Oroszlán-tigris hibrid született Romániában

A keresztezésből származó állat megnevezése liger, az efféle hibridizációval kapcsolatban rengeteg a szakmai kritika.

Liger született egy romániai magánállatkertben – számolt be a DPA.
A kilenchetes hím kölyök érdekessége, hogy apja oroszlán, anyja pedig tigris.
A szokatlan keresztezésből született utód a Goliath nevet kapta gondozóitól.
A magánintézmény az észak-romániai Zahareşti nevű faluban működik. A tulajdonos, Dorin Soimaru azt nyilatkozta a DPA-nak, hogy a hibridet szándékosan hozták létre oroszlánok és tigrisek együttes tartásával. Motivációja az lehetett, hogy a ligerek népszerűek a közönség köreiben.
Goliath május közepén történt koraszületése miatt a környezet- és állatvédelmi hatóságok folytattak ellenőrző vizsgálatot az álaltkertben. Soimaru cáfolta a román médiában megjelent híreket, miszerint bírságot szabtak volna ki az 570 állatot, köztük három oroszlánt, négy tigrist és számos madarat befogadó létesítményre.
Gabriel Gaspar állatorvos kifejtette, hogy a tigrisanya nem gondoskodik kicsinyéről, ezért a kölyköt speciális tejporral és baromfival etetik. Vele együtt született egy nőstény utód is, amelyik nem élte túl.
A szórakoztatási célra tartott vadállatfajok keresztezése számos régióban bevett gyakorlat, ám az eljárással rengeteg etikai és gyakorlati aggály fogalmazódott meg az évek során, különösen, ha védett fajokról van szó. Az egyik probléma, hogy a hibridizáció során világra jött utódok egészsége általában nem megfelelő, mint ahogy a romániai ligerek kapcsán is láthattuk.
A betiltást rengeteg természet- és állatvédelmi szervezet követeli világszerte. Egyes országokban, így Tajvanon, már nem is engedélyezett ligerek tenyésztése.





































































































































































































