A Baleár-szigeteknél
A Fellegvándorok továbbra is csodálatos tájak felett repülnek.
A Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotográfus-producer alkotta Magnus Expedíció a Baleár-szigetek egyikén töltött néhány napot.
A Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport területe 5014 négyzetkilométer, lakóinak száma: 670 ezer fő. Nagyobb szigetei: Mallorca, Menorca, Ibiza. Az őskor óta lakott terület, erről árulkodnak az bronzkori sírok és épületmaradványok. Kr.e. 123-ban a rómaiak foglalták el, előtte görögök, majd karthágóiak éltek itt. A Római Birodalom széthullása után vandálok szállták meg, rövid ideig bizánci, majd frank fennhatóság alá került, 1348-tól Aragóniához tartozott, 1479-től Spanyolországhoz tartoznak a szigetek. Menorca a Baleár-szigetek második legnagyobb tagja. Felszíne viszonylag lapos, mészkőplatói 400 méter alattiak, partja öblökkel szabdalt, a régi időkben a hajósok kedvelt kikötőhelye volt.
Az expedíció tagjai is itt „kötöttek ki” és maradtak is pár napot. „ Szép kis menet volt, de gyönyörű – összegezte Hankusz Kálmán a Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigetekre vezető utat. – Ahhoz, hogy Malagából Menorcára eljussunk, négy órát kellett repülnünk. Nem volt egy inger gazdag út, végig csak a vizet láttuk. Délután ötkor érkeztünk meg, minden tagunk elgémberedve. A tervek szerint egy napot szántunk Menorcára, de az időjárás nem alkalmas repülésre, így most várunk jobb időkre. Járjuk a vidéket, fotózunk, filmezünk, nem unatkozunk.”