Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

7 milliárd

National Geographic Magyarország

Ha minden így megy tovább, ha nem találunk megoldást, 2045-re a Föld népessége elérheti a 9 milliárdot is. Már idén bizonyosan 7 milliárdra duzzad az emberiség lélekszáma; legfőbb ideje hát, hogy átgondoljuk a helyzetünket, a kilátásainkat.

 Hiába csökken a születési ráta, a következő évtizedekben is gyors ütemben gyarapszik majd bolygónk népessége. Ha a nyomorból kikapaszkodni igyekvő milliárdok követik majd a gazdag nemzetek példáját, ők is tékozolni-fecsérelni fogják a Föld erőforrásait. Hányan leszünk 2045-ben? Milyen lesz akkor az élet, a világ? E cikkel induló sorozatunk húsba vágó kérdéseket feszeget. A válasz pedig mindannyiunktól függ, és egyedül csak rajtunk múlik.

 

Delft, Hollandia, 1677. Antoni van Leeuwenhoek a csúcsponton hirtelen elszakadt felesége testétől, és az asztalhoz rohant. Noha a posztóüzletből élt, igazi szenvedélye a parányok világa volt. Gyermekre sem vágyott, hiszen már első feleségétől ötszörös apa lett (igaz, a kicsik közül négy hamar meghalt). Hat szívdobbanásnyi idő sem telt el, írta utóbb a londoni Royal Society tudós elméinek, és már nagyítóüvegében vizsgálgatta férfiassága mulandó anyagát.

 

Energiahabzsolás felsőfokon. London valósággal úszik az éjszakai fényárban. A szénbányászaton sarjadt ipari forradalom a Föld legnépesebb városává, a globális népességrobbanás kiindulópontjává tette a brit fővárost. A fejlett államok lakossága jóval többet él föl az erőforrásaiból, mint a szegényebb országok népe. A gyors tempóban bővülő fogyasztás sokkal jobban kiszipolyozhatja bolygónkat, mint a szaporodó népesség.

 

Leeuwenhoek maga csiszolta az esőcseppnyi, de több százszoros nagyítást adó kis üveget. A kortársak meg sem tudták közelíteni e téren; Londonban váltig azzal küszködtek a kutatók, hogy ellenőrizzék Leeuwenhoek állítását, miszerint egy csepp vízben, de még a borban is szabad szemmel nem látható kicsiny lények, animalculák tenyésznek miriádszám. És lám, most ennél is izgalmasabb felfedezést tett ez a hollandus – az emberi ondóváladék is tartalmaz parányokat! Leeuwenhoek az üveglencséhez tapasztotta a szemét, úgy figyelte önnön animalculáit, amint hosszú ostorukkal csapkodva törekednek előre.

 

Leeuwenhoek úgyszólván megszállottja lett az üvegcseppben feltáruló mikrokozmosznak. Rengeteg időt töltött saját ondója vizsgálatával, mégis a tőkehal fölnagyított ikráját szemlélve jutott eszébe a kérdés: hány ember élhet a földtekén? Akkoriban nemigen tartottak népszámlálást, így senki emberfia nem tudott volna választ adni Leeuwenhoeknak. Ő mindenesetre abból indult ki, hogy Hollandiának úgy egymillió lakosa lehet, majd kiszámolta, hogy a Föld lakott területe összesen 13 385-ször akkora, mint Hollandia. Az egész földkerekségen aligha lehet olyan hatalmas a népsűrűség, mint az ő zsúfolt hazájában, vagyis a Földet legfeljebb 13,385 milliárd ember lakhatja. Jóval kevesebb tehát, mint ahány ikrát (úgy 150 milliárdnyit) egyetlen nőstény tőkehal megtermel.

 

Európában csökkenőben van a népszaporulat. Ezt a tendenciát a bevándorlók ellensúlyozhatják (a képen: indiaiak a barcelonai szikh fesztiválon). Szerte a világban a szülőképes nők döntésén múlik, hogy stabilizálódik- e a Föld népessége. A felmérések szerint az iskolázott nők kevesebb gyermeket vállalnak, mint a tanulatlanok.

 

Joel Cohen populációbiológus írja le ezt a kis történetet How Many People Can the Earth Support? (Hányunkat tud eltartani a Föld?) című könyvében. Azt is hozzáfűzi: minden bizonnyal Leeuwenhoek próbált elsőként számszerű választ adni a kérdésre, amely azóta az emberiség egyik legsúlyosabb problémájává fajult. Leeuwenhoek korában csupán félmilliárdan lakták bolygónkat, mondják a történészek. Évezredeken át tartó lassú gyarapodás után éppen akkoriban váltott gyorsabb ütemre a népesség növekedése. Másfél száz év múlva már bő egymilliárd volt az emberiség lélekszáma, újabb száz esztendő alatt pedig megint megduplázódott a Föld népessége – 1930 körül elérte a 2 milliárdot. Azóta is szédítő ütemű a növekedés; az ENSZ adatai szerint 2011 vége felé átlépjük a 7 milliárdos határt.

 

Az utóbbi időkben tapasztalt elképesztő népességrobbanás csillapult ugyan valamelyest, de messze nem ért még véget. Egyrészt tovább élünk, másrészt olyan sok lett a szülőképes korú nő a világban (számuk ma mintegy 1,8 milliárdra tehető), hogy az emberiség még akkor is gyarapodni fog néhány évtizedig, ha a nők kevesebb gyermeket szülnek, mint egy nemzedékkel ezelőtt. A világ népessége 2050-re elérheti a 10,5 milliárdot, ám az is lehet, hogy megáll 8 milliárdnál. Utóbbi eset akkor következhet be, ha minden nő egy gyerekkel kevesebbet vállal, mint ma. Az ENSZ demográfusai úgy számolnak, hogy a tényleges lélekszám valahol a kettő között alakul, 2045 táján éri majd el a 9 milliárdot.

 

India: árusok, járókelők tömegében araszolnak a nevezetes Ambassador taxik. Kolkata (régi nevén: Kalkutta) lüktető, hőségtől csatakos metropolisát már ma is 16 millióan lakják, és nap mint nap seregestül özönlenek a bevándorlók. 1975-ben még csak három város lépte túl a tízmilliós határt, ma már 21 ilyen gigavárosa van a világnak. Elsősorban a fejlődő országok nagyvárosaiban. 

 

Évi 80 milliós gyarapodás: elsőre ijesztő ez a szám, különösen ha tudjuk, hogy fogy a talajvíz és a termőföld, olvadnak a gleccserek, pusztul a világ halállománya, és csaknem egymilliárd embertársunknak nincs mit ennie. Néhány évtizeden belül újabb 2 milliárd éhező lesz a Földön, főként a szegény országokban. Újabb embermilliárdok próbálnak majd kijutni a nyomorból; ha a gazdag nemzetek példáját követve ők is irtani fogják az erdőt, égetik a szenet és az olajat, közben nyakló nélkül használják a műtrágyát és a rovarirtót, akkor rohamosan fogynak majd bolygónk természeti kincsei. Mi lehet a megoldás?

 

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. januári lapszámában.

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket