Gyakorlati javaslatok posztapokaliptikus tájak fotózásához

Az elhagyatott helyeken való fotózásnak sok gyakorlati oldala van, melyek megismerése nélkül nem szívesen viszek senkit ilyen terepre, azt meg nem is javasolnám, hogy egyedül menjen. Az elhagyott helyek valójában kevés esetben elhagyottak. Sok esetben vannak bent lakók. Számtalan országban jártam elhagyatott helyeken és szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy legritkább esetben fordult elő olyan hogy egy ott lakó hajléktalan agresszívan lépett volna fel velem szemben. Nagyon fontos a kommunikáció, bár nincsenek  minden helyzetre jó megoldás, de azt el tudom mondani én mire figyelek mit viszek magammal és mit nem.

Az első szabály: Nem magányos nőknek való terep!
Volt, hogy előadásomon egy női kolléga odaszólt hogy ő bizony sok vacak helyen fotózott, és sosem történt vele semmi úgyhogy szerinte mindenki mehet bátran!

Általában nem azokkal a helyzetekkel van baj, amikor nem történik semmi, hanem azokkal mikor igen, ez pedig teljességgel kiszámíthatatlan. Hölgyek menjenek kísérővel úgy sokkal biztonságosabb!

Mielőtt belépek egy helyszínre, előtte, hangosan megkérdezem, hogy ha van-e ott valaki ne érezze úgy hogy rátörök, és én is tudjam hogy nem leszek egyedül. Ha már beléptem miután gyorsan végigpásztáztam a látható terepet azonnal a mennyezetet nézem meg. Sok esetben az épületek mennyezete életveszélyes, ilyenkor kerülöm az omló részeket. Minden alkalommal megjegyzem hol mentem be, mert sok gyárépületnél teljes labirintust találok. Ha ajtó van, amin beléptem akkor kitámasztom. Az első dolog amit megfigyelek bent hogy merre van menekülő útvonal az ajtón kívül? Ez azért nagyon fontos, mert ha senki nem válaszol bentről annak két oka lehet: nincs ott senki, vagy nem akar válaszolni.

Válasszunk mindenképpen olyan táskát ami illeszkedik testünkhöz hogy ne gátoljon minket ha szűk helyeken kell átbújnunk (ez gyakran előfordul) ha ne adj isten sietnünk is kell komoly gondot jelenthet egy olyan fotóstáska amivel felakadunk vagy beakadunk falfelületekbe, kilógó tárgyakba stb. Minél kevesebb cipelnivaló legyen nálunk, hiszen egész nap nehéz a terepen mozgunk (sokszor törmelékek közt, leszakadt lépcsőkön), így nem árt ha marad energiánk a nap végére is. Nagyon fontos a megfelelő lábbeli. Ahány helyszínnel eddig találkoztam mindenhol rengeteg üvegszilánk volt. Vastag talpú erős cipő kellő biztonságot ad a terepen való mozgáshoz.

Lámpa!
Minden esetben legyen nálunk elemlámpa. Manapság már nagyon erős ledes lámpákat lehet vásárolni különböző célokra. Én a sajátomat rengeteget használom a témák bevilágítására is, de nagyon sokszor jól jött bevilágítani a sötét sarkokba vagy bemenni olyan helyekre, ahol szinte teljes sötétség volt. Egy 1000 lumenes fegyverlámpát választottam. Azért ragaszkodtam a fegyverlámpához mert nem szórt fényt hanem nagyon erős irányított fénysugarat ad így azon kívül hogy használható terek bevilágítására, esetleges veszély esetén beltérben sokklámpaként is működhet, tehát ha valakinek az arcába világítunk vele az egy rövid időre elveszítheti látása jó részét, és összezavarodhat pár másodpercre amíg mi egérutat nyerhetünk.

Vágóeszköz
Magyarországon szinte mindenkinek a zsebében van egy bicska így azt hiszem nem meglepő, hogy annak aki ilyen terepre megy fotózni az alapfelszerelések mellett egy vágóeszköz egy kritikus helyzetben életet menthet. Ne értsenek félre nem arra gondolok hogy Rambóként mindent és mindenkit lekaszabolva fogunk haladni a terepen. A kés sokkal inkább arra hivatott ezen a terepen hogy ha úgy adódik fel tudjunk feszíteni vele egy ajtót, vagy ha annyira szorult helyzetbe kerülünk akár falat bonthassunk vele. Így már érthető hogy azt mondom erre nem alkalmas egy bicska. Nálam személy szerint mindig fix pengés kés van. Ezt kizárólag terepen használom a munka végeztével visszakerül a táskába. Elmondom milyen szempontok alapján választottam talán így meg tudom könnyíteni másoknak is a kiválasztást. Legyen nehezebb, mert a kés sújtási ereje nagyon fontos hisz ez nagyban növeli a vágási más esetben törési hatékonyságát. Megfelelő pengevastagság minimum 5mm. Ez azért , hogy lehessen vele feszíteni, akár ajtót, deszkát, bármit amire szükségünk van. Figyeljünk oda, hogy a markolat ne csússzon, és az ujjainkat valami védje attól, hogy a vágóélre csússzanak használat közben. Olyan tok legyen hozzá amiből gyorsan és biztonságosan ki lehet venni és visszahelyezni, magától semmiképp ne tudjon kiesni, nálam ez a kydex tok volt.
Gondolkodjunk mindig úgy, mindig jobb ha van nálunk valami ami nem kell mintha nem lenne nálunk valami ami kellene.

A személyes kommunikáció
A legtöbb kérdést arról kapom, hogy hogyan kommunikálok, hogyan érem el hogy a kamera elé álljanak a modelljeim ezeken a helyszíneken. Van egy előnyöm amit nem tudok megtanítani senkinek, ez pedig az hogy és ilyen környezetben nőttem fel.

Lássuk milyen tanácsokat tudok adni önöknek! Minden esetben nagyon közvetlen vagyok, és mint régi barátot üdvözlöm majd azonnal egy kérdéssel indítok. Ha vannak a falakon firkák, festmények, graffitik, akkor arról kérdezem nem tudja e ki csinálta, mert engem igazából ez érdekel nem őt szeretném fotózni. Ezzel elindul a kommunikáció amit addig folytatok, és úgy irányítok, míg végül ő kér meg hogy fotózzam le. Innen nyitott utunk van mert körbe fog vezetni, ha vannak mások be fog mutatni, és a következő látogatáskor már mint ismerőst üdvözölhetnek.

Az egyik hely, amit így megszerzünk magunknak, kulcs lehet a következőhöz és így tovább. Nagyon különleges történetekkel, életutakkal találkozhatunk és csodálatos képeket készíthetünk ha kellőképp ügyesen kommunikálunk és nem zárkózunk el az elől hogy új embereket ismerjünk meg!

Minden kihalt ház, épület addig , míg találunk benne nyomokat tárgyakat amik utalnak az ott lakókra, a régi állapotokra. Lehetnek ezek bútorok, képek a falon, eldobált gyerekjátékok. Ezek teszik a képet működővé, ezek azok amik történetet ha úgy tetszik lelket adnak a dolognak. Ilyen terepre szinte mindig széles látószögű objektívet viszek, hogy minél nagyobb tereket mutathassak meg de ez már a következő cikk anyaga.