Analóg fotókon elevenednek meg az égbolt csodái

Az asztrofotózás az egyik legtöbb kihívást jelentő, összetett technikát és ismereteket igénylő fényképészeti ágazat. Az égi objektumok megörökítéséhez nem elég egy kamera és objektív párosa: egy komplett eszköztárat kell precízen működtetni, hogy megfelelő minőségben készíthessünk felvételeket. Mindezek mellett az asztrofotósnak komplex tudástárral kell rendelkezni az éjszakai égboltról, csillagképekről, a csillagok és a bolygók mozgásáról, égimechanikai összefüggésekről, valamint fizikai, meteorológiai és fotográfiai alapokról.

A technológia robbanásszerű fejlődésének, az egyre olcsóbban és könnyen beszerezhető eszközöknek, valamint a gyors információcserének hála egyre többen űzik ezt a fantasztikus hobbit. Az okostelefonok vagy a teljesen automata okostávcsövek elterjedése lehetne akár belépő szint is a komolyabb asztrofotózáshoz, azonban ezek használata egyelőre csak a fotók megsokszorozódását eredményezte a közösségi média felületeken.

A digitális fényképezőgép és az okostelefonok feltalálása előtt az emberek jó száz éven keresztül valamilyen fényérzékeny emulzióra dokumentálták az emlékeiket. Ezt az emulziót a kezdetekben réz-, később üveglemezre vitték fel, majd a 20. század elején kezdték meg a máig használt cellulóz alapú filmgyártást.

Sokan talán még emlékeznek, amikor filmtekercseket vásároltunk a Zenitbe vagy Prakticába, óvatosan befűztük a fényképezőgépbe, és gondosan komponáltunk minden egyes képkockát. Bíztunk ösztöneinkben, a filmtovábbító, a redőny, a zár vagy a fénymérő helyes működésében, mert a fényképet azonnal megnézni nem volt lehetőség.

A digitális fényképezőgépek elterjedése gyökeresen forradalmasította a fotóipart, ugyanakkor nagyban megváltoztatta az emberek fényképekhez való hozzáállását. Míg akár csak negyed évszázaddal ezelőtt a fotózás civil felhasználásának fő célja az emlékek megőrzése volt, napjainkban a tömeggyártás vette át az uralmat. Egyetlen nyaralás alkalmával több ezer kép készül, amelyet otthon nagy valószínűséggel soha nem fogunk végig nézni, a legjobbak meg már fenn vannak valamelyik közösségi oldalon, még hazaérkezés előtt.

Jelenleg viszont az analóg fotózás reneszánszát éli, egyre többen fedezik fel maguknak a filmre történő képalkotás örömeit.

Elkezdtem én is érdeklődni a hagyományos fotózás iránt: elvarázsolt a filmek szemcsézettsége, a jellegzetes tónusok és színek kavalkádja. Mindezek együttvéve olyan mélységgel, érzésekkel és nosztalgiával vegyes képeket eredményeznek, amelyek éles ellentétben állnak a digitális felvételek vegytiszta pontosságával.

Analóg asztrofotók

Miután kellő gyakorlatot szereztem a filmes fotózásban egy negyvenéves Minolta XD5 tükörreflexes fényképezőgéppel, adta magát a lehetőség, hogy asztrofotózáshoz is kipróbáljam. Kezdeti szárnypróbálgatásaim a csillagíves képekben merültek ki, meglepően könnyen jött sikerélménnyel. Itt rögtön előjött az első előny a digitális gépekkel szemben: nincs szükség energiára.

A korai tükörreflexes vázakban szinte minden funkció teljesen mechanikus úton megy végbe, esetleg a fényméréshez szükséges egy gombelem. Órákra is kint lehet hagyni nyitott zárral a szerkezetet, az emulzió speciális tulajdonságai (Schwarzschild-effektus), és a kevés fény miatt a film nem lesz túlexponált. Ezt egy digitális géppel több száz, sorozatban elkészült képpel lehet csak megoldani. Persze hamar felmerült az igény az égbolt forgását követő fotókra is, elsőként nagylátószögű objektívekkel.

Az első komoly eredményeket az ország egyik legkevésbé fényszennyezett helyéről, a Zselicből értem el. A Minolta vázba Fujicolor Superia 400 színes filmet fűztem, és a szeptemberi Tejút különböző régióit fotóztam végig 35-50-135 mm fókusztávú objektívekkel. A szarvasbőgéses zselici észlelés végén úgy pakoltam össze a felszerelést, hogy még legalább másfél hétig fogalmam sem volt, sikerrel jártam-e egyáltalán.

Otthoni filmhívásba még nem vágtam bele, így egy budapesti fotólaborba vittem a negatívot, ahol be is szkennelték az előhívott képkockákat. A végeredményre azonban megérte várni.

5 fotó

Legnagyobb meglepetésemre majdnem az összes egy napon készült felvétel jól lett exponálva, és nem mozdult be egyik sem. Az egyik legmeglepőbb tapasztalat viszont az volt, hogy a film mennyire érzékeny a hidrogén-alfa tartományra. Míg egy digitális gépből ki kell operálni a gyári UV/IR szűrőt a szenzor elől, hogy fotózni tudjuk a 656 nm hullámhosszon sugárzó emissziós ködöket, addig ez az érzékenység egy átlagos színes film alap tulajdonsága.

Mindegyik gépnek lelke van

Az elmúlt pár évben számtalan analóg fényképezőgépet próbáltam ki a csillagok alatt. A sokak által ismert tükörreflexes kisfilmes vázak mellett különféle középformátumú kamerákat is használtam, mint az ikerlencsés tüköraknás Yashica Mat 124, a cserélhető objektíves tüköraknás Pentacon Six vagy „harmonikás” Zeiss Ikon Ercona. Mindegyik gép teljesen eltérő módon működik, használatukat egyenként külön-külön el kellett sajátítani, egyedi hibáikat kiismerni.

Mondhatni, mindegyik gépnek lelke van.

Az analóg fotózás tehát sokkal több, mint letűnt korok képrögzítési módja. Manapság, a 21. század rohanó világában is lehetőségek egész tárháza kínálja magát az érdeklődőknek. A digitális eszközöket kihasználva, azokkal ötvözve igazán maradandót alkothatunk az emulzióra is.

Az asztrofotózás a digitális érában egy kőkemény technikai hobbi, ami megfelelő eszközök nélkül nem működik. Nincs ez másképp az analóg asztrofotózással sem, de a digitálistól nem csupán a film befűzésében és előhívásában tér el. Amikor lenyomjuk az exponálózsinórt, akkor már mindennek – pólusra állás, fókuszálás, komponálás, párafűtés, vezetés – száz százalékban stimmelni kell, akár egy órán keresztül is.

Nincs második esély, csak egy újabb képkocka árán, mindezek gondos tervezést, nagy odafigyelést és rutint igényelnek. A modern technikai újítások nélkül viszont az analóg asztrofotóim nem készülhettek volna el. Emelem kalapom az analóg kor fotográfusai előtt, akik mindezek nélkül, órákig a vezetőtávcsőbe bámulva, kezüket a kézivezérlőhöz fagyasztva készítettek fantasztikus felvételeket.

Manapság szinte a legtöbb esetben az analóg fotózás végeredménye így vagy úgy egy digitális kép lesz, azonban a film használata megváltoztatja az ember látásmódját, egyben kiszélesíti kreativitását.  A digitális világ folyamatosan változik, trendek jönnek és mennek, de a film mindig ugyanaz volt és ugyanaz marad: egy csodálatos, időtlen, kézzelfogható médium.

A szerző egyik képét korábban a National Geographic a hónap asztrofotójának választotta, Facebook-oldala itt érhető el.