Drasztikus átalakulásról mesélnek Mongólia ősi sziklarajzai

Egy friss tanulmányban Dr. Esther Jacobson-Tepfer, az Oregoni Egyetem munkatársa az Altaj nyugati, mongóliai részén található sziklarajzokat elemzi – számol be az Archaeology Magazine. A legkorábbi alkotások nagyjából 12 ezer évesek és őzeket ábrázolnak.

A petroglifák különlegessége, hogy az egykor realisztikusan megrajzolt szarvasok fokozatosan stilizált, szinte felismerhetetlen farkas-szerű alakokká alakultak, tükrözve a környezet, a mobilitás és az identitás átalakulását.

Az Altaj régiója a világ egyik leghosszabb folyamatos sziklarajz-hagyományával rendelkezik, a késő paleolitikumtól egészen a korai vaskorig fellelhetőek erre ábrák. A képi világban az altaji vapiti kiemelt helyet kapott.

A korai rajzokon az állatok megjelenítése igen valósághű, ezeken realisztikus mamutok és gyapjas orrszarvúk is megjelennek. A petroglifák arról árulkodnak, hogy a korai emberek alaposan megfigyelték a természeti világot.

Az idő múlásával az ábrázolás megváltozott, ez különösen a bronzkorban volt szembetűnő. A szarvasok dinamikusabbá váltak, és egyre gyakrabban jelentek meg emberi tevékenységek, például a vadászat kontextusában. A periódus végére az absztrakt megjelenítés vált dominánssá, az állatok egyre kevésbé voltak felismerhetőek, végül egyfajta szimbólummá váltak.

A változások hátterében részben környezeti tényezők állnak: a holocén idején az eurázsiai sztyepp hűvösebbé és szárazabbá vált, az erdők visszahúzódtak, emiatt csökkent a vapitik száma. Az emberek elkezdték követni a magasabbra vándorló szarvasokat, ezzel együtt a sziklarajzok is egyre magasabbra kerültek.

A következő fordulópontot a lovak hátasként való felhasználása jelentette. A stilizált állatok dominánssá váltak a művészetben, személyes tárgyakon is elkezdtek megjelenni, végül a türk korra a vapitik megjelenítése teljesen kikopott.