National Geographic Magyarország

Ahogy közeleg a tíz óra, egy apró kéz jelenik meg az ágakon, majd egy szőrös kis fej is látható válik a fügék között. Egy csillogó szempár hatalmasra kerekedik, ahogy az alig 3-4 hónapos kíváncsi orangután észrevesz.

Nem sokáig élvezheti azonban a kölyök az önállóságot, aggódó anyja azonnal érte nyúl, hátára veszi és gyors mozdulatokkal lendülnek át a fejem fölött a fákon.

Sabah tartomány fővárosát Kota Kinabalut magunk mögött hagyva folytatjuk utunkat Sandakan és az orangutánok felé. A Sepilok Orangután Rehabilitációs Centrumba igyekszünk, ahol Nurin, a főemlőskutató asszisztens vár rám. A repülő ablakából már most tökéletesen látszik, mekkora területet foglal el a dzsungelből az olajpálma ültetvény, pedig még csak az esőerdő határát súroljuk a géppel.
A britek által megszállt Malajzia 1957-ben vívta ki függetlenségét, akkor kezdődött el az esőerdők agrárterületté nyilvánítása, illetve a jól termő földek 99 évre való bérbe adása, hogy olajpálmát ültessenek a vállalatok. Ma Malajzia és Indonézia adja a világ pálmaolaj termelésének 85 százalékát, melynek ára a vadvilág természetes élőhelyének összezsugorodása mellett napi 6 orangután elvesztése is. A borneói orangutánból – ilyet találtunk Sepilokon –, ma már csak 104 700 él, míg a szumátraiból mindössze 7500.

Sandakan városától 25 kilométerre fekvő Rehabilitációs Centrumot az angol Barbara Harrison kezdeményezése nyomán hozták létre, miután a malajziai kormány mintegy 43 négyzekilométernyi esőerdőt nemzeti parkká nevezett ki, hogy ez szolgáljon természetes lakhelyül a sebesült, elárvult vagy rabságból kiszabadított vadállatoknak. Bár az orangutánt Malajzia a 60-as években védetté nyilvánította, így azok kilövése, eladása vagy háziállatként tartása szigorúan tilos, ennek ellenére, hat évtized elteltével, a főemlősök száma egyáltalán nem nőtt, sőt! Ezért Sepilok mellett ma a Tabin Vadvédelmi Terület is a fiatal majmok védelmét és természetbe való visszaszoktatását tűzte ki fő feladataként.

Tíz órakor már alig lehet elférni a fából készült kordon mögött és a három lépcsős erkélyen. A világ minden tájáról érkeznek érdeklődők, hogy saját környezetükben lássák az orangutánokat. Szerencsém van, mert Nurin az egyik sarkot szabadon tartotta, így befurakodom a kamerák közt, és megállok a fiatal maláj lány mellett.

„Sepilok lassan 60 éve gondoskodik a fakitermelés és erdőirtás következtében árván maradt fiatal orangutánokról, valamint azokról, akiket illegálisan tartottak háziállatokként – magyarázza Nurin, míg az etetésre várunk. „80 felnőtt él szabadon az erdőben, és 25 kölyök itt a centrum területen. Az eljárás szerint, amint hozzánk kerül egy orangután, teljes körű egészségügyi vizsgálat alá helyezzük, csakis ezután kezdődhet el a hosszú és nagy türelmet igénylő rehabilitáció. Ez a folyamat akár hét évig is eltarthat, nem kis elkötelezettséget igényel mindkét fél, ember és állat részéről. A nagyon fiatal, 2-3 hónapos orangutánokról napi 24 órában kell gondoskodnunk, majd ahogy növekednek, úgy fognak bekapcsolódni az idősebbek játékaiba, de éjszaka mindig visszatérnek a centrum biztonságos menedékébe.”

A két legfontosabb képesség, amit a kölyköknek el kell sajátítaniuk: egyik a fára mászás, hisz életük legnagyobb részét a lombkoronák közt magasan élik majd, a másik annak megtanulása, hogy mik azok a vadonban fellelhető növények, melyek ehetők. Sepilokon az anyaorangutánok hiányában ennek okítása a gondozókra hárul, később pedig a kisebbek az idősebb egyedektől lesik el a technikát. De a rehabilitációban nemcsak kölykökkel foglalkoznak, befogadják a sérült, természetes élőhelyükről elűzött felnőtt orangutánokat, de él a területen veszélyeztetett borneói törpe elefánt és örvös medve is. A fő cél minden befogadott állat esetében, hogy a legtöbb időt az erdőben töltsék, gondoskodjanak magukról és csak nagy ritkán térjenek vissza a napi etetésekre. Azok, akik ma jönnek a könnyen megszerezhető csemege reményében vagy kicsinyeikkel érkeznek vagy a visszavadítás kezdeti stádiumban tartanak. Kifejlett hímeket, erős nőstényeket szerencsére szinte soha nem látnak a gondozók, ami azt jelenti, otthonra és teljes függetlenségre leltek az erdőben.

4 fotó megtekintése

Pontban tíz órakor megjelenik a velünk szemben álló fához erősített platformon a szájvédőt viselő gondozó, aki gyümölcsökkel és zöldségekkel teli fonott kosarat húz maga után, majd a tartalmának egy részét a földre önti. Síri csend üli meg a tájat, csak a szélben suhogó levelek játszanak. Feszült várakozás ül a levegőben, ide-oda jár a tekintetünk, de percekig semmi nem történik. Aztán hirtelen megrezdülnek a bokrok, először nem látunk mást, csak ezt a lélegzetelállító, zöld hullámzást, de később a vörös bundák itt-ott előbukkannak a sűrűből. Az egyik kötélen megjelenik az anya és kicsinye, azok, akikbe már etetés előtt belefutottam. A nőstény először óvatosan szétnéz, majd erőteljeset lendülve az etetőplatformra ugrik a kölykével. A papaját választja ki elsőként. Újabb egyed tűnik fel a lombok közt, egy fiatal hím himbálódzik a két fa közé feszített kötélen, majd ráveti magát a káposztára és banánra. Hamarosan az „esőerdő maffiái”, a makákók is megérkeznek, szellemesen a helyiek csak így emlegetik a hatalmas szemfogakkal és éles körmökkel megáldott majmokat, mert terrorban tartják nemcsak a fiatal orangutánokat, de minket, látogatókat is. Tizenöt perc sem telik el, és a nassolni valónak már csak hűlt helye marad. A túlnyomórészt angol hátizsákos turistákból álló látogatók is szétszélednek, megunják az orangutánok bámulását, inkább elindulnak az erdei ösvényen. Ám Nurin maradásra késztet, tudja, ilyenkor lehet igazán értékelni a magányos perceket a természettel.

„Ha azt nézzük hogy egy felnőtt hím orangután akár 100 kilogrammot nyom, akkor ez nőstény a maga 50 kilójával igazán kicsinek tűnhet” – mutat Nurin a békésen üldögélő, kölykét bogarászó majomra. „Főleg azért érdekes ez a szám, mert az orangután, ahogy leszáll az est, egyfajta fészket készít magának az alváshoz a fa tetején. Először is meg kell találnia annak a két vastag ágnak a találkozását, ami elbírja a tömegét, csak ezután kezdődik meg a vékony gallyak és levelek gyűjtése, amiből kényelmes matracot készíthet. Sokuk még egy kis tetőt is épít az eső ellen, az orangutánok ugyanis híresen utálják a vizet. Nem egyszer láttuk már mi is őket hatalmas pálmaleveleket szorongatva a kezükben, amit ernyőként használtak. Átlagos életkoruk 30-40 év is lehet, Sepilok legidősebbje 35 éves. Étrendjük többféle gyümölcsből áll, amit dióval, kérgekkel, rovarokkal és madártojással egészítenek ki. Iváshoz a vizet a fák üregeikben, leveleken találnak, de nem egyszer nyalogatják le bundájukról a cseppeket egy-egy kiadós eső után. Egész életüket a fákon élik, csoda hát, ha foggal-körömmel ragaszkodnak természetes élőhelyeikhez?”

Az orangután a helyi maláj nyelvben erdei embert jelent, ezzel is utalva a főemlős magas intelligenciájára és emberszerű személyiségére. Bár státuszuk védett, az olajtársaságokat teljesen hidegen hagyja, hogy az erdő a vörös főemlős mellett állatok százezreinek otthona, ráadásul ha kivágják az összes fát, nem lesz, ami a légkörbe kerülő szén-dioxidot megkösse, és így a klímaváltozásnak erősebb hatása lehet. A természetes élőhely kiirtásával a kétségbeesett orangutánok – a többi vadon élő állattal együtt – egyre kijjebb és kijjebb szorulnak az esőerdőből. Mi történik, amikor már az utolsó élelmük is elfogy? Megjelennek a falvakban és a kertekben, így közvetlen kapcsolatba kerülnek az emberekkel. Mi a falusiak automatikus reakciója, amikor azt látják, hogy egy orangután ül a fáradságos munkával előteremtett gyümölcsösben, és éppen a termést dézsmálja? Persze, hogy betolakodóknak tekintik őket. Jobb esetben csak elkergetik, rosszabb esetben azonban fegyvert ragadnak.

A pálmaültetvényeken még rosszabb a helyzet, az ott dolgozók kutyákkal üldöztetik a orangutánokat, minden elejtett darabért ugyanis tizenkét amerikai dollárt (körülbelül háromezer forintot) kapnak az olajpálma-ültetvény tulajdonosától. A hátrahagyott, egészséges fiatal kölyköket pedig eladják az illegális vadkereskedőknek. Ahhoz, hogy egy csecsemőt élve elkapjanak, akár tíz felnőtt állatot is lemészárolnak. Egyikük megöli az anyát, a másik az apát, aztán jöhet a klán többi tagja. Miután a kölyök fogságba került, a jól szervezett bűnhálózaton keresztül megkezdődik a külföldre csempészése, ami az orvvadászoktól kiindulva a dzsungelközvetítőkön át terjed, akik hamis kiviteli engedélyeket szereznek, megszervezik a szállítást, és eljuttatják a kölyköket a lánc végén álló gazdag vásárlókhoz. Az elfogott kölyköket Malajzia- és Indonézia-szerte különböző gazdaságokban tartják, ugyanakkor vannak lerakodópontok Thaiföldön és Vietnámban is.

Az egzotikus állatokra igen nagy az igény a Perzsa-öbölben, Délkelet-Ázsiában és Kínában. Elképesztő összegeket képesek a vásárlók kifizetni nemcsak az orangutánokért vagy a tobzoskákért, de azért is, hogy a nemzetközi ellenőrzések zökkenőmentesen történjenek. És bár lehet, hogy a kölyköket szeretik és gondozzák, ez csak addig marad így, amíg azok fiatalok. Később, amikor az orangutánok túl erősekké és veszélyesekké válnak ahhoz, hogy otthon tartsák őket, gazdáik már nem fognak tudni mit kezdeni velük. Milyen jövő vár rájuk? Be lesznek zárva egy ketrecbe, vagy pedig egyszerűen megölik őket azután, hogy kinőttek a cuki házillat szerepéből.

Bár Malajzia és Indonézia törvényeivel ellentétes az orangutánok elfogása, megölése és háziállatként tartása, mindenki tudja, hogy mi történik velük az ültetvényeken.

A pálmaolaj népszerűségét sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti, adalékanyagként, stabilizátorként élelmiszerekben (csokoládék, öntetek, tészták, kekszek) találkozhatunk vele, továbbá a kozmetikumok kedvelt alapja, sőt bioüzemanyagot is gyártanak belőle. Egészen mostanáig a nagyobb olajtársaságok és a politikusok a környezet kiárusítását a gazdasági felemelkedés szükséges áldozataként kezelték. De valójában az erdőirtás és az olajpálma-termesztés csak elmélyíti a térség szegénységét: a folyók kiszáradása és a földek feldarabolása visszafordíthatatlanná válik. Az újonnan megjelenő ültetvények nemcsak az orangutánok természetes élőhelyét veszélyeztetik, de a helyi lakosságét is, akiktől a vállalatok nemegyszer erőszakkal szerzik meg a számukra fontos területeket.

2 fotó megtekintése

Az elmúlt években azonban valami változni kezdett, több tucat olyan piaci vezető felvásárló illetve kereskedő cég, mint a Nestlé és a Procter&Gamble tett ígéretet arra, hogy csakis erdőirtásmentes pálmaolajat hajlandó előállítani, megvenni vagy értékesíteni. Ennek értelmében a világ pálmaolaj-kereskedelmének mintegy 60 százaléka, azaz 50 millió tonna, az új, erdőbarát pálmaolaj-politika hatálya alá tartozik majd. Az Európai Bizottság pedig idén közzétette azokat a kritériumokat, amelyeknek meg kell felelniük a megújuló energiaforrásoknak, és ezek értelmében a pálmaolaj-felhasználás mértéke 2023-ig nem haladhatja meg a 2019-es szintet, majd ezt 2030-ig nullára kell csökkenteni.

Csak bízni lehet abban, hogy a felvilágosító programok végre elindítják a vásárlók körében is a pálmaolaj bojkottot, és mindannyian vesszük a fáradságot, hogy megnézzük azoknak a termékeknek az összetevőit, amelyeket nap mint megvásárolunk.

Néhány perccel több időzés a boltokban igazán nem sok az orangutánok és Borneó különleges növény- és állatvilágának a megőrzéséért!

Balogh Boglárka blogja ITT követhető

#Malajzia #orangután #pálaolaj