Felmérték a kijárós macskák megítélését Új-Zélandon

A világon az egy főre jutó macskatartók aránya Új-Zélandon a legnagyobb, és a rendkívüli, ám ragadozó emlősökhöz nem szokott élővilága épp emiatt különösen nagy veszélyben is van. Az egyetlen, bizonyosan házimacskához köthető fajkihalást is Új-Zélandon dokumentálták (a röpképtelen Stephens-szigeti álfakusz, Traversia lyalli 1895-ben).

A szigetország néhány évente felmérést végez lakossága körében arról, hogy mi a véleményük a szabadon járkáló, kijárós és kóbor macskák, kutyák jelenlétéről. Nemrégiben tették közzé a legutóbbi felmérés eredményét.

Közel 2300 fő válaszolta meg a kérdést, bár a válaszadók nem tekinthetők reprezentatív mintának, azért arról képet kaptak a szakemberek, hogy nagyjából mi lehet a lakosság hozzáállása egy ilyen kérdéskörhöz.

A válaszadók 72 százaléka szerint problémát jelentenek a kijárós házi kedvencek (főként a macskák), 16 százalék szerint nem probléma, és 12 százalék válaszolta azt, hogy nem gondolkodott még soha a kérdésen.

A válaszadók iskolai végzettsége összefüggött a válasszal: az alacsonyabb iskolázottságúak közül kerültek ki legnagyobb részben azok, akik nem gondolkodtak még el a problémán, a fiatalabb korosztály is e csoportba tartozott.

A középkorú vidéki lakosok közt volt a legtöbb olyan, aki szerint gondot jelent a házi kedvencek kóborlása. Valamiért a kutyatulajdonosok szerint volt nagyobb gond a szabadon kószáló állat, a macskatulajdonosok kevésbé gondolták így.

A válaszadók okokat is megneveztek, ami miatt aggasztó, ha az állat kóborol, és megoldási javaslatokat is tettek. A legfontosabbnak azt tartották, hogy a kijárós állatokat, kóborló macskákat baleset érheti, betegségeket szedhetnek össze, éhezhetnek, illetve nem részesülhetnek megfelelő állatorvosi ellátásban.

A megfogalmazott szövegből az derült ki, hogy az emberek úgy vélik: a felelős állattartással előrébb kellene lépni, jobban kellene ügyelni arra, hogy a macskák ne hagyják el a saját otthonukat – és ebben más állatok megóvása is cél volt már. Többen azt javasolták, hogy a macskák esetében a kutyákhoz hasonló szabályozásra volna szükség (kötelező mikrochip, udvaron vagy lakáson belül tartás). Felmerült az is, hogy a probléma megoldásában kulcstényező lenne az ivartalanítás, ám sokakat a költségek visszatartanak.

A kutatók hangsúlyozták a közösségi média szerepét, az „ingyen elvihető kiscica” kategória vagy épp az itt-ott talált macskák esetei. Arra is kitértek, hogy e platformokon gyakran találkozni olyan fenyegetésekkel, amikor valaki arról ír, hogy meg kell mérgezni a kertben dolgát végző szomszéd macskákat. Mindezeket fontolóra kellene vennie annak, aki engedi szabadon kószálni háziállatát…

Az állatjóléti, természetvédelmi, közegészségügyi problémákat együttesen kezelő megoldás lehetne az, ha a macskatartók állataikat megfelelően zárt, a macskát és a vad élővilágot elkülönítő környezetben tartanák, ez azonban még ebben az országban is nagyon távolinak tűnik.

A felvilágosító munkára és a menedzselés összehangolására van talán a legnagyobb szükség. Megfelelő stratégiával Új-Zéland olyan országgá válhat, ahol a macskák érző, értékes lényként, felelős állattartók gondoskodásában élhetnek, olyan módon, hogy ez se a természetet, más állatokat, se az embereket nem zavarná.