Angéla, Petronella2023. május 31., szerda
Balogh Boglárka Afrika blogja

Hegyi gorillák között

2016.02.16.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Ugandába érkezésem után három nappal már a Bwindi Nemzeti Park Rushaga területének egyik turistaházában vagyok.

Másnap az itteni helyi vezető segítségével részese lehessek az ország legnagyobb természeti csodájának, a vadon élő hegyi gorillák megfigyelésének.

Szürkehátú éppen eszik

Bár a nyugati és keleti gorillából valamivel több mint százezer található vadon, ez utóbbi egyik alfaja, a hegyi gorilla alig 800 főt számlál. Három ország osztozik természetes élőhelyükön: Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság. Uganda 11 gorillacsaládjával, ezek nagy része (kb. 34O) a Bwindi parkban található, kiemelkedő szerepet játszik az állatok védelmében.

Bwindi Nemzeti Park egyik turistaházában a Nshongi kempingben szálltam meg.

A turisták a meglehetősen drága előzetes engedély kiváltását követően, amit az Ugandai Vadvédelmi Hivatalnál fizetnek be, az év bármely szakában látogathatják az erdőt. A gorillacsaládok száma alapján Ruandában 72, Ugandában 40 engedélyt adnak ki egy nap.

Mivel a Vadvédelmi Hatóság által felállított szigorú szabályok szerint naponta csak nyolc ember indulhat útnak, hogy megfigyelje az adott gorillacsalád viselkedését, kilenc fős kis társaságunkat ketté osztják: a hetven év körüli németek és amerikaiak csoportját a legközelebbi helyre, a Nshongi, míg engem másodmagammal a Bweza családhoz visznek.

A tizenöt perces autóúton mindenki csendes, kibámulok az ablakon. Valahol Uganda és Ruanda közt a sejtelmes párába burkolt hegyeken és völgyeken át egy álomvilágban utazom. Úgy érzem, Afrika a harmadik héten végre felfedte valódi arcát. A tájak, a színes emberek, a szegénység a gorombaság vagy épp ellenkezőleg, a mosolyok a mindennapjaim részei lettek.

A hegyek elnyelik a felhőket, vagy csak párát lélegeznek? Látom ezt a szokatlan csodát, a rohanó fákat, ahogy egyre feljebb kaptatunk a hegyen, szinte hallom, ahogy a kerekek alatt felsóhajt az ébredő hegyoldal, és én nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a gorillák a ködben velem együtt lélegeznek valahol.

Megérkezve a Nemzeti Park lábához, túravezetőnk, Damian, aki a főiskola valamint egy speciális természet – és állatvédelmi képzést követően öt éve dolgozik Bwindiben, rádiótelefonon kapja a hírt, hogy a 12 tagú gorillacsalád, a Bweza, amely a szürkehátúról kapta a nevét, itt van a közelben.  A hím 2O12-ben vált le korábbi csoportjáról, hogy saját életét élje. A gorillák mozgását a vadőrök állandóan figyelik, a majmokat megközelíteni a túravezetőn kívül csak két fegyveres kísérővel lehet. Ez utóbbira nem a gorillák miatt van szükség, hanem az erdei elefántok elijesztésére, akik nem egyszer állják útját a látogatóknak.

Korán van még, több mint 2OOO méter magasan vagyunk fenn a hegyekben, a csípős szél bebújik a bőröm alá, didergek. Összehúzom magamon a kardigánt míg a végső instrukciókat hallgatom arról, hogy nyugodtan kell maradni, ha egy kíváncsi fiatal gorilla esetleg közelít, netán megérint, és ha az alfa hím kihívóan minket méreget, szemlesütve jelezzük, hogy elfogadjuk dominanciáját a csoporton belül.

A fegyveres őrök egyikét és Damiant már egy jó félórája szorosan követjük a meredek, kitaposott ösvényen. Szívem gyorsabban ver, és nehezebben is veszem a levegőt. Míg megállunk inni egy korty vizet, lenézek a völgybe: férfiak és fejkendős asszonyok csecsemőiket a hátukra kötve dolgoznak a tea – és krumpli ültetvényeken. Damian tekintetemet követve megjegyzi: „A parkot körülvevő földek rengeteg embernek adnak otthont. Ahogy láthattátok idefelé jövet, az itt élők egy része Uganda legszegényebbjei közé tartozik. A lakosság magas száma, és a nem kielégítő mezőgazdasági tevékenység nagy terhet jelent a Bwindi erdőre és gorilla populációra. Az itt élő emberek 90 százaléka mezőgazdasági munkából él, a hatóság azonban a környező településeken lakóknak megtiltotta az erdőbe való belépést. Itt van például a batwa törzs, ahonnan én is származom, fennmaradása a természeten alapult, tagjai nem csak halásztak, de yamgyökereket és vadmézet gyűjtöttek, ráadásul az ősi szent helyeik is a park területén voltak. A batwa embereket annak ellenére, hogy ősidők óta, generációkon keresztül úgy éltek a területen, hogy nem okoztak kárt az ökoszisztémában, kitelepítésükkor semmilyen állami kompenzációt nem kaptak. Ők soha nem bántanák a gorillákat, mindegyiket egytől-egyig ismerik. Nem úgy, mint az orrvadászok. A feketepiacon a gorillakölykök mellett a legkeresendőbb a kifejlett példányok kézfeje, amit hamutálként adnak el, és az állat húsát is értékesítik, amit mi itt csak bozóthúsnak hívunk. Szerencsére Ugandában senki nem eszik majmot, nem úgy mint más afrikai országokban ahol a csirkénél, a marhánál vagy a halnál is kelendőbb a csimpánz vagy a gorilla. Ez természetesen a piaci árat is befolyásolja, ami pedig a luxusra, exkluzivitásra vágyó turisták ezreit vonzza.”

Szinte láthatalan, amint ütemesen rázza a bokrokat.

Már egy jó órája kaptatunk fel a meredeken, a lábam alatt elterülő mélység most nem ijeszt meg. Újabb hívást kapunk azzal, hogy a gorillák elindultak lefelé a hegyoldalon, pont felénk tartanak. Megszaporázzuk lépteinket. Én vagyok az, aki legelőször észreveszi őket, egy fekete hát villan meg olyan húsz méterre előttem a zöld levelek között, de amilyen hirtelen előbukkan, olyan váratlanul el is nyeli a rengeteg. A fegyveres őr és Damian útvonalat vált, most már nem a kitaposott ösvényen felfelé, hanem a vadonban lefelé haladunk. Egymás után sorban gázolunk a bokrokon és leveleken át. Leveszem a kardigánom, melegem van, érzem ahogy az izzadság lefolyik a halántékomon. Iszom egy kis vizet, mert a gorillák közelében már nem lehet, és a másik fegyveres őrrel zárva mögöttem a sort beérem a bozótban. A bokrok és a fák itt szinte teljesen összenőttek, az ágak észrevétlenül felhorzsolják a karomat. A férfiak most már macsétával vágják előttünk az utat. Furcsa, gyermekkoromban mindig úgy képzeltem, hogy az esőerdők meredek hegyoldaláról képtelenség lejutni, mert a fák között csak lezuhanunk, de felnőttként megtanultam, hogy az aljnövényzet itt olyan sűrű, hogy minden gond nélkül megtart nem csak engem, de a távolban kürtölő erdei elefántot is. Ahogy haladunk lefelé a rendkívül egyenetlen területen, meredek hegyeken és szűk völgyeken át, Damian megtorpan. Egy anyagorilla ül a fán kicsinyével a mellkasán, alattuk az egyik fiatal, még fekete hátú hím nézelődik.

Nőstény kicsinyével

„A gorillák a legnagyobb emberszabású majmok – mondja Damian halkan – ez a nőstény úgy 100 kiló lehet, de a csoport szürke hátú hímje, akinek kora előrehaladtával lett szürkés vagy ezüstös a szőre,  akár a 225 kilogrammot is elérheti.  Alapvetően a talajszinten élnek, négy lábon járnak, több időt töltenek a földön, mint bármely más főemlős, lábuk pedig hasonlít az emberére. Másik különlegességük, hogy teljesen egyedi az orr-rajzolatuk, orrlenyomatuk alapján is megkülönböztethetők egymástól. Hatalmas testüket gyökerek, levelek, gumók elrágcsálásával növelik. De ahogy ez a nőstény is, a gyümölcsökért képesek fára mászni, már ha az ág elbírja ezt a rendkívüli súlyt. Húst egyáltalán nem esznek. Arckifejezésekkel, gesztusokkal és kéttucatnyi hangjelzéssel kommunikálnak.”

Bweza a szürkehátú gorilla.

Ahogy Damian suttogva elhadarja az információkat, újabb példányok érkeznek. Mintha a környező bokrokat valami láthatatlan elem ütemesen rázná, először nem látunk mást csak ezt a lélegzetelállító, zöld hullámzást, és hallgatjuk a mélyről bődülő, hörgő hangokat, amivel a majmok egymással kommunikálnak. Szétnézek, most már öt gorilla van körülöttünk.

„Látjátok – int Damian a fejével a csoport felé – a hegyi gorillák rendkívül szociális lények. Viszonylag stabil, összetartó csoportokban élnek, melyeket a felnőtt hímek és nőstények közötti hosszan tartó kapcsolat tart egyben. Figyeljétek meg a szőrzetüket is! Más fajokkal összehasonlítva ezeké sokkal hosszabb és sötétebb, így olyan területeken is megél, ahol a hőmérséklet fagypont alá süllyed.”

Míg Damian magyaráz és mindannyian a tőlünk három méterre ülő gorillákat figyeljük, hirtelen megreccsen mellettem a bozót, a léptekből ítélve valami hatalmas közeleg. Én állok a hang irányához legközelebb. Mindannyian odafordulunk, Istenem, csak ne egy erdei elefánt legyen!

Egy fekete, húsos kéz ragadja meg a lombokat szinte utat tépve magának a sűrűből, Bweza, a szürkehátú gorilla áll meg előttem fél méterre.

„Lépj hátra! – Szól rám Damian erélyesen, de mögöttem egy hatalmas fa áll, nem tudok máshová, egyedül a gorilla felé elmozdulni. Az őrök előttem és mögöttem is megmarkolják a AK 47 gépfegyverüket, de mindez olyan gyorsan zajlik le, hogy én csak földbe gyökerezett lábbal állok, és várom mi fog történni. Bár a gorillák szelídek, soha nem lehet kiszámítani, hogy a szürkehátú mire képes, ha erejét és csoportban való szerepét akarja kinyilvánítani. Egy apró tüske élesen beleáll a vállamba, ahogy a mögöttem lévő fához lapulok, de mozdulni nem merek. Bweza kíváncsian rám néz, elkapom a pillantásom róla, ahogy Damian magyarázta még a túra elején. A hím még áll egy darabig, hol rám, hol a többiekre nézve, majd hatalmas testével szó szerint elvonul előttünk, hogy két méterrel arrébb leüljön elénk, és komótosan falatozni kezdjen.

Az előírás szerint a gorillákat nem lehetne megközelíteni öt méteres távolságon belül, de itt, Ugandában az effajta szabályoknak mindenki fittyet hány a turisták nagy örömére. Egy órát tölthetünk a gorillákkal, akik teljesen úgy viselkednek, mintha mi is az erdő részesei volnánk. Néha ránk néznek, a pár hónapos majom kölyöknek hagyják, hogy az kíváncsian közelebb jöjjön megnézni minket. Mikor újabb élelem után kutatva felállnak, mi utat vágva magunknak a sűrű növényzetben, követjük őket. Minden békés, az esőerdő zúgó hangja a gorillák morgásával vegyül, néha az erdei elefánt távoli kürtölése hasít a levegőbe, és a szél csendesen jár a fák közt egy-egy tűlevelet seperve elénk. Mikor a gorillák végül megunják jelenlétünket, a szürkehátú vezetésével egyszerűen levetik magukat a hegyoldal fái közé, ahová mi már nem követhetjük őket.

Búcsú Afrikától

Búcsú Afrikától

Négyhónapnyi afrikai utazás és közel ötvenezer kilométer megtétele után hazafelé visz a repülő.

Éden lehetne: Mozambik

Éden lehetne: Mozambik

A nap kellemesen tűz a Mozambik keleti féltekén elterülő kis halászfalu, Tofo felett.

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

Vadászatra tenyésztve: Dél-Afrika oroszlánipara

A Krüger Nemzeti Parktól mintegy két és fél órányi autóútra lévő oroszlánfarmok egyikére tartok éppen.

Vagány nők az orvvadászat ellen

Vagány nők az orvvadászat ellen

A Krüger Nemzeti Park egyik zsúfolt piknikparkjában ülök éppen, elmerülten bámulom, ahogy az éjszakai vadászatról hazatérő denevérek fenn csüngenek a kávézó fagerendái közt.

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

Az elefánt ébreszt, a hiénák kacagnak

A Krüger Nemzeti Park kempingjében egyedül a mi sátrunk és autónk áll a fákkal, bokrokkal körbevett tisztáson.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket