Bepillantás a barlangászat történetébe

A bükki Fekete-barlang impozáns aknája, melyben kényelmesen elférne egy tízemeletes ház.

Itt nem lesz ilyen luxus. Mindent magunknak kell előteremteni, saját erőnkből megoldani, és a cuccot is magunk visszük.

Mint minden technikai sportágban, itt is igen jelentős fejlődés ment végbe az elmúlt évszázadban. Bátor emberek mindig voltak, sőt vakmerők is. Nekik köszönhetjük a hatalmas felfedezéseket, feltárásokat, innovációkat.

Napjainkban szinte bármit le tudunk vinni a barlangba, egészen komfortos  körülményeket lehet teremteni, de ez nem mindig volt így. Száz évvel ezelőtt még fáklyákkal és gyertyákkal világítottak, később ezeket kiszorította a karbidlámpa fénye, manapság pedig ezzel is csak ritkán találkozunk, hiszen egyeduralkodóvá váltak a LED-es elektromos lámpák. Több kilónyi karbid cipelése helyett pár darab, cigarettadoboz nagyságú akkumulátorral egy hétig kényelmesen elvan az ember a föld alatt. Míg apáinknak több nap kellett egy adott függőleges barlang bejárásához, nekünk elég már néhány óra, és végigszaladunk rajta. Ezt csak a technika fejlődésével tudtuk elérni.

A montenegrói, magyar expedíciók által feltárt Jeges-Kétlyukú barlangrendszer egyik bejárata. A barlang ismert része napjainkra 750 m mélységet ér el.

Míg Magyarországon döntő többségben horizontális barlangrendszerek találhatóak, a magashegységekben főként a vertikális barlangok dominálnak. Ezeket nevezzük alpesi típusú barlangoknak. A hatalmas aknák, kürtők bejárása külön kihívást jelent, és minden igazi barlangász kívánkozik a szédítő mélységek alján várakozó ismeretlen felfedezésére. Elsőként kötélhágcsókat használtak a közlekedésre, majd ezeket egyre inkább kiszorították az egy kötelet alkalmazó technikák. Napjainkra gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált az úgynevezett „francia technika“.  Ilyenkor egy 8-10 milliméter átmérőjű kötélen lefelé egy ereszkedőgép, míg felfelé két darab mászógép segítségével haladunk. Bár a nevük „gép”, ezek az eszközök nem használnak külső erőforrást. Lefelé az ereszkedőgép a kötelet két csiga körül végigvezetve, a súrlódás segítségével lassítja a barlangászt. A felfelé használatos mászógépek pedig egy fémnyelvet szorítanak a kötélhez és így a gépet felfelé lehet tolni a kötélen, ám lefelé a rá nehezedő súly hatására megakad, és így lassan lépegetve cask felfelé tudunk mászni az aknából.

Köteleink, a sziklához rögzítésre szolgáló fém csavarok és fülek (nittek), valamint karabinereink, eszközeink is mind legalább 1 tonnás szakítószilárdsággal rendelkeznek, így nagyon ritkán adódik baleset csupán a kötéltechnikai eszközök hibájából. Ma már 100 méter kötelet egy közepes méretű hátizsákban is el tudunk helyezni, ami jelentősen megkönnyíti a nagy barlangok feltárását.

A Vecsembükki-barlang bejárati szádája. A barlang 236 m mélységével sokáig a legmélyebbnek számított Magyarországon, ma a rangsorban csupán a negyedik helyet foglalja el.

Nem mindig volt azonban ez így! Lássunk pár példát! Az 1800-as években Olaszországban, Franciaországban még fonott kenderkötélen ereszkedtek a bátor pionírok a mélybe, majd faácsolatokat helyeztek el az aknákban, és úgy közlekedtek.  Magyarország legelső barlangász expedíciója 1911-ben zajlott, mely az Alsó-hegyi-zsombolyok kutatásának kezdete volt. A Gömör-Tornai-karszt jellegzetes fennsíkja mindig is meghatározó volt a magyar barlangászatban. Generációkon keresztül kutatták a hegy gyomrát, és itt teljesedett ki a kötéltechnikai forradalom az ország barlangászai között. Egyik leghíresebb szpeleológusunk, Kessler Hubert 1927-ben kezdte kutatni az Alsó-egyi barlangokat , és a maga 100 méter mélységével az akkori országos rekord mélységűnek számító Almási-zsombolyba kötélhágcsó segítségével jutott le. Ebben az időben kezdték el kutatni a másik neves aknabarlangot, a Vecsembükki-zsombolyt is. Már a bejárati aknája is tiszteletet parancsoló 60 méteres mélységű. Egy álfenék és szűkület után ismét kitágul a tér, immár 90 méteres mélység tátong az ujjnyi vastag kötélen lógó barlangász alatt. Ennek a helynek a bejárása napjainkban 3-5 órát vesz igénybe, annak idején azonban hosszú órákig tartott egy végponti túra.

Magyarországra a hatvanas évek végén jött be az egyszerű és hatékony vitla-módszer.  A felszínen, a bejárat mellett elhelyeztek egy elektromos csörlőt, mely acélsodronnyal tudta húzni vagy ereszteni a sodrony végén lévő barlangászt. Előnye volt, hogy a barlangásznak nem kellett energiát használnia a közlekedésre, jelentős hátrányát viszont a számtalan technikai probléma, az acélsodrony felfekvése, meghibásodása. Kétségkívül a leghíresebb eset a legendás, Pireneusok-beli Pierre-Saint-Martin-barlanghoz kötődik. Itt 1952-ben tragikus baleset történt: a 29 éves Marcel Loubens beülőhevederére rögzített acélsodrony rögzítési pontja kinyílt, így közel 30 métert zuhant a barlangkutató. Másfél napon keresztül küzdöttek az életéért, mindhiába.

Marcel Loubens sírköve 400 m mélyen, a Pierre Saint Martin barlangban, Franciaországban. Jobb oldalon az eredeti hordágy maradványai láthatóak, balra: Ambrus Gergely.

A vitla-módszernél sokkal kisebb eszközigényt jelentett a kötéllétra, drótkötéllétra alkalmazása. Ez azonban nagyon kitett helyzetek elé állította a barlangkutatókat. Az olaszországi Canin-fennsík alatt húzódó Abisso Prez barlangban például az 1960-as években 650 méter mélyre jutottak a kutatók ezzel a módszerrel, de itt több száz méteres aknákban kellett mászni a több méteres kilengéssel himbálózó drótkötéllétrákon. Az elmúlt években a barlangba újra leereszkedve meg is találtuk ezeket az ősi eszközöket – az egykori bivakok összes szemetével együtt! Nem is csoda, hiszen szegény kutatók örültek, ha saját magukat ki tudták varázsolni sérülés nélkül a barlangból, nem hogy az összes felszerelésükkel együtt másszanak vissza az életveszélyes artistamutatványokat igénylő dróthágcsókon.

Egy barlangász kötéltechnikai felszerelése, az ún. ‘slósz’. A felső sorban karabinerek és maillonok, középen a mászó- ill. az ereszkedőgép, alul pedig kantárok és a lépőszár. A jobb oldalon pedig a beülő és a melles látható.

A biztonságos megoldást a francia barlangászok fejlesztették ki, főként a több mint ezer méteres mély barlang,  a Gouffre Berger kutatása során. Ennek a barlangnak volt kutatója az a Ferdinand Petzl is, aki a kifejlesztett eszközeik gyártására és forgalmazására megalapította a mai napig az egyik legjelentősebb kötéltechnikai eszközöket gyártó céget, a Petzl-t (expedíciónkat ez a cég is jelentősen támogatja). Az ötlet: kötélen közlekedni megfelelő ereszkedő- és mászógépek segítségével. Innen a technika neve is: SRT (Single Rope Technique/kölönálló kötéltechnika), magyarul pedig  „francia tecnika“. A használt eszközök bár sokat finomodtak az évtizedek során, az alapvető működési elvük mégis változatlan. Ma már egy nagyon kiforrott, sokat próbált és tökéletesített módszerről beszélhetünk, melynek segítségével nem csak a barlangász tud biztonságosan közlekedni a függőleges járatokban, de esetenként 20-30 kilónyi felszerelést is magával tud vinni transzportzsákokban (avagy „bag”-ekben). Ideális körülmények között a francia technika segítségével egy óra alatt lefelé 200-300 méter, felfelé 100-200 méter szintkülönbség küzdhető le (persze, egy barlangban szinte sosem találkozunk ideális körülményekkel).

A Vecsembükki-zsomboly 60 m mély bejárati aknájának szépsége leginkább a vakuk fényében mutatkozik meg.

Hogyan alakult itthon a barlangásztechnika? A keleti blokkba mindig fáziskéséssel érkeztek meg azok az újdonságok, melyek nyugaton már rég bevált módszerek voltak. A külföldön látott technikákat megvásárolni sokáig nem igazán volt lehetőségünk. Így hát maradt a saját gyártás: egy eszköznek gyakorlatilag annyi változata létezett, ahány barlangász csoport. Mindenkinek volt egy „házi buher“ modellje; legtöbben az otthon, az útjelző táblából hajlított sufni tuning eszközöket használták ereszkedésre és mászásra. Az 1960-as években kifejlesztett francia technikát végül 1981-ben a Honvéd Auróra S.E. Hatos csoport tagjai hozták be Magyarországra. Manapság a házilag gyártott eszközök nagyrészt kiszorultak, és mi is a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő technikai felszereltséggel rendelkezünk. A Krubera-Voronya barlangban is ezt fogjuk használni.

Támogatók: