Képvadászok
A két művészettörténész, Barki Gergely (jobbra) és Molnos Péter olyan elveszett, eltűnt magyar műremekek után kutat, amelyek létezését már csak egykori beszámolók, fotográfiák sejtetik.
Milyen képek után nyomoznak éppen?
Gergely: Nemrég kezdtük kutatni a magyar kubizmus alkotásait. Egykor gazdag volt az anyag, de a művek többségének nyoma veszett. A legtöbb kép talán Szobotka Imrétől maradt, de az 1970-es években az ő életművéből is külföldre kerültek a legjobb darabok. Én emellett állhatatosan keresem az 1915-ben San Franciscóban rendezett Panama–Pacific kiállítás eltűnt magyar képeit, köztük gróf Batthyány Gyula Longchamps című festményét.
Péter: Én pedig épp a Batthyány-kiállításon dolgozom: olyan képeket is bemutatunk, amelyeket nagyon sokáig nem láthatott a nagyközönség. 1953-ban Batthyány Gyula börtönbe került, hagyatéka egy részét elásták. A képek évtizedeken át pusztultak a penész alatt. Mostanában azon dolgozunk, hogy legalább a siralmas állapotú művek egy részét rendbehozzuk.
Hogyan döntik el, melyik képnek erednek nyomába?
Gergely: Én célirányosan „megyek rá” művekre, leginkább olyan művészek képeire, akikkel éppen foglalkozom. Először is minden lehetőt elolvasok. Nem egyszer, hanem újra meg újra, mert sokszor ott a nyom, csak nem veszi észre az ember, mert épp valami más érdekli, valami más után kutat.
Péter: Csontváry önarcképe esetében pont ez történt. Amikor a könyvet írtam, végignéztem a Pesti Napló képes mellékleteit: az 1936-os gyűjteményes kiállításról tudósító képriport Csontváry öt képét is közölte, köztük volt az Önarckép is. Soha nem láttam a képet, de valahogy ismerős volt, csak nem ugrott be, hogy honnan. Amikor újra átnéztem a Magyar Vadak kiállítás előtt készített múzeumi raktárfotóimat, kiderült, honnan derengett nekem – ott volt a Magyar Nemzeti Galéria raktárában készült egyik fotóm szélén! Korábban nem tűnt fel, merthogy nem Csontváryval foglalkoztam. Kikértem a kép kartonját, és összeállt minden. Még a „provenienciá”-t, a kép addigi sorsát is végigkövethettem. Kiderült, hogy 1948-ban, anélkül, hogy komolyabban megvizsgálták volna, kimondták rá a verdiktet: hamis! Ennek az ítéletnek köszönhettem, hogy a kép raktárba került, és én rátaláltam. Csontváry esetében ritkán adatik az embernek ilyen szerencse…
Az interjú folytatását magazinunk 2015. márciusi számában olvashatják!
Pillanatképek egy elfeledett művész életéből
Érdeklődő és csillogó szempár. Mégis, mintha szomorúság bujkálna a negyvenes éveiben járó, elegáns férfi tekintetében. Ajkait kissé kinyitja, mint aki épp mondani kíván valamit.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
