Tanzániai csodahegesztők

A csodahegesztők lakóhelye és műhelye Dar es-Salaamban

A város egy eldugott negyedében a gyermekbénulás áldozatainak különleges és szokatlan szoborkiállítása látható, ezzel is bizonyítva, hogy kitartással és akaraterővel mindent elérhet az ember. Mikor belépek a vaskapuval védett tágas udvarra, ahol egy életnagyságú ló vasszobra áll a pálmafa tövében, egy fiatal maszáj férfi rám mosolyog: Karibu (légy üdvözölve) – mondja, és én felelem: asante.

A kiállítóterem bejárata előtt. Seif imádja a természetfilmeket, különösen az állatokról szólóakat. Megfigyeli az egyes fajok mozgását, a formájukat, a testfelépítésüket, és ezeket ötvözi a szobrok tervezésekor a művészeti könyvekben tanultakkal. Innen meríti az inspirációt új munkáihoz.

Megállok a kertben a felhasználásra váró vashulladékok halma mellett és elkédepve bámulom a zsiráfokat, a varacskos disznókat, a honos afrikai állatokat mintázó remekműveket, amikor egy lábát erősen húzó, szélesen mosolygó férfi mellém lép. Ő Seif Ali Chembela, a hegesztő részleg 41 éves vezetője és tervezője, aki annak idején a poliovírus okozta járványos gyermekbénulásban betegedett meg. A vírus a gerincvelő mozgató idegsejtjeinek pusztulását okozza, ha meggyógyul a beteg, a rokkantság enyhébb vagy súlyosabb formája megmarad. A Sabin-féle cseppekkel az 1950-es évektől sikerült megállítani a kór terjedését, legalábbis a világ egy részén.

Seif a Toyota megrendelésének terveivel

Seif készségesen felajánlja, hogy körbemutatja a helyet. „Tudja, tíz évvel ezelőtt még asztalosként kezdtem, aztán faszobrokat készítettem. Világéletemben imádtam a könyveket, a művészetet. Az utóbbi időben rengetget olvastam arról, hogy milyen ütemben irtják a fákat itt Tanzániában és világszerte, ez értette meg velem, hogy valami más anyagból kell készítenem a munkáimat, mert egy idő után nem lesznek gyümölcseink, semmilyen fa nem marad, és még több élőlény pusztul el a természetes élőhely elvesztése, és az esőzések hiánya miatt.”

A brossúra szerint, amit az interneten olvastam, Dar es-Salaam önjelölt csodahegesztői egy helyi üzletember, Paul Joynson-Hicks fantáziadús ötlete alapján kapták meg a műszaki szakképzést, amely nemcsak megmentette őket az utcán való további koldulástól, de örökre megváltoztatta az életüket is.
Tanzániában, mint sok afrikai országban, kevés túlélési lehetősége van azoknak, akik valamilyen oknál fogva mozgássérültek. Legtöbbjük kitaszítottá válik, és bár sokuk dolgozni szeretne, koldulni kényszerül.

A műhelyben üveggel és fával is dolgoznak. Ez a néma fiú éppen hamutartót és poharat készít újrahasznosított üvegből

A történet szerint Paul minden egyes nap munkáért könyörgő kerekeszékesek egy csoportjával találkozott az irodája környékén. Ahogy ő fogalmaz, a szíve szakadt meg azért, mert fotográfusként nem tudott nekik semmiféle munkát felajánlani. Aztán egyik nap, mikor hegesztők dolgoztak a házánál, óriási ötlete támadt. Azonnal visszament az irodája elé, és megkérdezte a kerekesszékes férfiakat, hogy lenne-e kedvük megtanulni hegeszteni.

A helyi közösségi alapból származó kevés kis tőke felhasználásával aztán egy szakembert alkalmazott, aki megtanította a férfiakat az alapvető technikákra, felvette Seifet, mint tervezőt, majd havi 7O USD-t fizetett minden gyermekbénulásban szenvedőnek vagy egyéb testi fogyatékkal élőnek, aki hajlandó volt neki dolgozni. Egy tucat helyi vállalkozás gyorsan ígéretet tett, hogy támogatja és szponzorálja a projektet, legtöbben az eladások megszervezésében segédkeztek. A növekvő bevételt pedig biztonságosabb és kifinomultabb berendezésekre, valamint újabb és újabb koldusok betanítására fordítják.

Seiffel végigsétálva a nyitott műhelyeken néhol megállunk, és elmerülve nézzük a testi fogyatékkal élő művészeket, akik bukósisakban hegesztenek. Némelyikük lába teljesen meg van bénulva, mások pont ellenkezőleg, lábujjukat használják szerszámfogásra.

Az egyik munkás kesztyűvel védett lábát használja szerszámok fogására

„Elkezdtünk fémhulladékokkal dolgozni – mutat Seif a feltornyosult vashalomra – ahelyett hogy nagyobb olajtartályokat vágnánk darabokra. Ez egy teljesen új tecnika, amit egy 22 éves skót fiútól tanultunk meg. Ha az ember ránéz egy elkészült műre, minden egyes alkatrészt felismer, és tudja, hogy azok részesei voltak egy múltbéli életnek. És hogy miért a fémekkel dolgozunk? Mert ebből van a legtöbb hulladék, ennek felhasználásával nem szennyezzük tovább a környezetünket.”

Az elkészült alkotások egy része meg is vásárolhatóak a műhelyhez tartozó boltban

Ahogy Seif mondja, az üzlet annyira sikeres lett, hogy a Toyota 2OO matchbox tervezésre és kivitelezésére kérte most fel őket. De ő mégsem erre a legbüszkébb.

Ez volt a kedvencem

„A tervezendő autók alaprajzaiból felnézve azt mondja: „A legnagyobb sikernek azt érzem, hogy meg tudtunk győzni 36 koldust, hogy jöjjenek ide, dolgozzanak nálunk. Tudja, sajnos sokan még mindig egyszerűbbnek tartják az utcaéletet, mint a rendes munkát. Tanzániában erősek a családi kötelékek, de a lusta embereket senki sem szereti, ritkán tartja el. Mi itt az újonnan érkezőket tudásunkhoz mérten betanítjuk a munka egyes fázisaira, és megértetjük velük azt, amit sok rokkant koldus nem ért meg, mindenkinek megvan a képessége egy bizonyos fokú munka elvégzésére, akaraterő kérdése az egész. Sok sorstársam úgy tekint az egész életére, mint egy megoldhatatlan problémára, és elveszíti önértékelését az egészséges társaik mellett. Én soha nem voltam az utcán, nem ismerem az ottani életet, bár nem tökéletesen, de tudok járni, és a kezem is jól működik. Hiszek abban, hogy aki képes munkát végezni, annak dolgoznia kell, koldulni a legegyszerűbb választás. Alkotniuk kellene, nem könyörögni! Ezt belátni persze időt igényel, de a megszokás végül jellemet alakít. Van egy szuahéli mondásunk: „ mazoea yanajenga tabia” amit teszel, az te magad vagy.