Inverse Everest: Tóth Attila

Négy magyar barlangász 2016 nyarán a Kaukázus nyugati peremvidékén, Abházia szakadár államban található Krubera-Voronya barlang meghódításra készül. A barlangrendszer feltárását az 1970-es években szovjet barlangkutatók kezdték el, és 2001 óta tartja a mélységi rekorder pozícióját. Kutatása jelenleg is zajlik, 5 hetes nyári nemzetközi expedíciók keretében. A világ egyik leghíresebb barlangja, az Everest földalatti megfelelője, amelybe eljutni egyszerre presztízs és kihívás. Az expedíciót az www.ng.hu blogon követhetik nyomon.

Tóth Attila: 1966-ban született, civil foglalkozása kútásó műszerész. 1981 óta barlangászik. Magyarország leghosszabb barlangrendszerének, a 31 kilométer hosszú Pál-völgyi barlangrendszernek kutatásvezetője, és a feltárásban legjelentősebb szerepet játszó csoport vezetője is egyben.
Magyarország minden jelentős barlangjában járt, és számos nemzetközi expedíción vett részt Törökországtól Olaszországig, az alpesi barlangok tapasztalt kutatója. Az Inverse Everest expedícióban az ő fog gondoskodni a technikai felszerelésekről.

Hogy miért ez a hobbi? És miért klassz ez a csapat? Attila ezt válaszolja:
Télen az olaszországi Gortaniban együtt töltöttünk 4 napot és felfedeztünk 1 kilométer járatot. Bár komolyan dolgoztunk és figyeltünk egymásra, mégsem telt el sok idő vinnyogva röhögés nélkül, még a legfáradtabb pillanatban is volt, aki valami sületlenséget mondott. Igen, ezekkel a világ végéig is! Bár most éppen a világ mélyére indulunk, ahol már jártak előttünk magyarok, de fotós expedícióból ez lesz az első.

Gortani

Aki még nem próbálta, nem is tudja, hogy a fényképezés egy átlag sík barlangban is fárasztó és nagyon nagy türelmet igénylő feladat. Hát még majd ott, a Voronyában! És mi nem csak egyszer, úgy lezúzunk a végpontra, 2100 méter mélyre, hanem több expedícióval szállunk le, hiszen a cél minél jobb anyagot összeállítani, hogy egy könyv készüljön belőle.

Pál-völgyi-barlang

Én 1981-ben, középiskolásként fertőződtem meg a barlangkutatással. Kalandvágyó fiúcskaként már gyermekkoromban is vonzottak a pincék, padlások, bányatárók, kutak és más, átlagembernek fura helyek. Ifjú barlangászként része lehettem, az akkor 70 éve szunnyadó Pál- völgyi-barlang kutatásának. Ez a hely ma már, több mint 31 kilométerével Magyarország leghosszabb és számomra legszebb barlangja. Ma a Pálban én irányítom a kutatást és én vezetem a csapatot, én vagyok az egyetlen, aki a barlang összes részét ismeri és a leghosszabb ideje kutatom. Évek alatt rengeteg magyar és külföldi expedíción is részt vettem. Bejártam Magyarország és a világ sok barlangját, és számos kutatásba, feltárásba is bekapcsolódtam Montenegrótól, Olaszországon és Törökországon keresztül Aggtelekig.
Közben én is sokat változtam. A kaland, a kihívások után sokkal fontosabb lett számomra a kutatás, a feltárás, a barlangok tudományos megismerése. Sokszor azt gondolom, mi barlangkutatók szakbarbárok vagyunk. Hiszen csak a barlang, a barlang, a barlang! De aztán belegondolok, hogy mennyi mindennel kell foglalkoznunk, és akkor már úgy tűnik, talán mi vagyunk az utolsó polihisztorok. Mert egy barlangot akkor társz fel igazán, ha feltérképezed, lefotózod, leírod geológiáját, morfológiáját, biológiáját és rengeteg hozzákapcsolódó tudományág felől vizsgálod. Lefotózod és leírod, hogy a laikusok és a különböző tudományágak képviselőinek meg tudjuk mutatni. Egy fotós expedíción tehát már nem csak a sport van bennünk, hanem a megismerés, és megismertetés vágya is. Nevezhetjük elhivatottságnak, megszállottságnak, minden esetre örülök, hogy ennek a csapatnak és az egész barlangász társadalomnak tagja lehetek. Ez egy életforma, és úgy érzem, jól választottam.