Pribéli Levente

A lopódarazsak testfelépítése lopótök alakjára emlékeztet, potrohnyelük rendkívül vékony. A feketenyelű lopódarázs (Sceliphron caementarium) esetében e testrész fekete, ami megkülönbözteti a többi hazánkban előforduló közeli rokonától.

Az őszi vérfű, más néven orvosi vérfű (Sanguisorba officinalis) mocsárrétek és láprétek, nedves élőhelyek növénye, virágát a lepkék is kedvelik.

A lepkékről talán a színek jutnak először eszünkbe, pedig még a nappali lepkék között is jó néhány rejtőmintázatú fajt találunk.

Aki néhány évtizeddel ezelőtt a Vértes déli részén lepkészett, olyan fajokkal is találkozhatott, amelyeket mára kitartó keresés ellenére sem sikerül újra megfigyelni itt.

A szurokfű, más néven vadoregánó (Origanum vulgare) az ajakosvirágú növények közé tartozik.

Aki rendszeresen jár természetközeli élőhelyen, túrázik, vagy kertjében törekszik rá, hogy sokféle élőlény találjon otthonra, előbb-utóbb találkozni fog busalepkékkel.

A közönséges nyúlparéj (Chondrilla juncae) egy száraz gyepekben, parlagokon, mezsgyékben és útszegélyekben gyakori növény. Országszerte előfordul, de az Alföld egyes részein, valamit az észak-keleti országrészben viszonylag nagy területekről nincsenek adatai. Virágai nagyjából nyár közepén kezdenek nyílni, de még szeptemberben is láthatjuk sárgállani őket.

A magashegységekkel körülölelt Kárpát-medence számos olyan fajnak és alfajnak ad otthont, melyek az egész világon csak ebben a térségben fordulnak elő.

Az egész világon csak a Kárpát-medencében él a magyar tarsza (Isophya costata): úgynevezett endemikus, bennszülött faj. A szöcskefélék közé sorolják, de első pillantásra is feltűnő, hogy egy igen termetes, testéhez képest vékony lábakkal rendelkező állatról van szó.