Péter, Katalin, Roberta2025. április 29., kedd
Egyéb

Amazónai kalandok mesélője volt Molnár Gábor

National Geographic Magyarország

A National Geographic magazin októberi lapszáma az Amazonas-vidék csodáit mutatja be – és megemlékezik arról a magyar regényíróról is, aki páratlan tehetséggel mutatta be az esőerdő lakóit, természetrajzát és ott megesett kalandjait az iránta rajongó olvasóknak.

Forrás: filipefrazao / Getty Images

„Hihetetlen hangulatteremtő képessége volt.

Az olvasók mindig dicsérték, hogy úgy érzik, olvasás közben megfeledkeznek a napi gondokról, a főnökükről, a bajokról, és ott vannak Molnár Gáborral az Amazonason egy csónakban ülve

– meséli édesapjáról ifj. Molnár Gábor. Az idősebb Molnár (1908-1980) két évet töltött Amazóniában, majd egy tragédia hazautazásra kényszerítette, de ez a két esztendő egy több évtizeden átívelő csodálatos életpálya alapja lett.

„Úgy mondják, aki elveszti a látását, jobban emlékszik vissza azokra az időszakokra, amikor még látott. Egész apró, számunkra jelentéktelen dolgokra is emlékszik. Amikor kérdeztem apámat erről, mindig mondta, hogy álmában újra látott. Több mint húsz könyvet írt a brazíliai kalandjairól. Ezek alapja valamilyen történet volt, ami ott megesett vele, a többit pedig kiszínezte a fantáziája. Illetve a regényíráshoz folyamatosan képezte magát, állandó levelezésben állt a brazíliai magyarokkal. Az írói tehetség már korábban is ott szunnyadhatott benne, és ez a trauma előhozta.”

Nyakdísz: A természet adta kincsekből: termésekből, magokból, állatkörmökből, tollakból készült, amelyet férfiak és nők egyaránt viseltek.
Forrás: Ajkai Városi Múzeum

A történet 1929-ben kezdődött, amikor a 21 éves Molnár újságcikket olvasott egy Brazíliába induló bogárgyűjtő expedícióról. Nosza több sem kellett, jelentkezett a csapatba, és mivel rátermett, fegyverforgatáshoz is értő fiatalember volt, sikerült bekerülnie. Amikor azonban megérkeztek, az expedíció többi tagja megbetegedett, és visszafordultak. Molnár egymaga maradt.

Hazautazni nem akart, ezért beállt a Ford autógyár helyi ültetvényére dolgozni. Mezőgazdász végzettsége révén és egyéni kvalitásainak köszönhetően egy év múlva már ültetvényfőnök volt. „Ő vezette azt az ültetvényrészt, ahol a munkások számára termelték az élelmiszert. Tejgazdaságot szervezett a Tapajós folyó mentén, tejszeparálót, rizsültetvényt létesített” – mondja fia.

Elvesztette a látását

Molnár úgy állapodott meg a vezetőséggel, hogy minden két hónap munka után két hónap fizetés nélküli szabadságot vehet ki. Ezekben az időszakokban saját megtakarításaiból indított felfedező expedíciókat, nemcsak a környékre, hanem akár ezer-kétezer kilométer távolságra az őserdőben. A gyűjtött növényeket, állatokat és tárgyi leleteket hajón küldte haza a Magyar Nemzeti Múzeum számára – minden ellenszolgáltatás nélkül.

Két év telt el így aktív munkával, amikor egy nap az egyik munkása gyutacsokat talált, amelyeket Molnár azonnal elvett tőle, hogy semlegesítse azokat. Ám a gyutacsok felrobbantak a kezében, és a szörnyű balesetben megvakult.

„Mindig mondtam neki, hogy ha velem egy ilyen tragédia történt volna, én kimentem volna a Tapajós partjára, hallgattam volna egy darabig a vízcsobogást, aztán számba vettem volna a puskacsövet. Erre azt felelte, hogy ez neki is megfordult a fejében, de az egyik szemével még érzékelte a fényt, és azt mondták, hogy talán van remény” – idézi fel a fia, aki tengerészként maga is számtalan kalandot átélt.

Molnárnak csodával határos módon sikerült hazajutnia, de az itthoni specialisták sem tudták megmenteni a látását.

Elköltözött hát nagyszülei Ajka melletti házába, és a kórházban elsajátított gépíró tudására támaszkodva elkezdte papírra vetni élményeit.

„Azt mondta, ha egy-két éven belül nem lesz képes íróként megélni, akkor átmegy a másik világba. Először csak kisebb írásai jelentek meg a lapokban, de olyan népszerűvé vált, hogy már a második világháború előtt három regényét is kiadták.”

Fúvócsőtüskék: Vadászathoz használták és nyílbéka mérgébe mártották a hegyét. Szigorúan tilos volt törzsi háborúkban egymás ellen használni, mert azzal magukra haragították az Isteneket.
Forrás: Ajkai Városi Múzeum

Mivel korábbi Ford-alkalmazottként érvényes életbiztosítással rendelkezett a Phönix Életbiztosítónál, lehetősége nyílt arra, hogy az anyjával megvásároljon egy telket Érdligeten. Építettek rá egy házat, amelynek manzárdszobáit kiadta albérlőknek.

„Amikor sűrűsödött a háború, zsidókat bújtatott ezekben a szobákban. Kérdeztem tőle, hogyan volt ez lehetséges. Azt válaszolta, hogy minden este áthívta a nyilas körzetvezetőt inni egyet. Senkinek meg nem fordult volna a fejében, hogy felettük a manzárdszobákban zsidók lehetnek. Sőt, még a katonaszökevény öccsét is odafent bújtatta. Ezt úgy oldotta meg, hogy jóban volt a postáskisasszonnyal, aki az érkező behívókat továbbküldte olyan településre, Nyíregyházára, Debrecenbe, amelyet már elfoglaltak a szovjet csapatok, tehát lehetetlen volt onnan foganatosítani a behívást” – idézi a családi legendáriumot ifjabb Molnár Gábor.

A háború után édesapja egy ideig partvonalra szorult, az ötvenes évek elején nem volt keletje a dél-amerikai útleírásoknak. Ám a kalandokat ekkor sem hárította: 1956-ban az Írószövetség meghirdette, hogy ki lehet települni Ugandába. Molnár el is ment volna, de felesége egy vak emberrel és két kisgyerekkel nem vállalta a költözést Afrikába.

Újra eljutott Brazíliába

1956 után azonban minden megváltozott. „A belpolitika egyrészt kegyetlenül leszámolt az ellenségnek kikiáltott személyekkel, másrészt – talán figyelemelterelésnek – kiadták például Herczeg Ferenc Szelek szárnyán című, adriai yacht körútról szóló regényét, egy Tarzan-könyvet, sőt, gróf Széchenyi Zsigmond vadászkalandjait. Apámnak is egymás után jelentek meg a regényei, mert nem volt bennük politika, csak jó és rossz emberek meg természetleírások. Veszélytelennek minősült.”

Amilyen zárkózott ember volt annak idején Fekete István, annyira szeretett emberek közé menni Molnár Gábor Remek előadó volt. „Sokszor elkísértem apámat író-olvasó találkozókra, pláne vidékre, mert akkor mindig kérte a szervezőket, hogy engem vigyenek el a helyi lovardába vagy hasonló helyre. Iskolákban is gyakran tartott előadásokat, azért soha nem fogadott el pénzt, mert azt vallotta, hogy ők lesznek a jövő olvasói. Csodálatos volt látni, hogy a tornaterembe beterelt, nyüzsgő gyerekhad miként csendesedett el egy szempillantás alatt, amikor az apám elkezdte mesélni az amazonasi történeteit.”

Toll fejdísz: A fejdíszt madártollakból és emberi hajból készítették. Pompás színeit az Amazóniában fellelhető több száz papagájfaj ihlette. Úgy funkcionált, mint egy szalmakalap.
Forrás: Ajkai Városi Múzeum

1972-ben még egyszer kijutott Brazíliába, meghívta őt az ottani külügyminisztérium, feltéve, ha kifizeti az útiköltséget.

Nem más, mint az akkor már világhírű festőművész és grafikus, Szász Endre segített ebben.

„Ő ugyanis 1963-ban nálunk lakott, és akkor még nem volt gazdag ember, annyira nem, hogy az én nadrágomban nősült meg. Amikor felvitte az Isten a dolgát, azzal riogatta anyámat, hogy hoz neki egy vadászgepárdot. Amikor jött apunak ez a brazíliai lehetőség, Szász már kint élt Los Angelesben. Anyám levélben kérte őt, hogy gepárd helyett inkább az útiköltséggel segítsen apámnak. Postafordultával jelentkezett a Lufthansa légitársaság, hogy megérkezett hozzájuk a befizetés, amely bármikor beváltható.”

Molnár ki is utazott Brazíliába, Amazon állam kormányzójának vendégeként rendelkezésére bocsátottak egy hajót, felvásárolt egy halom horgászfelszerelést, amelyet az indiánoknak csereberére szánt a gyűjtőmunkához. A brazíliai magyarok is vásároltak számára különféle indián tárgyakat és állatpreparátumokat a helyiektől. Csakhogy hazafelé a reptéren közölték vele, hogy ezt a sok holmit nem viheti fel a gépre.

Ám kiderült, hogy a járat fő stewardesse magyar származású volt, aki ráadásul olvasta Molnár Gábor könyveit. „Megfogták a légikísérők a nyilakat, nyílvesszőket, és mindent felpakoltak a gépre. Anyám mesélte, hogy kiment elé Ferihegyre, ahol apám megjelent a februári hidegben rövid ujjú ingben, szalmakalapban, karjában egy öl indián íjjal és nyílvesszőkkel” – emlékezik vissza a fia.

Zanza: Molnár Gábor Pálmakunyhó az őserdőben című regényében érzékletese írja le a zanzának nevezett, összezsugorított emberfej elkészítését és kultikus használatát.
Forrás: Ajkai Városi Múzeum

Brazíliában elismerték

„Számomra ő nem a brazíliai felfedező volt, hanem az apa, akinek az volt a fontos, hogy a családjának biztos megélhetést teremtsen. Több mint húsz könyve jelent meg. Az ő igazi szívfájdalma az volt, hogy nem létesülhetett a Természettudományi Múzeumban Molnár Gábor gyűjtemény.

Pedig Aczél Györgynél, az akkori teljhatalmú kultúrpolitikustól is kért meghallgatást, ahol előterjesztette, hogy megválasztották a Brazil Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának, és Mato Grosso államban A dzsungel doktora című könyve kötelező olvasmány.

Apám a maga idejében jól ismert név volt Brazília-szerte. Próbált további magyar gyűjtőexpedíciót szervezni Brazíliába, amelyet a helyi magyarok örömmel támogatták volna. Ez sajnos már nem valósulhatott meg, mert szén-monoxid-mérgezésben meghalt” – mondja ifjabb Molnár Gábor.

A Parascelio molnari egyik preparátuma.
Forrás: Mender Ákos

Kívánsága szerint Ajka mellett, a csingervölgyi temetőben helyezték végső nyugalomra. Ajka díszpolgárává fogadta, iskolát és könyvesboltot neveztek el róla, köztéri szobor őrzi emlékét, a helyi Helytörténeti Múzeumban pedig emlékszoba. A képeken látható amazonasi őslakos tárgyak itt vannak kiállítva. Egy Dél-Amerikai darázsfaj – Parascelio molnari – is őrzi emlékét, amelyet ő fedezett fel 1930 őszén a Tapajós folyó mentén.

Ezek voltak a hét képei

Ezek voltak a hét képei

A National Geographic magazin online kiadásának önök küldték rovatába olvasóink fotóit várjuk, a nap képeit ezen felvételek közül választjuk ki. A magazin hétvégenként külön cikkben mutatja be az adott hét kiemelt fotóit, ezúttal a 2025. április 21. és 27. közötti időszak nap képeit ismertetjük.

Ezért tűnnek finnyásnak egyes lepkék

Ezért tűnnek finnyásnak egyes lepkék

Az emberhez hasonlóan a lepkék közt is vannak válogatósak, és vannak, amelyeknek mindegy, csak élelem legyen.

Érkezik a National Geographic következő különszáma

Érkezik a National Geographic következő különszáma

Május közepén jelenik meg a National Geographic következő különszáma, amely 50 vad szépségű vidéket mutat be a világ minden részéről.

Így ragyog a SpaceX rakétája a sarki fénnyel

Így ragyog a SpaceX rakétája a sarki fénnyel

A National Geographic magazin online kiadásának önök küldték rovatába olvasóink fotóit várjuk, a nap képeit ezen felvételek közül választjuk ki. A magazin hétvégenként külön cikkben mutatja be az adott hét kiemelt fotóit, ezúttal a 2025. április 14. és 20. közötti időszak nap képeit ismertetjük.

A Webb-űrteleszkóp megörökítette a veszélyesnek vélt kisbolygót

A Webb-űrteleszkóp megörökítette a veszélyesnek vélt kisbolygót

A 2024 YR4 kisbolygóról néhány hónapja még nem tudtuk biztosan, hogy elkerüli-e a Földet, vagy ütközünk vele.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket