Hazaérkeztek a Fellegvándorok!
„Valósítsd meg az álmaidat, akkor is, ha mindenki bolondnak néz” – ezzel a mondattal köszöntötte Hankusz Kálmán fotós-producer az újságírókat.
Csaknem 50 nap elteltével a Magnus Fusion repülő landolt a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján. A Földközi-tenger körülrepülése után a Fellegvándorok máris következő útjukat tervezik.
Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotográfus 2015. február 19-én indult a magyar fejlesztésű repülőgéppel az expedícióra. Az eredeti terv az volt, hogy egy hónap alatt megteszik a 12 ezer kilométeres távot, de az utazás kicsivel hosszabbra sikerült.
„Nem tudom, hogy azért, mert Vízangyal a gép neve, de mindenhol esett az eső, még olyan helyeken is, ahol egyébként soha nem szokott – kezdte Földi Zoltán a budapesti landolást követően. – Egyiptomban a helyiek táncot jártak, annyira örültek a csapadéknak, mi természetesen nem ugráltunk örömünkben, hiszen ezzel sok időt veszítettünk. Nem repültünk mindennap, amikor igen, akkor napi 3-4 órát, összesen pedig 80 órát töltöttünk a levegőben. Ez kevés ahhoz, hogy véleményt tudjak mondani a gépről, kell még egy kis idő, hogy ténylegesen összebarátkozzunk.”
Hankusz Kálmán és Földi Zoltán a repülőtéri sajtótájékoztatón
Földi Zoltán elmondta, a szervezés volt az expedíció legnehezebb része, mivel kisgépük prototípus, ezért minden egyes országban külön engedélyeztetniük kellett a repülőt, ez pedig rengeteg időt és utánajárást igényelt. Pilótaszemmel a legnagyobb kihívás talán a változékony tavaszi időjárás volt. Előfordult, hogy váratlanul olyan erős szelet jelentettek a légiirányítók, amelynek hatására több nagy utasszállító is visszafordult, a kisgéppel azonban ezt nem tehették meg, mert nem lett volna elég üzemanyag, így folytatniuk kellett az utat az aznapi kitűzött cél eléréséig.
Arra a kérdésre, hogy melyik Földközi-tengeri ország tetszett neki leginkább, különös választ adott a pilóta: „Azért is megérte bevállalni ezt az expedíciót, mert kiderült, hogy Magyarország a legszebb hely a világon.”
Épp hogy hazaért a kétfős személyzet, máris új utat terveznek: „Szeretnék megkerülni a Földet, ami kisebb átalakítások után, akár ezzel a géppel is lehetséges” – mondta Földi Zoltán.
Hankusz Kálmán több ezer felvételt készítette az expedíció során. A videós-producer a túra legkellemetlenebb emlékét idézte fel: „Akadtak nehéz pillanatok, a legrázósabb eset az volt, amikor Olaszország felett előbb megrepedt, majd leszakadt a kabintetőnk. Ennek köszönhetően egy ideig kabrióban érezhettük magunkat, ami elég félelmetes volt, mivel a vákuum szinte mindent kiszippantott a fülkéből, szerencsére minket nem, mert be voltunk kötve. Kényszerleszállást hajtottunk végre az albengai repülőtéren. Az egyik helyi újságíró megkérdezte tőlünk, hogy féltünk-e? Erre visszakérdeztem, hogy ő hogy érezné magát a levegőben, 200 km/órás sebességnél, ha a sérült kezéből a vér az arcába fröccsen. Pár nap alatt azonban szerelők megjavították a tetőt és folytathattuk az utunkat. Többségében vannak azonban a szép emlékek, így akár most azonnal belevágnék egy hasonló kalandba.”
A páros jelenleg egy világkörüli légi expedíciót szervez, amelynek a mostani sikeres út csak a főpróbáját jelentette. A tervek szerint 2016 őszén vághatnának neki az újabb nagyszabású vállalkozásnak.
A Földközi-tengert megkerülő két hős emléktúrájával Bánhidi Antal és Bisits István 82 évvel ezelőtti, hasonló expedíciójának állított emléket.
A Vízangyal egy magyar fejlesztésű, 100 lóerős, négyhengeres gép. 95-ös autóbenzinnel 800 kilométert tud megtenni. Tömege 300 kg, utazósebessége 200 km/h.