Romantika a tájképfotózásban

Erdei tájkép készítésénél az expozíciót 1 fényértékkel visszaveszem. Ezáltal a sejtelmes fények – amelyeket a tökéletesen kiszámolt expó általában elrejt – előbújnak. A gép jó esetben mindig mindent középszintre szeretne exponálni és a legtöbb esetben ez megfelelő választás. Ilyenkor azonban érdemes kicsit beleszólni a gép finom működésébe és tudatosan figyelni arra, amit meg akarunk mutatni, majd ehhez állítani az expozíciós időt.
Fotó: Balassa László

A tájkép, mint díszlet
Ha portrét készítünk, vagy kisebb-nagyobb embercsoportokat fényképezünk egy tájban, akkor a környezettől függően plusz jelentéstartalmat adunk a képnek, ami több irányba is „elmozdíthatja” a fotónkat.

Fotó: Balassa László

Használhatjuk a tájképet egyfajta háttérnek, díszletnek a modellünk bemutatásához, de ez esetben a szereplő a képen kívülálló marad: használója a térnek de nem részese. Természetesen a beállításokkal, a kellékekkel és a fényekkel lehet enyhíteni ezen a témán, de a modell szerepe nem fog változni, a természettel nem lesz valós kapcsolata.

Fotó: Balassa László

Másik lehetőségünk, ha egy történetet akarunk elmesélni, vagy megindítani a kompozícióval. Ebben az esetben sokkal összetettebb dolgunk van, hiszen a szereplő és a táj össze kell hogy „olvadjanak”, létre kell jönnie köztük egyfajta fúziónak, ami mentén feszültséget tudunk kelteni. Feszültség alatt itt nem zavartságot, vagy izgatottságot értek. A feszültség számomra az, ha egy kép kérdést tesz fel a nézőnek, ha történetet mesél el, vagy ha létrejön bármilyen, szűnni nem akaró kapcsolat a nézővel.

A romantikus festészet kompozíciós eszközei
Biztos van olyan kedvenc képük, amihez időről-időre visszatérnek, elmerülnek benne. Ha én szeretnék képeimbe plusz tartalmat vinni, akkor minden esetben a művészettörténethez folyamodok és nem is kell, hogy túl messze menjek Joseph Mallord William Turnertől, az angol romantikus festőtől. Elég csupán képzeletben átutaznom Németországba, ahol élt és alkotott a német korai romantika kiváló alakja, akinek munkásságával olyan melankólia és drámaiság jelent meg a festészetben mint előtte talán soha. Ő volt Caspar David Friedrich.

Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger felett (1818)
Forrás: Wikipedia

Személyes jellemvonásainak bemutatására nem térnék ki most, inkább csak bemutatnám milyen kompozíciókat és mondhatni trükköket használt mesteri módon és legfőképpen  a célból, hogy képei előtt szemlélődve, résztvevőnek érezhessük magunkat és ne tudjunk szabadulni sem a varázsa alól. Az ő segítségével fotóinkban is tudjuk használni ezeket a kompozíciós megoldásokat, talán még a szemiotikájából is átvehetünk egy cseppet, hiszen akkoriban a tájképeken szinte semmi sem volt a véletlen műve: mindennek jelentése, tartalma volt. Friedrich előszeretettel használt sztaffázs-alakokat, akik a tájat szemlélik, ráadásul nekünk nézőknek háttal helyezkednek el! A fotósok által is gyakran használt kompozíciós technika, hogy a nézőt bevonják, maga is a kép szereplőjének érzi magát, szinte „belefolyik” a jelenetbe.

Hasonló képi világot érhetünk el, ha nagyobb látószöggel dolgozunk és a képen szereplő alakjaink közül fotózunk néhányat, ezáltal tudatosan hagyva azt, hogy „belelógjanak” a látványba, ily módon tovább erősítve a hatást.

Forrás: Youtube

Forrás: Youtube

Ez természetfotózásnál úgyszintén hasznos lehet, hisz a nézőben is felkelti a kíváncsiságot, ő maga is szeretné látni azt, amit a képen látható személy olyan elmerülten néz. Staffázs-alakok rendszeres használatát a filmművészet kiemelkedő alakja, Andrei Tarkovszkíj filmjeiben is megfigyelhetjük, az ő kompozíciói is tökéletesek  és sokatmondóak, mégsem feszesek. A Tükör című filmjében többször is találkozunk ezzel a technikával, sokszor a főszereplő, de akár sztaffázs-figurák használatával is.

Kompozíciós és technikai tippek
Természetesen nem mindegy hogy a szereplőt hogyan helyezzük el a leendő képen. Ha már a romantikus festészet jegyében gondolkodunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs szabály. Saját alkotói munkám során két dolgot követek: először valamilyen határozott kompozíciót hozok létre, majd egy kis dekompozícióval tudatosan billentem ki a tökéletes egyensúlyból, hiszen kevés unalmasabb dolog van mint a tökéletesség.

Fotó: Balassa László

Én előszeretettel használom az aranymetszést kiindulópontnak.Tudom, hogy unalomig van magyarázzák, miszerint az a tökéletes (valójában tényleg az), de egy kis dekompozíciós elemmel könnyen változatossá lehet tenni. Ennek megfelelően a történést minden esetben valamelyik aranymetszési pontba helyezem el: egy emberi arc esetében például arra törekszem hogy felezze, vagy a hangsúlyosabb szemet metssze ez a vonal. Viszonylag sokszor dolgozom filmre, azon belül is 120-asra, 6×6 arányban, ahol az aranymetszés nem a legjobb választás. Ezekben az esetekben a modellemet középen helyezem el a képen és köré építem a kompozíciót akár felelevenítve Kubrick tipikus képi világát a középre komponált tartalommal és a meghatározó távolodó perspektívákkal.

Foró: Balassa László

Sok fórumon olvashatnak róla, hogy a „bebukott” képrészlet hiba a fotón és kerülendő. Saját véleményem szerint szükség van rájuk, már csak azért is hogy a néző szeme ott tudjon megpihenni. Divatosak a HDR képek is, de én valahogy szívesebben időzöm egy Ansel Adams fotó felett, amelyen meg tud pihenni és el tud lazulni a tekintetem. Legyen bármilyen is a kompozíció, próbaképpen hagyjatok egy kis bebukott felületet rajta és hasonlítsátok össze egy olyan verzióval, ahol minden középértékre van állítva. Az első dolog, ami fel fog tűnni az az, hogy a képről elveszik a drámaiság. ha minden tónus megközelítőleg középen van. Súlytalanná válik. Ez persze egy tudatos cél is lehet, ilyenkor természetesen ezt a vonalat érdemes követni, azonban ha dinamikus fényekre, drámaiságra vágyunk, romantikus hatásokra törekszünk, akkor egyértelműen kellenek az erős fekete tónusok, a dinamikus fények.

Érdemes az emberi szereplő nélküli tájképeken is főszereplőt vagy főszereplőket választani. Itt gondolok egy megfelelő fára, sziklára, természeti jelenségre, ami emeli a kép hatását. Akár két fát is választhatunk természetes keretnek a képünkhöz, amelyeken keresztül a látvány felfedezhetővé válik, egy jó helyre komponált szikla könnyen adhat kellő dekompozíciót.