Kovács Olivér
Válaszra váró kérdések a rézkori kincslelettel kapcsolatban
Folytatják a rézkori kincslelet tudományos vizsgálatát a Lekri Group szakemberei. Egy hatezer éves kultúrát ismerhetünk meg így.
Királylány a templomfalban
Egy legenda szerint Árpád-házi Szent Margit csontjai egy pozsonyi templom falába rejtve várják a feltámadást.
Emberi állkapcsok is rejtőztek a barlang stalagmitja alatt
Késő bronzkori temetkezések sokasága, halotti rítusok jelei, elrejtett kincsleletek – Rezi Kató Gábor őskoros régész összefoglalója a Baradla-barlang múltjáról.
Így lett egy rézkori kincsből valóban közkincs
Egy régészeti magáncég, a Lekri Group nem csak feltárt egy páratlan rézkori leletegyüttest, de restaurálta, megújulását pedig filmen is dokumentálta.
Évezredes templom egy vasúti töltés alatt
Az Esztergom-Kovácsi templomrom egy részét már feltárták korábban, most újabb föld alatti épületrésze került elő.
Megújult a Belvárosi templom
2016. augusztus 14-én kapják vissza a hívek és az érdeklődők a pesti Belvárosi templomot. Látható lesz a római örökség is.
Emlékezünk Doberdóra
1916. augusztus 6-tól 17-ig vívták a VI. isonzói-, s annak részeként a doberdói csatát. A fennsík ma is őrzi a sok tízezer áldozat emlékét. – mutatja meg helyszíni riportban.
Ahol már kőhalom sem áll
Elátkozott lehet a Kaposvár egykori vára: legutóbb néhány hónapja bontottak véletlenül bele az egyetlen még látható részébe - írja a műemlékem.hu magazin.
Épülő középkor
2015 nyarán kezdetét vette az ország egyik épen maradt középkori épületének helyreállítása.