Az oroszlánsuttogó és a nagymacska park

Fehér oroszlán család a park egyik legnagyobb vonzereje.

Útitársammal és a kempingfelszereléssel tele tömött kis Chevrolet Sparkkal északra indultunk, hogy átlépjük a határt Botswana felé, a világhíres Oroszlán Park azonban éppen útba esett.

Ahogy belépünk a Johannesburgtól körülbelül 45 percre fekvő parkba, amit 1967-ben harmadikként a világon a Chipperfield Cirkusz család hozott létre, már messziről látom a plakátokon hirdetett szöveget: Simogass oroszlánkölyköket és mi elkészítjük életed fotóját! Hatalmas sor kígyózik a pénztár előtt, egy spanyol nyugdíjasokból álló csoportot szemtelenül megelőzünk, és megváltjuk a jegyünket a „ mini szafarira”.

A belépőhöz járó kis füzetet böngészve megtudom, hogy a hatvanas években az Oroszlán Park ötlete forradalmian újnak számított, mivel ez tökéletes átmenetet nyújtott a fogságban illetve a szabadon élő állatokkal való találkozás között akkor, amikor még csak egy nagyon szűk elit engedhette meg magának, hogy a nagymacskákat eredeti élőhelyükön az olyan nemzeti parkban, mint az 1927-ben megnyitott Krugerben figyelhessék meg. Így akiknek egyszerűen nem volt elég pénze, vagy ideje, hogy napokat töltsenek egy-egy helyen a vadállatokat tanulmányozva, itt saját autójukat vezetve kicsiben élhették át mindazt, amit egy több száz hektárnyi nemzeti park nyújtani képes. A hely különlegessége volt továbbá, hogy oroszlánkölykök is élek itt, akiket a látogatók megsimogathattak és fényképet készíthettek velük. Ma már ez a lehetőség a versenyképesség fenntartása miatt szinte mindegyik hasonló parkban adott. Sajnos! Ugyanis, az ellenállhatatlanul játékos kis oroszlánokkal való hancúrozás kihagyhatatlannak tűnő alkalom, de vajon belegondolnak-e, mi történik később az emberkézhez szokott állatokkal.

Az oroszlánokat az afrikai vadonban három fő veszélyforrás fenyegeti: a mezőgazdasági területek megállíthatatlan növekedése, amelynek során az állatok élőhelyének 75 százalékát marhalegelővé alakították át; az állattartók irtóhadjárata, amelynek százával esnek áldozatául a nyájakat megtámadó oroszlánok; illetve az egyre aktívabb helyi orvvadászok tevékenysége, akik egész éves jövedelmüket – nagyjából 140 ezer forintot – megkereshetik, ha lelőnek egy kifejlett példányt, és a feketepiacon értékesítik a húsát, csontjait. A feltörekvő kínai középosztály tagjai akár 5,5 millió forintnyi összeget is hajlandók fizetni egy láda oroszlánszervekkel kevert, szerintük potencianövelő italért. Mindezek miatt az állomány jelentősen megtizedelődött, 1950-ben még 200 ezer vadállat kóborolt a végtelen szavannákon, napjainkban ezt a számot 35 ezerre becsülik, a Dél-afrikai Köztársaságban kevesebb, mint 2OOO.

Csak itt, a Johannesburg melletti parkban kb. 25-3O oroszlán születik évente, amiből 8 marad meg a falkában, a többit vadasparkoknak ajándékozzák. A ma fogságban lévő oroszlánok (kb. 5OOO-8OOO) tenyészfarmokon kezdik pályájukat, ahol a kölykök rengeteg látogatót vonzanak. Amikor elérik a hat hónapos kort, a turisták akár 150 ezer forintnak megfelelő díjat is kifizetnek az úgynevezett közös sétáért, amelynek során egy vezetővel és egy oroszlánnal róják a szavannát. Ezekről természetesen fényképek is készülnek: tele vannak a közösségi oldalak botot szorongató, terepnadrágot viselő „bátor” turistákkal, akik kifejlett „szabadon élő” példányokkal pózolnak a kamerának. De mi történik azokkal a kölykökkel, akiket már nem lehet simogatni, vagy azokkal a fiatal felnőttekkel, akik túl veszélyesek ahhoz, hogy sétára lehessen indulni velük? Természetesen nem mindegyiket lehet elhelyezni egy-egy jól menő állatkertben, mert egyszerűen nincs sem elegendő, sem megfelelő hely a tartásukra, így ezek egyenes úton válnak a bérvadászat áldozataivá. Ma a Dél-afrikai Köztársaságban több mint 16O farm foglalkozik az oroszlánok és egyéb nagyvadak kifejezetten vadászati célra szánt tenyésztésével. Az ún. canned hunting vagyis bekerített vadászat során, ahol biztos a győzelem és igazi vadászszellem nem létezik, az európai és amerikai trófeagyűjtők hatalmas összegekért egy szűk területen úgy lőhetik le a vadat, hogy semmiféle menekülésre nem adnak nekik esélyt. A ma annyira kedvelt és agyonkényeztetett kölykök a holnap trófeái lesznek. De erről a témáról beszámolok majd később részletesen is, amikor Botswanából visszatérve az egyik itteni oroszlántenyésztővel beszélek.

Míg arra várunk, hogy végigautókázzunk a 208 hektáros területen elterülő parkon, melyet két részre (húsevők és növényevők élettere) osztottak, a parkőrök nem csak arról világosítanak fel, hogy a három külön élő oroszlánfalka mellett, hiénák, gepárdok, zsiráfok, antilopok és zebrák is találhatóak, de biztosítanak arról is, hogy valóban testközelből éljük majd át a szafarizás élményét, ráadásul olyan egyedeket is látunk, amik a természetben ritkán fordulnak elő: egy egész fehér oroszlán családot.

Habár ritkaságszámba megy, és ezért nem is hallhatunk róla túl gyakran, fehér oroszlánok is léteznek Dél-Afrikában. A faj egyedeiben található recesszív gén felelős szokatlan színükért, azonban ezek a példányok vadászat során jelentős hátránnyal indulnak, világos bundájuk ugyanis felfedi rejtekhelyüket. A fehér oroszlán kihalófélben lévő színváltozat, szaporodásuk ritkaságszámba megy, és mindössze kétszáz él belőlük a világon. Állatkertekben is ritka, fogságban mindössze ötszáz egyed található, Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi vadasparkban és a felsőlajosi MagánZooban láthatjuk őket.

Fiatal, 3 éves zsiráf.

Elindulva a park növényevőknek fenntartott részlegén, néhány zebra tűnik fel a távolban. Ameddig a szem ellát a földút melletti száraz gyepen csoportokba verődött antilopok legelésznek, és egy-egy strucc is kirajzolódik a távolból. Az egyébként kiválóan fenntartott terület valójában akkor kapott nagyobb publicitást a nemzetközi sajtóban, amikor Kevin Richardson, az egykori idomár, aki itt kezdte pályafutását, a parkban élő fehér oroszláncsaláddal újra találkozott. A természetvédelmi aktivistáról és a vele ölelkező oroszlánokról készült fotók bejárták a világot.

Maga Kevin, Johannesburgban született és 22 évesen került ide, ahol szoros kapcsolatot épített ki két kamaszodó oroszlánkölyökkel, Tauval és Napóleonnal. Kevinről már a legelején kiderült, hogy különleges érzéke van a nagymacskákhoz, mert rá tudta venni őket, hogy játszanak, hempergőzzenek vele. A legtöbb idomárral ellentétben ő semmilyen kényszerítő eszközt nem használt a fiatal egyedek betörésére, ellenben felfedezte, hogy az oroszlánok közösségi lények, akik igenis törődnek vele, befogadják a falkába, és nemcsak vigyáznak az épségére, hanem szeretetüket is kifejezik. Kevin ezek után minden egyes oroszlánhoz úgy állt, mintha emberi tulajdonságokkal bírnának, és lépésről lépesre megismerve a szokásaikat került hozzájuk különlegesen közel. Elképesztő tehetségének és sikereinek hamar híre ment, így fiatal kora ellenére vagy éppen azért, a jóvágású fiúból az oroszlánpark szenzációja lett: a világ minden tájáról özönlöttek a látogatók, hogy megtekintsék őt és az oroszlánokat, hogy részesei legyenek ennek az ember és vadállat közötti kivételes barátságnak. Ám Richardson hamarosan megértette, hogy ha az oroszlánkölykökkel való pózolást népszerűsíti, akkor a rivális parkokban is egyre több kölyök fog megjelenni, amiket a bekerített vadászat majd bekebelez. Egyik interjújában maga vallotta be, hogy akaratlanul ugyan, de hozzájárult a probléma súlyosbodásához, és megértette, ha segíteni akar szeretett oroszlánjain, alapvetően meg kell változtatnia tevékenységének körülményeit. Elhatározta, ha elegendő pénze lesz, otthagyja az oroszlánparkot, és saját vállalkozásba kezd egy nagyobb területen, amelyen az oroszlánok szabadon kószálhatnak. Ma Pretoriától, a Dél-afrikai Köztársaság fővárosától 50 kilométerre északra elterülő Welgedacht vadasparkot vezeti, ahol minden oroszlánt kölyökkorától ismer és nevel, de mai napig jó viszonyt ápol korábbi munkáltatóival is.

Egy hosszú kocsikázást követően végül megérkezünk a dupla kerítéssel elválasztott nagymacskák területére. 2015 tragikus eseménye után, amikor is egy amerikai nőt halálra marcangolt az egyik nőstény a nyitott ablakon át, a szokásoshoz képest is szigorúbbak az ellenőrzések. Minden táblán az ajtók blokkolására és az ablakok felhúzva tartására hívják fel a figyelmet, sőt egy ragasztószalaggal le is rögzítik azokat.

A nőstények étel reményében rámásznak a rácsos kocsira. A turisták borsos árért így etethetik és fotózhatják őket.

Begurulunk az első 12 tagú oroszláncsaládhoz. Erősen tűz a nap, a falka összes tagja egy hatalmas törzsű, lapos lombkoronájú fa alatt alszik. Fejüket meg sem mozdítják, ahogy az autó gumija kaparássza a száraz utat. Megállunk, és várakozóan nézzük a csoportban szétterülő ragadozókat, hátha valami életjelet adjanak, de egy-két tétova farokcsapástól eltekintve semmi nem történik. Áthajtva a következő falka területére egyből meglátom: fehér oroszlánok ülnek az árnyékban lustán nézelődve, világos bundájuk feltűnően elüt a vörös földtől és a száraz zöld bokrok színétől. A család nagyobb részben nőstényekből, kölykeikből és két, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből áll, melyek a felnőtt nőstényekkel párosodnak. Leparkolva az álmosan nyújtózó nagymacskák előtt mosolyogva figyelem, ahogy a kölykök egymással játszanak, puha mancsukkal oda-oda kapnak, és halkan morognak. Hirtelen abbahagyják az incselkedést, és egy pontra bámulnak. A nőstények is felemelik okos fejüket, és feszülten néznek valamit. Megfordulok, egy hangtalan, rácsozott elektromos kisautó gurul az oroszlánok felé, amit az ún. fotós szafarik során bérelnek ki jó pénzért a látogatók. Az oroszlánok most már nem csak néznek, de félig fel is ülnek. Amikor a jármű még mindig nem áll meg, hanem közvetlenül előttük fékez, a nőstények fenyegetően felállnak, és megindulnak felé. A benne ülő férfi és nő apró húsdarabokat vesz elő, etetni fogják az oroszlánokat a rácsokon át. Ám mielőtt a két nőstény az autóhoz ér, mélyről jövő mordulást hallok. Az alfa hím torkából feltörő hang szinte megrázza a levegőt, végül a hatalmas test ruganyosan feláll, fenségesen és hidegen szemlélve a tárgyat, ami a felségterületére merészkedett. A szél emberszagot hoz a levegőben, amiről jól tudja, ételt jelent. Hatalmas, busa fejét jobbra-balra forgatva tartja szemmel az autót és a benne ülőket, egy pillanatig tétován áll, fehérarany szőre felborzolódik a nyakán, majd teli léptekkel, súlyos testét ide-oda ingázva megindul a jármű felé. Elsőnek ugrik az autóra, hogy elkapja a rácsokon át felé nyújtott cafatot.

Kihagyva a oroszlánkölykök simogatását, úgy döntünk, inkább meglátogatjuk a zsiráfokat, akiket kézből lehet etetni. A gondozójuk szerint mindkettő orvvadászat elől menekült meg, a természetbe már nem telepíthetők vissza, így kerültek ide, az oroszlánparkba. Megállok a gyér füves területen az elválasztó fakerítés mögött, és már messziről látom, ahogy a fák között az egyik zsiráf észrevesz. Izmos nyakát előre nyújtja, beleszagol a levegőbe, és elindul felénk. Mielőtt hozzánk érne, megáll, lábait szétvetve az egyik tócsából még iszik egyet, majd lassan odaballag mellénk. Hosszú pillás szemeivel rám néz, egy szemtelen legyet a farkával elhessent, és érdes, fekete nyelvével óvatosan elveszi a felé nyújtott falatot.