Így táncoltatják különleges csónakjaikat a vietnámi halászok
Még akkor sem voltam biztos abban, hogy részt akarok venni Hoi An közösségi média szülte turistaattrakciójában, amikor a 63 éves evezősöm, Doan nevetve besegített a kör alakú bambuszcsónakba, amelynek vitenámi zászlót festettek az oldalára.




































































































































































































