A magashegyi állatoknak rossz a szaglásuk

A hegyi környezetben hidegebb, szárazabb, ritkább a levegő, s ezek a tulajdonságai önmagukban is befolyásolják azt, hogy mit lehet érezni az illatokból. Például a száraz levegőben kevésbé jól oldódnak az illatokat hordozó molekulák, vagy épp a hideg miatt az orr nyálkahártyája szárad ki, vagy gyullad be, ami szintén gátolja az illatok érzetének kialakulását.

Egy nemrégiben, a Current Biology folyóiratban publikált tanulmány azt tárta fel, hogy a magashegyi állatok szaglóhámja és agyi szaglóközpontja is kisebb az alacsonyabban élő rokonaikénál. A kutatást a Science  ismertette.

A Kansasi Egyetem szakembere, Allie Graham arra volt kíváncsi, hogy a szélsőséges környezeti körülmények közt, így a magashegyi területeken élő állatok miként alkalmazkodnak e helyzetekhez. Ennek vizsgálatához egy nagy genetikai adatbázisból indult ki, munkatársaival azt keresték meg először, hogy miféle különbségek vannak a tengerszinten és a hegyekben élő fajok közt.

„Nem előzetes elképzelésekkel vágtam bele a vizsgálatba, azt akartam, hogy az adatok mutassák meg, merre kell tovább keresgélnem” – mondta Graham. A kutatók 27 magashegyi környezetben élő fajt és az alacsonyan élő rokonaikat vizsgálták, hasonlították össze.

Kiugróan kevés szaglásért felelős génjük volt a magashegyi állatoknak – efféle különbséget pedig korábban egy kutató se vett észre. A kutatók további részleteket kerestek e fura jelenséggel kapcsolatban, és kiderült például az, hogy az 1000 méter feletti magasságban élő állatok átlag 23 százalékkal kevesebb szaglóreceptorral rendelkeztek, mint az ez alatt élők.

Korábban elvégzett koponyafelmérések adataiból az is kiderült, hogy e nagyobb magasságokban lakó emlősök szaglóhagymája (szagingereket elsőként feldolgozó idegi régiója) 18 százalékkal kisebb az alacsonyabban élőkéhez képest. Minél magasabban élt egy állat, annál kevesebb szaglásért felelős génnel és szaglóreceptorral rendelkezett – ez pedig annyit eredményez, hogy rosszabb is lett a szaglása.

Mivel a magashegyi körülmények akadályozzák az illatok terjedését, ezért az állatok számára jóval kevesebb információt is hordozna a levegő még akkor is, ha tökéletes szaglásuk volna. Az evolúció szereti a felesleges dolgokat félresöpörni, ha valamire nincs szükség, ha a megléte nem jelent előnyt, akkor az könnyen visszafejlődhet. Akár azt is mondhatnánk, hogy a magashegyi állatok szaglása elcsökevényesedik, valami olyasmi utat jár be, mint a barlangi állatok látása.

A vizsgálatok nem találtak hasonló eltéréseket abban, ahogyan ezek az állatok a feromonokat, vagyis például a párzáshoz szükséges információkat hordozó szaganyagokat detektálják. Magyarul, kimondottan a környezeti illatanyagok érzékelése fejlődött vissza e magashegyi állatokban. A változások az egyes fajokban egymástól teljesen függetlenül játszódtak le, pusztán a magashegyi életmód hatására.

Érdekes módon a magashegyi környezetben (4500 méter) élő tibetiek és az alacsonyan élő han népcsoportba tartozó kínaiak szaglásában nem találtak szignifikáns eltéréseket, vagyis a tibetiek körében efféle változás nem alakult ki. Ennek az is lehet az oka, hogy ők folyamatosan keveredtek más népcsoportok tagjaival, vagy az, hogy még nem elég régóta élnek magashegyi környezetben.