Nincs is akkora különbség biológia és technológia között

Evolúció és szaporodás: két fogalom, amelyben nyakig benne vagyunk. Az evolúcióval kezdve: egy ismerős, azonban jelentését tekintve teljes részletességgel megismerhetetlen latin eredetű szóval állunk szemben. Többek között ez az elvont fogalom jelezheti a folyamatos fejlődést, de jelentheti a természetnek a változásokból eredő mozgásformáját is – amennyiben elsősorban a szó biológiai oldaláról vizsgálódjunk.

Általában kijelenthetjük, hogy a fejlődés nem foglalkozik a folyamatot előidéző okkal. A tudomány az evolúcióval kapcsolatban többnyire egy skála közepén vizsgálódik, ezzel elhatárolódik a fogalom teljes körű megismerésétől. Pedig az evolúciónak feltétele a molekuláris vagy egyéb mechanizmusok megléte, mint például az önreplikációra képes genetikai anyag létezése.

És itt jöhet a képbe az eredet boncolgatása, az élő sejtek élettelen anyagokból történő evolúciója. Manapság megoszlanak a vélemények a tudósok között a prebiológiai (fizikai-kémiai) úton történő természetes kiválasztódásról.

El is jutottunk a szaporodásig – mint az élet állítólagos értelméig –, ami talán korántsem annyira mindenekfelett álló, mint ahogyan azt ez idáig hittük. Bizonyos nézetek szerint a biológiai evolúció, igaz csak látszólagosan, de cél és irány nélküli, a szaporodás pedig mindössze közbenső cél, amely az élő szervezetek várhatóan tökéletesebb reprodukcióját jelenti (mutabilitás).

Biológia és technológia

És most jöjjön egy összetett találmányunk, amely megpróbálja másolni az összetett organizmusokat. Egy bináris számkódokkal, egyéb alfanumerikus kódokkal (pl. ASCII) adott programnyelven megírt algoritmusok összességét jelentő szoftver, speciális hardveren futtatva alkothat élőlényszerű kinézetet és működést.

Ezzel kapcsolatban tipikusan a mai robotok és humanoidok juthatnak az eszünkbe.

Ugye, hogy a biológia és a technológia talán csak a létrejötte módjában különbözik?

Csöppet sem áll távol egymástól a kettő, sőt, mindkettő elektromos és kémiai alapú. Azért az ez irányú jövőnek nagy feladata lesz – és megvalósulásakor egyben a legnagyobb áttörése is –, amikor a humanoid robotok képesek lesznek bitszintről felfelé is vezérelni magukat, mint ahogy az élő szervezetek is teszik.

Miután felfénylettek a párhuzamok a humanoidok és emberek között, láthatjuk, hogy végső soron mi is robotok vagyunk, többnyire egymással kompatibilis hardverrel és szoftverrel. Többnyire, mert gondoljunk csak a szerveink donorként felhasználhatóságának tökéletlenségére, másrészről messze nem tökéletesen értjük meg a másik embert, illetve értetjük meg magunkat. Tovább bonyolítja a helyzetet, amikor nyelvi akadályok lépnek fel.

Ha az okfejtéssel nem értenénk egyet, vajon mi az, amit mi magunk egyáltalán tehetünk? Nem sokat: egy fecske nem csinál nyarat, és valljuk be, mi is a rendszer építőkövei vagyunk. Az pedig tény, hogy az elmúlt évszázadok és évezredek alatt, még ha öntudatlanul is, de saját evolúciónkat alakítottuk.

Minden egyes nap változtatunk az életmódunkon, körülményeinken, így azzá válunk, amivé, kényelmesebbé vagy éppen stresszesebbé. A nagy sietségben sok minden mellett még az ivóvizünket és élelmiszereinket is szennyezettebbé tettük/tesszük, ezt pedig a közösségekbe tartozva leginkább a létezésért vagy az anyagi jólétért cserébe mi magunk is szimplán elfogadjuk, esetleg mindentől függetlenül eltűrjük.

Mindezek az életvitelünkben bekövetkező változások felelnek többségében sejtjeink állományának egyre gyorsabb mutációjáért. Az egyre később történő gyermekvállalás miatt egyre több mutálódott gén örökítődik át, mindez pedig egy gyorsuló, fékevesztett spirálba kényszeríti emberi fejlődésünket.

Akkor most tényleg, semmit sem tehetünk? Dehogynem! Hátradőlhetünk, élvezhetjük az életet és végigélhetjük a sajátunkat, úgy, ahogyan megengedi nekünk ez a mindenkit körülvevő misztikus rendszer. Eközben pedig szeretettel és ámulattal nézzük gyerekünket, magunk egy tökéletesebb változatát.