Szentföldön jártak a Fellegvándorok
A repülési terv szerint Izraelt is érintette a Földközi-tenger körülrepülését célul kitűző Magnus Expedíció.
Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotós-producer Cipruson keresztül érkezett meg a Szentföldre.
Nem egyszerű eljutni Egyiptomból Izraelbe, egy aprócska repülőgéppel meg pláne… Fellegvándoraink kis kitérővel, Ciprus szigetét érintve repültek Haifába.
„Természetesen egyszerűbb és gyorsabb lett volna Egyiptomból közvetlenül Izraelbe repülni, ám ez lehetetlen, mert Egyiptom felől nem lehet átlépni Izrael légterét – kezdte Hankusz Kálmán. – Csak Ciprus felől mehettünk. Ráadásul az idő is borzalmas volt, végig felhőben, rossz látási viszonyok mellett tettük meg az utat, mindössze a navigáció adott némi támpontot a repülésben.
Egy turista nem hagyná ki, hogy bejárja Ciprust, hiszen a sziget rengeteg érdekességet tartogat, ám az expedíció tagjai nem sokat időztek, mindössze egyetlen napot töltöttek a gyönyörű szigeten.
„Körülbelül háromórás tenger feletti repülés után megérkeztünk Haifára, ahol a helyi pilóták már vártak minket – folytatta a fotós-producer. A nagyon kedves vendéglátóink között akadt magyarul beszélő is, mondanom sem kell, örömmel vettük.”
A Magnus Expedíció tagjai hosszabb időt töltöttek Izraelben, eljutott a Galileai-tenger partjára, járt a Golán-fennsíkon, repült a Holt-tenger medencéje fölött, de a Fellegvándorokat Tel-Avivban fogadta Magyarország izraeli nagykövete is.
Mivel Izraelben csak helyi pilótával lehet repülni, így Zoliék repülővel mentek Netanjába, engem pedig kocsival vittek oda – kezdte Hankusz Kálmán. – Mi simábban értük el a kitűzött célt, Zoliéknak azonban kicsit nehezebben sikerült, mert a fék alapból egy elég gyenge szerkezet. Egy hosszú leszállópályán nem okoz gondot a landolás, de a netanjai mindössze 700 méter. Az sem könnyített a dolgon, hogy a leszállópálya elején villanyvezeték van.
A következő napon gyakorlatilag körberepültük az országot, jártunk a Galileai-tenger partján, a Golán-fennsíkon, repülünk a Holt-tenger medencéje fölött – sorolta a fotós-producer. – Utóbbi érdekessége, hogy a hegynek tűnő domborulatok tulajdonképpen a tengerfenék domborzata. A hegyek vonalában repültünk, a földtől mindössze 150-200 méter magasan, ám a magasságmérő mínusz 100-300 métert mutatott! És a szerkezet nem hazudott, mert valóban több száz méterrel jártunk a tengerszint alatt. Ennek tudatában még érdekesebb volt a repülés.
Másnap a tel-avivi magyar nagykövetségre voltak hivatalosak a Magnus Expedíció tagjai, országunk izraeli nagykövete fogadta őket.
Kisebb közönségünk lett ott hirtelen, élménybeszámolót tartottunk az expedíció eddig megtett szakaszairól – mesélte Hankusz Kálmán. – Utána sem unatkoztunk, a következő napon egy-egy nyitott, könnyű repülőgéppel végigrepültük az izraeli tengerpart legszebb részeit, érintve Caesarea-t is. Húsvét előtt egy helyi farmer hívott meg minket magához, ahol virágzó narancsültetvényekben gyönyörködtünk, megkóstoltuk az általunk szedett grapefruitot. Érdekes, hogy itt édes, nem keserű, de ettünk olyan gyümölcsöket is, melyeknek a nevét sem tudom. A családi asztalhoz is meghívást kaptunk, a húsvét előtti vacsorát együtt költöttük el. Nagy élmény volt betekintést nyerni az izraeli mindennapokba, megismerkedni a szokásokkal.