Mit tesz a világpolitika bolygónk védelméért?

Fotó: Profimedia

A környezetpolitika konfliktusok és kompromisszumok mentén alakul. Ugyanakkor, ha a közösségi és a döntéshozói érdekek nem találkoznak, a környezetrekonstrukciós cselekvés lelassul és egyre távolabb kerülünk az élhető környezet és megszokott világunk megőrzésének lehetőségétől. Gyakran fölmerül a kérdés a természetvédelemmel kapcsolatban: Csak lokálisan nem működik elég hatékonyan vagy európai, esetleg globális jelenségről van szó?

A 2010-es évtizedet a csalódottság, valamint a „fejlett civilizáció”, az emberiség, és kiemelten a természeti értékek fennmaradásával kapcsolatos negatív jövőkép elfogadása jellemzi. A pesszimizmus tükröződik a műalkotásokon, az irodalomban, a filmekben (a művészeti és tömegprodukciókon egyaránt), a társadalmi hangulaton, illetve a rövid időtávra szerveződő politikai és gazdasági döntésekben. Ennek okait kerestük a cikksorozat első részében.

7,6 milliárd ember él a Földön (ENSZ 2017). A Föld lakosságának legalább a 85 százaléka úgy gondolja, hogy a természet megőrzése fontos, csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, az egészségmegőrzés és a távlati fejlődés fontosabb a rövidtávú gazdálkodási céloknál, illetve legalább a 80-as éveknek megfelelő, ha nem régebbre visszatekintő globális területhasználati, felszínborítási és környezetminőségi állapotok között szeretne élni. Ennek ellenére az emberiség (a legtöbb esetben jogszerűen megválasztott döntéshozókon keresztül) a fenti célokkal ellentétes hatást fejt ki az életterére vonatkozóan. A világgazdaság az érintettek töredékének piaci érdekei mentén alakul.

Míg a többség a legtöbb országban úgy gondolja, hogy civilizációnk a jelen környezetpolitikai berendezkedés mellett nem fenntartható, kiemelten a fejlődő országok jogszabályi környezete és szabályozásgyakorlata mellett, a fennálló világgazdasági és politikai szituáció nem teremt lehetőséget a trendek megváltoztatására. Sőt, a források fogyatkozásával az országokon átívelő összefogások lehetősége csökken, mert a vízhiány, élelmiszerhiány és egyéb krízishelyzet általában nem kedvez a békének.

A legjelentősebb globális problémák, amelyek civilizációnkat veszélyeztetik:
Biodiverzitás csökkenése
Klímaváltozás
Túlnépesedés
Vízhiány
Élelmiszerhiány
Kultúrák eltűnése, az emberiség szokás és tudásbázisainak degradációja
Betegségek, válsághelyzetek, háborúk gyors terjedése a globalizáció adta lehetőségek miatt

A vízhiány, az élelmiszerválság és egyéb korlátok háborús konfliktusok kialakulásához vezetnek, így a jövő generáció fejlett műszaki megoldásaiba és empátiájába vetett remények szertefoszlanak. Amennyiben a jelenben nem tudjuk kezelni a felsorolt problémákat, úgy a jövőben rohamosan csökken az esély, hogy felülkerekedjünk rajtuk. Pár évtizeddel ezelőtt a klímaváltozásról, mint Columbo feleségéről, egy távoli, ismeretlenről beszéltek. Aztán 2003-ban csak Európában 60.000 ember halt meg a hőhullámok következtében (Gore 2006) és ez csak a kezdete volt a milliók életét követelő eseményeknek amelyek kézzelfogható, számszerűsíthető mellékhatásai voltak a folyamatnak. 2017-től elérkeztünk az óceáni áramlatok, a jégtakaró és a biodiverzitás laikusok számára is érzékelhető gyors átalakulásához a kutatók nagy része közelgő fordulópontot sejt az események mögött. Az ENSZ jelentése szerint a civilizációnkat alapjaiban veszélyeztető globális változások ellen hozott rendelkezések betartásának esélye mindössze 5 százalék (ENSZ 2018).

Világunk és társadalmunk radikális változásokon megy keresztül, amely legnagyobbrészt az elmúlt 25-50 év környezetpolitikájának köszönhető.

A New York Times interjúcsokrából kiderül, hogy 1979 és 1989 között állt az emberiség a legközelebb ahhoz, hogy megfékezze a káros folyamatokat. A tudósok 1979-re bebizonyították, hogy az emberi tevékenység veszélybe sodorja az ismert környezeti viszonyokat, ezáltal a kialakult civilizációt. Optimális döntések és megfelelő szabályrendszer mellett térhetünk csak át fenntartható gazdálkodásra. Az 1980-as években a vezető politikusok és a nagy károsanyag- és üvegházhatásúgáz-kibocsátásért felelős cégek is pozitívan álltak a tudományos állásponthoz. Ellenérdekelt vállalatok támogatták például a klímakutatást és ekkor még nem fejtettek ki nyomást az eredmények manipulálására. A klímavédelem különböző pártállású politikusok számára egyaránt fontos ügy volt, ellenoldali képviselőket ültetett egy asztalhoz. Genfben már 1979-ben Éghajlati Világkonferenciát tartottak, ahol a résztvevő országok tudósai kijelentették, hogy azonnali változásokra van szükség, és az akciótervet a világ hét vezető országa még abban az évben el is fogadta. A nyolcvanas években világszerte egyre több kutató csatlakozott be a vizsgálatokba, és a nagyvállalatok az évtized második felére már a saját bőrükön érezték a javaslatok hatásait. Elkezdődött a harc az eltusolásért, hatalmas lobbi erő jelent meg a klímaegyezmények megtorpedózása érdekében. A nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére mutatkozott meg a politikai elit függése a vezető gazdasági szereplőktől. A tervek szerint 1989 novemberében 67 ország csatlakozott volna a klímaegyezményhez az Egyesült Államok vezetésével, de a politikai légkör ekkor már nem kedvezett egy a cselekvést megalapozó megállapodás feltételeinek. A lobbierő beszivárogtatta embereit a döntéshozók közé, összefonódások és vélhető zsarolások révén az egyezmény elmaradt, és a tudósok többsége úgy véli, ez volt az a pont ahol az emberiség elveszítette a harcot a kevesek pillanatnyi érdekeit előtérbe helyező politikával szemben.

Azóta a természeti területek jelentős részét elvesztettük, a klímaváltozást kiváltó anyagokból, elsősorban szénből több került a légkörbe, mint amennyit  a merészebb, de megalapozott (tudományos módszerekkel dolgozó) vizsgálatok jósoltak. Napjainkban sokkal nehezebb és fájdalmasabb megoldást találni, mint valaha. A tudósok azonban folyamatosan jelzik a feladatokat:

William J. Ripple és munkatársai tanulmányukban egyszerűsített listát állítottak össze a felsorolt problémák mérsékléséhez:
Meg kell fékezni az emberi populáció növekedését,
Csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását,
Ösztönzi kell a valóban megújuló energiaforrások használatát,
Meg kell védeni a még fennmaradt élőhelyeket,
Meg kell állítani az állatvilág pusztulását,
Korlátozni kell az inváziós, adott területre káros fajok terjedését.

A gyorsan növő populáció féktelenül éli fel a korlátozott forrásokat, Ha a világ nem cselekszik sürgősen, a biológiai sokszínűséget katasztrofális veszteség, az emberiséget elmondhatatlanszenvedés fogja sújtani a tudósok szerint. „Hamarosan túl késő lesz, hogy megváltoztassuk a bukás felé vezető út irányát, az időből lassan kifutunk”. A tanulmány jelzi a jelenleg tapasztalható környezeti csapások sorát, a klímaváltozást, az erdőirtást, a fajok tömeges kihalását, az óceánok „halott zónáit”, az ivóvízhez jutás nehézségeit (Ripple et al. 2017). A figyelmeztető tanulmányösszegzést „véleménycikk” formájában tették közzé, amelyet 184 ország 15 364 tudósa írt alá. A figyelmeztetést aláíró tudósok, köztük a világ Nobel-díjasainak többsége amellett érveltek, hogy az emberi tevékenység hatásai valószínűleg „határtalan emberi nyomorúsághoz” vezetnek. Emellett az évszázad végére a jelenleg megtalálható fajok jelentős része eltűnik a Földről.

Az elmúlt évtizedek kudarca
1992 óta 25 százalékkal csökkent az egy főre jutó édesvízi erőforrás, az óceáni „holt zónák” (oxigénhiányos, toxikus területek) 75 százalékkal nőttek, nagyjából 120 millió hektárnyi erdő tűnt el, a vadon élő gerinces állatok száma 30 százalékkal csökkent a klímaváltozásért is felelős szén-dioxid kibocsátása az évenkénti 20 milliárd tonnáról 40 milliárd tonnára nőtt.

Coffey Park és környéke Santa Rosaban a szárazásg miatt keletkezett tűzvész előtt és után

Kései útkeresés
A hatékonyságnak különböző szintjei vannak. Amennyiben az őshonos fajok és az eltűnő természetes élőhely típusok bemutatása, a védett fajok rövidtávú fennmaradása a cél, az elmúlt évtizedek kampányai sikeresnek tekinthetők, különösen a fejlett országokban, így nálunk is. Ehhez képest amikor az egészséges környezet hosszú távú fenntartásához szükséges természeti erőforrások védelméről, a biodiverzitás tartós megőrzéséről, az ökoszisztéma szolgáltatásainak biztosításáról van szó, sajnos elmondhatjuk, hogy az emberiség rosszul vizsgázik a 21. század első évtizedeiben.

Pillanatkép a Kiskunság régi és új arcaiból (a császártöltési ősborókás,Csipak tanösvény, a Terra alapítvány illetve Lengyel Attila kutatói blog képeinek felhasználásával)

Nem figyeltünk például arra, hogy a magyar táj jellegét adó területek 5-10 éves településfejlesztési hullámokban fogynak, mert az értékes állapotú tájelemet övező, kevésbé jó állapotú zóna beépítésével, vagy egyéb felhasználásával a korábban értékes természeti terület széle válik a határterületté, és így tovább.

Márpedig ezen múlik, hogy el tudjuk-e kerülni az akár már a mi életünkben várható kritikus változásokat, amelyekhez nem tudunk majd alkalmazkodni.

Az elmúlt évtizedek természetvédelmi körképe
A 20. század végének, közmegelégedettséget kiváltó,közhangulatba beivódott, sikeres természet és vadvédelmi, kármentesítési és egészségvédelmi programjai után szinte mindenhol mélyrepülésbe került a hosszú távú környezeti tervezés és a fenntartható fejlődés.Mi ennek az oka?

Az 1990-es években és az ezredfordulón Magyarországon is robbanásszerűen nőtt a természetvédelmi kutatási programok száma, fejlődött a természetvédelmi nevelés, szemléletformálás és ismeretterjesztés hatékonysága. Kialakult a szakmai utánpótlásnevelés. Különösen az ezredforduló után új szakok és szakirányok (környezetvédelmi mérnök, környezetmérnök, ökotoxikológus és más egyetemi képzések) indultak.

Magyarországon 1971-ben kormányrendelet született az országos jelentőségű természeti értékek védelméről. 1974-ben megalapították a Madártani Egyesületet, egyre több állatfaj került országos védelem alá. 1975-től használjuk a helyi és országos jelentőségű természetvédelmi kategóriákat. A védett területek száma ugrásszerű növekedésnek indult.

Az 1980-as, 90-es évek természetvédelmi törekvései még „nem fájtak annyira” a rövidtávú gazdasági terveikért lobbizó befektetőknek. A befektetők többsége „állatvédelmet”, „nemzeti parkokat” és hasonló fogalmakat értett a természetvédelem alatt, és csak ritkán találkoztak valódi konfliktushelyzettel, amely esetleg a gyarapodás gátjaként értelmezhető a számukra. Az ezredfordulóig azonban a jogszabályokban fokozatosan  érvényesülni kezdett a természetvédelem szabályrendszere, és a gazdasági szereplők hamar megtanulták rövidtávú érdekeiket kiskapukon és kerülőutakon érvényesíteni. Már másként vélekedtek a fenntartható fejlődés konkrét elemeinek jogszabályba emeléséről, egyre inkább kifejtették politikai lobbi tevékenységüket, így a végrehajtási rendeletek előkészítése lelassult. Ez a tendencia kihatással van az élhető jövő egy másik alappillérére, a társadalom természeti értékekkel kapcsolatos felfogására is és ez nem csak hazánkban jellemző.

A közérdek környezetpolitikai érvényesülésének háttérbe szorulását érdemes különböző szinteken megvizsgálni. A vállalati és önkormányzati struktúrák különböző minőségű és hatékonyságú rendszerekként vannak jelen Európa-szerte. Mégis van egy fontos szempont a döntés-előkészítésben, amely predesztinálja a gazdálkodási egység fenntartható fejlődését, vagy fokozatos degradációját. Ez a szempont a közösség bevonása és érdekelté tételének hatásfoka.

A pártpolitika pozitív és negatív hatásai az elmúlt 30 évben
Az elmúlt évtizedekben elvitathatatlanul csökkent a közpolitika iránt fogékony emberek aránya a társadalomban és ezért a pártpolitikai kampányok is felelősek. A hitelt vesztett szlogenek nem kedveznek a közösségaktivizálásának és környezetpolitikai véleményformáló magatartásának, a konkrét megoldásokra fókuszáló közösségi tervezés fejlődésének. A pártpolitikai kampányok  a legritkább esetben említenek konkrét, valós környezetvédelmi és természetvédelmi kéréseket, így ezen a területen az ígéretek értelmezése is nehéz. A bizalmatlanságnak van alapja, minden létező politikai párttal szemben, mivel azok sok tagból álló, vegyes indíttatású rendszerek. Az érdekérvényesítő képességeknek megfelelően számos pozitív és negatív törekvést hordoznak magukban a közösségre nézve. Ezért aztán az érdekérvényesítő erő alakulásával és az idő múlásával is változik a politikai közösségek véleménye egy adott tájat, technológiát vagy életközösséget érintő kérdésben. Amennyiben egy párt az alapcéljaihoz olyan erős támogató bázist szerez, hogy a további közpolitikai kérdések már nem lényegesek a választóközönsége számára, akkor a kevés szűrőn átment, nem optimális környezetpolitikai tervek is megvalósulhatnak. Ez bármelyik pártra igaz az utóbbi évtizedek elsősorban pártpolitikai csatározásokra és nem sok száz konkrét, javító szándékú, közüggyel érvelő kampányai mellett. A társadalom elfordulását a sematikus, többértelmű, sokféle módon kivitelezhető, bizonytalan hatású kampányígéretek is erősítik.

Amikor a pártok a kampányaikban minél részletesebben kidolgozott környezetpolitikai megoldásokat, minél több konkrétumot igyekeznek felmutatni, akár régiónként más és más, helyben jelentős probléma megoldására fókuszálva, a lakosság bizalma is felerősödik. Számos pozitív hazai példát láthatunk. A szakpolitikai helyzet és finanszírozás lehetővé tette a”Magyarország növényzeti öröksége” Program elindítását. Magyarország természetes növényzeti állapotának megismerése egy az ezredforduló természetvédelmi és kutatási programjai közül. A botanikai és vegetációkutatási szakterületen a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Program flórafelmérést, aktuális növényzeti térképezést és növénytársulástani adatbázis építést is lehetővé tett 2002 és 2005 között. Később például a Nemzeti Park Igazgatóságok és kapcsolódó szervezeteinek sikeres LIFE projektjei és a KEHOP projektek említhetőek, amelyek során számos területet mentesítettek inváziós növényfajoktól, rekonstruáltak potenciális vegetációt, élőhelyeket, így például számos vizes élőhelyet mentettek meg.

A természetvédelem jelentősége
Napjainkra egyértelművé vált és világszerte elfogadott, hogy az ipari tevékenységet és az emberiség gyarapodását kompenzáló természeti folyamatok, ökoszisztéma szolgáltatások további visszaszorítása civilizációnk végét jelenti. A megnövekedett élelmiszer- és vízigény kiszolgálására minden felületre szükség van a gazdálkodáshoz, ugyanakkor az ember által fenntartott növényi kultúrák rendkívül sérülékenyek egy antropogén világban. A természeti területek visszaszorulása, a biológiai sokféleség radikális csökkenése és a szennyezéseket ellensúlyozó, létünket megalapozó ökoszisztéma szolgáltatások további sérülése a jelenlegi társadalmi, kulturális és gazdasági berendezkedés eltűnését vonja maga után. A természetvédelem ma már szó szerint létkérdés, ugyanakkor ez ma még nem érzékelhető kellő súllyal a különböző jogrendszerekben. Ez jó eséllyel eredményezheti, hogy a késői reakciók mentén olyan radikális és gyors civilizációs változások mennek majd végbe, amelyekre az emberiség egy jelentős része nem lesz felkészülve, vagy akár globálisan sem tudjuk befolyásolni majd a jövőnket.

A Jövőnk zálogai cikksorozat következő részében megoldásokat keresünk a környezetpolitikai helyzetre, a krízisek elkerülése és enyhülése érdekében. A környezetvédelem eszköztárának új elemeit vesszük sorra, mint például a  közösségi tervezés és adatgyűjtés, valamint az opensource szoftverek.

Javasolt irodalom:

Gore A. A. (2006): Kellemetlen igazság /An InconvenientTruth/ amerikai dokumentumfilm

William J. Ripple Christopher Wolf Thomas M. Newsome Mauro Galetti Mohammed Alamgir Eileen Crist Mahmoud I. Mahmoud  William F. Laurance 15,364 scientist signatories from 184 countries (2017): World Scientists’ WarningtoHumanity: A SecondNotice, BioScience, bix125, 13 November 2017, https://academic.oup.com/bioscience/advance-article/doi/10.1093/biosci/bix125/4605229

http://scientists.forestry.oregonstate.edu/sites/sw/files/Warning_article_with_supp_11-13-17.pdf

Egyesült Nemzetek Világszervezetének 2017. június 21-i jelentése.

Nathaniel Rich (2018): LosingEarth: The DecadeWe Almost StoppedClimateChange,New York Times 2018. augusztus

Anabela Carvalho and Tarla Rai Peterson Climate Change Politics: Communication and Public Engagement című könyve: