Istenek ösvénye az Amalfi-parton
Nem hiába hívják az Istenek ösvényének, vagyis Sentiero degli Deinek az Amalfi-part hegyi falvait összekötő sziklás útvonalat.
A legenda szerint ezen jöttek le az istenek, hogy megmártózzanak a türkizkék tengerben, és hogy a szirének csábító énekét hallgassák.
Még csak tíz perce kanyargunk Európa talán legszebb, 72 kilométeres útszakaszán, de máris megértem a fentieket, tökéletes a választásuk. A különleges természeti és lakóterület 1997 óta a Világörökség része, mint kiemelkedő példa a mediterrán tájegységre, amely kivételes kulturális és természeti értékekkel bír.
Az 1900-as évek elején a part meredek lejtőin nehézkes volt az itt élőknek a gazdálkodás, a turistaforgalom jóval később alakult ki. Bár néhány település még mindig csendesen bújik meg a hegyekben, az Amalfi-part azóta visszafordíthatatlanul megváltozott. A kellemes éghajlat, a friss ételek és az elképesztő természeti szépségek egyre több látogatót vonzanak, a görögök, a rómaiak, a normannok, a szaracének, az arab-szicíliaiak mind hagytak itt valamit kultúrájukból.
Sorrento
Korán van még, mikor kiülök sorrentói kis apartmanom erkélyére. Házigazdám helyi specialitást, terccia sajtot hozott az este, és a lelkemre kötötte, mielőtt a mozzarella rugalmasságát elveszítené, mindenképpen egyem meg. A fonott, vörös borban pácolt sajtot évszázadok óta így készítik, friss kenyérrel, olívaolajjal és persze méregerős kávéval kínálják reggelire.
A Nápolyi-öböl fölött elhelyezkedő Sorrento az Amalfi-part kapuja, tökéletes bázis Positano, Ravello, de akár Pompeji felfedezéséhez, ráadásul ez a limoncello szülőföldje is. A legjobb módja annak, hogy a dél-olaszok kedvenc alkoholos italát megkóstolja az ember, ha a megannyi citromfarm közül meglátogat egyet. Az ún. agrárturizmus az utóbbi tíz évben igen népszerű lett Sorrentóban, a helyiek nyitott ajtókkal várnak minden falusi élet iránt érdeklődőt, és azokat, akik az állattartás és növénytermesztés mellett azt is meg szeretnék tanulni, hogyan is készül a híres likőr.
A Nunziata família, akiket saját farmjukon látogatok meg, a 16. század óta egész évben citromot termeszt. A családi boltocska nemcsak friss gyümölccsel van tele, de a cukros limoncellót is örömmel kínálják. Ahogy megtudom, az eredeti recept szerint a jellegzetes íz eléréséhez mindenképpen az itt termett citromot kell felhasználni a készítéskor, mert a tengerparthoz közeli mikroklímának köszönhetően ez édesebb, mint a többi. Másik titok a hagyományosan szél ellen használt nádtetőkben rejlik, amiket 3 méter magas gesztenyerudakra rögzítenek, így sem hideg sem pedig a forró szél nem tudja leégetni a leveleket. A szüret február és október közé esik, és csakis kézzel szedik a gyümölcsöt, mivel a likőr nem a citrom húsából hanem héjából készül, a kemikáliáktól mentes gyümölcs nem érheti a földet sem. Innen már csak egy lépés az aromadús limoncello elkészítése: a feldarabolt héjat néhány hétre tiszta alkoholba áztatják, majd leszűrik és cukorsziruppal öntik fel. Jéghidegen kínálják akár reggel, akár este. Magunk is könnyen elkészíthetjük, a gyors limoncellónak csupán az titka, hogy a vékonyan meghámozott és alkoholba áztatott citromhéjat gondosan lezárva, meleg vízben kell tárolni, hogy az aromaanyagok gyorsabban kioldódjanak belőle.
Positano
Sorrentót elhagyva a Positano felé tartó út kezdetben a tenger fölötti szikla peremén vezet, csak később tér le a négyezer fős falu irányába. Mielőtt elnyelne bennünket a megannyi hegyi alagút egyike, lepillantok a mélybe. A fehérre mosott sziklákon sirályok ülnek, a tenger szelíd, s bár az öböl általában telis-tele van apró halászbárkákkal, most csupán néhányat látok visszatérni.
Positano, nevét a helyiek szerint Poszeidónról, a tenger istenéről kapta, már az ókori görögök és a föníciaiak idejében is a nyugati területekre irányuló expedícióik fontos kikötője volt.
Mint sok más, a gyönyörű campaniai part mentén elterülő település, ez is a gazdag rómaiak kedvenc nyaralóhelye lett, ami a 15. és 17. századig töretlenül tovább virágzott, ám az 1800-as évek közepe nehéz éveket hozott, a lakosság több mint fele Amerikába vándorolt. Bármilyen hihetetlen, 1950-ig elszegényedett halászfaluként tengődött, míg végül egyik nap John Steinbeck megszállt a színes házak egyikében. A helyiek között eltöltött idő, a sziklás terület drámaisága, a homokos tengerpartra néző teraszok annyira elvarázsolták az Egerek és emberek íróját, hogy lelkes beszámolót tett közzé a Harper’s Bazaar című magazinban, amely gyökeresen megváltoztatta a falu sorsát.
„Positano mélyen beleivódik az ember szívébe – írta Steinbeck. – Olyan hely, melynek a létezéséről csak álmodhatunk. Még akkor sem hiszünk a szemünknek, amikor ott fekszik az azúr kék tenger a lábaink előtt, csupán akkor válik valóságossá, miután elmegyünk és újra felidézzük az itt átélteket.”
Amalfi
Positanót után Amalfi felé tartunk. Ez a leglátogatottabb, magának a partszakasznak nevet adó város, ahonnan már 35 euróért csatlakozhatunk a Caprira tartó turistahajók egyikéhez. A települést valószínűleg Nagy Konstantin császár katonái alapították 320-ban. A középkorban az Amalfi Köztársaság fővárosa volt, egyben az egyik legfontosabb földközi-tengeri kikötő, Salerno vetélytársa. Bár még csak májust írunk, a katedrális előtti téren hatalmas a tömeg. Átvágok a belvároson, inkább leülök a tengerpartra, és belefúrom lábamat a hegyvidékről lehordott kavicsok közé.
Olyan békésnek tűnik most a táj, az ember el sem hinné, hogy milyen veszélyes itt a tenger. Amalfinál a víz hirtelen mélyül, akár a 400 métert is elérheti, a városban pedig, alacsony fekvése miatt, nem egyszer pusztított már szökőár is.
Ravello
Amalfiból kanyargós, citromligetekkel szegélyezett út vezet fel a komolyzenei fesztiváloknak helyet adó elegáns kis városba.
Az Amalfi-part egyik legfőbb látványossága a ravellói Rufolo villa 136 éves kertje. Miután kifizettem a 7 eurós belépőjegyet a falakkal megerősített villa udvarán, lesétálok a lépcsőkön a Belvedere térre, és beleszippantok az édes illatú levegőbe, úgy, ahogy előttem Wagner is tette. A meredek sziklafalon kiépült teraszról lélegzetelállító kilátás nyílik a Salernói-öbölre.
Magának a villának a nagy része Nicola Rufolo ideje alatt épült 1250–1283 között, a kertet azonban csak 600 évvel később álmodta meg hozzá az akkori skót tulajdonos, Francis Neville Reid és felesége, Michele. A Sorrentói-félsziget ezen szakasza régóta vonzza a híres művészeket. Boccaccio Dekameronjának egyik jelenete itt játszódik, ám ami igazán világhíressé tette a helyet, az Wagner és utolsó operája a Parsifal volt.
Wagnert 32 évig foglalkoztatta Parsifal története, ám sehonnan sem kapott ihletet Klingsor varázskertjéhez, míg végül a villában eltöltött idő alatt megtalálta azt, amit keresett.
Ahogy egyik beszámolójában írta, az Amalfi-partból különösen a hangokra emlékezett. De mit tudhat a tenger hangjáról az, aki csak a fülét öblíti vele? Wagner minden este kiült a Rufolo kert teraszára egy jó üveg bor társaságában. Figyelte a buja, színes kertet, a virágok közt zümmögő méheket, és azt, ahogy a hullámok tajtékozva megtörnek alatta a sziklán. A nyugtalan robajlás máris operajeleneteket festett elé, harcot, vérhullatást, csábítást, és végre megjelent szeme előtt a varázskert is, amiről évtizedek óta csak álmodni mert.
Wagner utolsó operájában, a Parsifalban a Szent Grál és a Szent Lándzsa történetének egy részét ismerhetjük meg. Klingsor, a gonosz varázsló megirigyeli a Grál hatalmát, és csatlakozni akar az azt őrző rendbe, ám bűnös élete miatt kérését megtagadják. Ekkor tajtékzó haragra gerjed és bosszúból létrehozza a Mágia országát, ami buja illatú, mesebeli virágoskertjével rabul ejti az arra tévedő lovagokat. Amfortas, mikor apjától megörököli a Grál őrzésének feladatát, harcba száll a gonosz varázslóval, aki megsebezi őt a szent lándzsával, ugyanazzal a fegyverrel, amivel Jézust a kereszten megsebezték. A vágás sosem gyógyul be. Amfortas feloldozást és gyógyulást csak úgy nyerhet, ha egy tiszta lelkű, tudatlan ifjú visszaszerzi a lándzsát, és annak hegye újból átjárja a testét. Ekkor lép a színre az ifjú Parsifal, aki átérezve bajtársa kínját, segíteni akar. Útja azonban nehézséggel van kikövezve, Klingsor előbb lovagokat küld ellene, majd szenvedélyes asszonyokkal próbálja elcsábítani az ifjút, ám kudarcot vall. Parsifal végül visszaszerzi a lándzsát, és ezzel ő válik a Szent Grál új őrzőjévé, a lovagrend új urává.
Wagner tiszteletére rendezik meg nyaranta a Ravello Fesztivált. Ilyenkor ideiglenes színpadot emelnek a villa kertjében, amely a sziklán túlnyúlik, és látszólag a semmiben lebeg.
Bár sokan autóval indulnak az Amalfi-part felfedezésére, aki nem szeretne 8 euro/óra parkolási díjat fizetni, az jobban teszi, ha Sorrentóból helyi buszjárattal vág neki az utazásnak.
A busz minden faluban megáll, így a hegyi településeket összekötő útvonalak könnyen bejárhatóak akár gyalog is. Az egész partszakasz felfedezésére, ha időnk engedi, legalább 2-3 napot szánjunk, mert minden lépcsősor egy-egy újabb látványossághoz vezet.
Pugliai bakancslista
Puglia azúrkék öble, fehérre meszelt házai és ókori barlanglakásai tökéletes befejezései a majd' két hónapja tartó 2500 kilométeres dél-itáliai körünknek.
A nápolyi pizza története, és egy legendás szakács Dél-Olaszországból
Nehéz még egy olyan konyhát találni, mint az olaszoké, aminek alapja rendkívül színes, mindig friss, alázatosan egyszerű és régiónként ennyire különböző lenne.
A halhatatlan olajfák ligete
„Ez pedig Ádám és Éva olívája" – mondja büszkén Corrado, a Masseria Brancati mostani tulajdonosa, ahogy megállunk a birtokán lévő ezer éves olajfák egyike előtt.
Az örökké tartó éjszaka, avagy látogatás Pompejiben
Krisztus előtt 79-ben, Pompeji korán kelő pékjei és árusai még nem tudták, hogy ezen a bizonyos hajnalon az ítélet napjára virradtak.
Hétvége Nápolyban az utolsó, helyi arisztokrata család társaságában
Nápolyi látogatásomnak két célja van, egyrészt felfedezni a várost, másrészt pedig részt venni a Serra di Cassanok évtizedek óta először megtartott családi összejövetelén.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
