Pugliai bakancslista
Puglia azúrkék öble, fehérre meszelt házai és ókori barlanglakásai tökéletes befejezései a majd' két hónapja tartó 2500 kilométeres dél-itáliai körünknek.
Bár az ember heteket el tudna tölteni itt az olasz csizma vadregényes talpán, most lássuk azokat a helyeket, amik akár pár napos úti célnak is választhatóak.
Matera
A hasonlóság miatt csak második Betlehemként emlegetett település tetején állok és elképedve bámulom, ahogy az óváros szó szerint a mészkősziklákból nő ki. Egy zöld gyík merészkedik elő a rejtekhelyéből, a nap felé fordul lustán, úgy sütteti magát. Egy darabig még elidőzöm a dombon, majd mikor a hüllő eltűnik, én is elindulok a lépcsőkön. A déli fények csillogóra tapossák a járdát, és azt a hatást keltik, mintha 2000 évvel ezelőtt megállt volna az idő.
Sassi di Matera, a sziklákba vágott barlangváros a világ 3. legősibb települése, Basilicata és Puglia határán fekszik. 2019-ben a bulgáriai Plovdivval egyetemben Európa kulturális fővárosává választották. Az eredményhirdetés után óriási volt az öröm, hisz mindannyian jól tudták, mit jelent ez a döntés rájuk nézve. 1945-ig ugyanis Materát Olaszország szégyenének tartották, ahol áram és víz nélkül, állataikkal egy fedél alatt, meglehetősen rossz körülmények között éltek az emberek.
Bár a barlangokat a paleolitikum óta lakták, a sassi mai formája a 8. és a 13. század között jött létre. A Bizánci Birodalom ideje alatti üldöztetések elől ide menekülő szerzetesek csarnokokat, szentélyeket és kápolnákat építettek, amelyek közül később sokba parasztcsaládok költöztek. Az elmúlt évezredben aztán a házak túlnőtték az eredeti barlangokat, lakóik lépcsőket majd emeleteket húztak fel rájuk, tetőket és erkélyeket adtak hozzájuk, így teremtve meg Matera különös, méhkaptárra emlékeztető formáját.
A Gravina folyó meredek szurdokvölgyének nyugati partján felépült sziklavárosról elsősorban Carlo Levi 1945-ben íródott, Krisztus megállt Ebolinál című elbeszélése alapján értesült a világ, sőt, maguk az olaszok is. Az orvos-író-festő száműzetésben élt a kopár, dél-olasz hegyek közt, itt fedezte fel a barlangokban lakó elzárt közösséget, amelynek tagjai még a pogány szokásokat követték és a mágiában hittek. Levi érzékletesen számolt be arról, milyen viszontagságos körülmények között éltek a családok, milyen betegségek terjednek, mennyi áldozatot szed a malária. Levi története hatalmas felháborodást keltett, melynek hatására a kormány végül kiköltöztette a földműveseket az új város modern házaiba, a Sassi di Materát körbevevő sziklák tetejére. Ma még mindig 1500 barlanglakás található a területen, nagy részüket átalakították, hotelek, házak, éttermek és boltok működnek bennük.
Érdekesség a környékről, hogy Mel Gibson felkavaró Jézusról szóló, Passió (2004) című filmjét Materában forgatták.
A Krisztus szenvedésének készítése alatt a városban mindenki egyöntetűen azt állította, hogy különleges jelenségek kísérték a forgatást. Maga Jim Caviezel, a fiatal, mélyen hívő főszereplő jelnek tekintette, hogy éppen 33 éves korában kapott szerepet a filmben, hisz ennyi volt Jézus is a történtek idején. Később ezt mesélte az újságíróknak:
„Már mindenki a helyén volt, amikor én is felsétáltam a Materával szemközti hegyre, hogy elkezdjük az utolsó jelenetet. A felhők különösen alacsonyan szálltak aznap, villámlott, a vihar pedig annyira hangosan üvöltött, hogy alig hallottuk egymás szavát. Ám amikor felértem a hegytetőre, mintha megszűnt volna a világ. Lenéztem Mel Gibsonra és a statisztákra, de megdöbbenve láttam, hogy ők megbabonázva engem figyelnek, és szemük könnyben úszik, mintha sírnának. Nem értettem, miért. Míg én akaratlanul is a vihar közepében álltam, a hajam vadul lobogott a szélben, mégis olyan végtelen csend vett körül, amilyen még soha. Aztán eltelt 5 másodperc, és valami elképesztő dolog történt. A többiek azt látták, hogy az égből egyszer csak hatalmas fényesség száll le rám, ragyogás van a testem körül, és tűz üt ki a fejem két oldalán. Belém csapott a villám, de én semmit nem éreztem. Mindenki arcra borult a felállított keresztek előtt, a föld rázkódni kezdett, és mindannyian hangosan imádkozni kezdtünk”.
Matera a nyolcvanas években fejlődének indult, ugyanis komplett program futott a helyszín megóvása, feltárása érdekében, ma pedig a sassi szabadtéri múzeumként látogatható, ráadásul az UNESCO világörökség része.
Polignano a mare
Bari központi pályaudvara magyar szótól visszhangzik. A Budapestről péntek délben érkező fapados járat utasainak mindegyike, úgy tűnik, Polignano a mareba igyekszik.
Kinézek a vagon ablakán, fiatal olajfák futnak el a szemem előtt, lombjuk belevész a kék égbe vagy az már a tenger?
A helyiek szerint, mint megannyi olasz kis településnek, ennek a kialakulása is legendához kötődik. Eszerint a görög partokról szakadt le egy jókora csipkézett kődarab, ami egészen Pugliáig ért el, majd új hazát lelvén, a szárazföldhöz tapadt. A különös mendemonda ellenére Polignano, ez az i.e. 4. században, a tengeri kereskedelmi utak védelmére alapított város sokáig nem volt az olasz turistatérképen. Ám úgy tizenöt évvel ezelőtti, mészkő sziklákat, türkiz öblöt és fehérre mosott házakat ábrázoló, ma már ikonikus fénykép, gyökeresen megváltoztatta az álmos kisváros hétköznapjait.
A sziklaszirten kinyúló erkélyeket magam mögött hagyva elindulok a fehér házak útvesztőjében. A késő tavaszi meleg hullámozva árad, a virágos ablakok örömmel isszák a napfényt. Meg-megállok a terméskövekkel kirakott épületek előtt, melynek mindegyikén ott ékeskedik a kék színűre mázolt pumo, Puglia egyedülálló, kézműves remeke.
Maga az elnevezés a latin pomum, vagyis gyümölcs szóból ered, de tiszteleg Pomona, a fák gyümölcsének istenasszonya előtt is. A pumo az újjászületés és az élet diadalának a szimbóluma, a jó szerencsét jelképezi, és termékenységet hoz abba a családba, amelyhez tartozik. Polignanóban mindenféle méretben kapható, így mi is magunkkal vihetünk egyet.
Jó ideje kanyargok már a virágillatos utcákon, mikor végre kilyukadok a viaduktnál, ami alatt a sétány a kavicsos öbölhöz vezet. Római kori romok között haladok el, a fű és a gaz már évszázadok óta belepte. A vízhez érve leveszem a cipőmet, belefúrom lábamat a színes, meleg kövekbe, és azt figyelem, ahogy szemközt a kőszirteken a szervezők már építik a 27 méter magasságban lévő platformokat a hétvégén zajló sziklaugróversenyre.
Pugliában járva az ember hamar megszokja, hogy a tengert a szárazföldtől szó szerint több tíz méteres szirtek választják el, Polignano a mare-ban azonban erre üzletág is épült.
Bár a Hawai-szigeteken több mint kétszáz éve sportszerűen űzik a sziklaugrást, Európában az adrenalinfüggők között először Nagy-Britanniában, azon belül is Wales-ben terjedt el. Innen indult aztán hódító útjára. Polignano partszakasza tökéletes helyszínül szolgál az évenként megrendezett Red Bull versenynek, amikor az öbölben vagy a hajókon több ezren figyelik lélegzetvisszafojtva, ahogyan a versenyzők a szédítő magasból belevetik magukat a türkiz tengerbe.
Alberobello
Az olaszországi régió, Puglia szíve felé tartva a sziklákon kapaszkodó épületeket felváltják az erdők, és a kör alakú törpeházak is egyre sűrűbben bukkannak elő.
Alberobello hírnevét a trullóknak, vagyis azoknak a házacskáinak köszönheti, amelyek hengeres vagy négyszögletes formájúak, süveges tetővel. Bármilyen hihetetlen, kialakulásuk valójában egy 17. századi adócsalás eredménye, ugyanis II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói gróf, aki a földet a kereszteshadjáratokban való részvételért a királytól kapta, annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. A habarcs nélkül készült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek. A grófot végül a nápolyi király börtönbe záratta, ám a házak, a mi nagy szerencsénkre megmaradtak.
Az egyik mellékutcán hagyjuk az autónkat, és gyalog indulunk útnak, hogy megkeressük Alberobello központját, a Monti negyedet. Búsra vált az idő, de a dombon lévő templom harangjai önfeledten feleselnek egymással. A trullók, mint ahogy Matera barlanglakásai, évszázadokig feledésbe merültek, jelentőségüket és egyediségüket az olasz kormány végül 1910-ben ismerte el, ekkor nyilvánította műemléknek az épületeket. 1996-ban az UNESCO Világörökség Listájára is felkerültek, mint a régmúlt idők egyedi kultúrája, amelyek révén egy sajátos városkép alakult ki Alberobellóban. Azóta lett a kisváros a turisták egyik kedvenc helye.
Leghíresebb háza, az összeépített sziámi trullo a város legrégebbi építménye. A helyiek szerint a kunyhót két fiútestvér örökölte, akik ugyanabba a leányba voltak szerelmesek. A menyecske az idősebb fivérnek vallott szerelmet, mégis a fiatalabbikhoz ment hozzá. Mivel azonban a testvérek nem tudtak megállapodni a vagyon elosztásáról, úgy döntöttek, hogy az apai házat egy fallal két részre osztják.
Sokan pusmogtak azonban arról, hogy ezek a falak csak a külvilágnak szóltak, valójában az egy fedél alatt élő fivérek megosztoztak az asszonykán.
Ha nem akarunk autót bérelni a környék felfedezéséhez, akkor 1 eurót kifizetve jutunk el a városba a 16-os számú helyi busszal, majd az állomásról akár Polignano a mare-ba, Materába vagy Alberobellóba is könnyen eljuthatunk.
A nápolyi pizza története, és egy legendás szakács Dél-Olaszországból
Nehéz még egy olyan konyhát találni, mint az olaszoké, aminek alapja rendkívül színes, mindig friss, alázatosan egyszerű és régiónként ennyire különböző lenne.
A halhatatlan olajfák ligete
„Ez pedig Ádám és Éva olívája" – mondja büszkén Corrado, a Masseria Brancati mostani tulajdonosa, ahogy megállunk a birtokán lévő ezer éves olajfák egyike előtt.
Az örökké tartó éjszaka, avagy látogatás Pompejiben
Krisztus előtt 79-ben, Pompeji korán kelő pékjei és árusai még nem tudták, hogy ezen a bizonyos hajnalon az ítélet napjára virradtak.
Istenek ösvénye az Amalfi-parton
Nem hiába hívják az Istenek ösvényének, vagyis Sentiero degli Deinek az Amalfi-part hegyi falvait összekötő sziklás útvonalat.
Hétvége Nápolyban az utolsó, helyi arisztokrata család társaságában
Nápolyi látogatásomnak két célja van, egyrészt felfedezni a várost, másrészt pedig részt venni a Serra di Cassanok évtizedek óta először megtartott családi összejövetelén.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
