Megtalálták hazánk első poloskakövületét

Nagyjából 4 millió évvel ezelőtt a mai Balaton-felvidék egy mocsaras terület volt, amelyben tavak is álltak (de nem volt ezeknek közük a mai Balatonhoz). A jelenkorinál mintegy 3 fokkal melegebb volt a klíma, afféle szubtrópusi vidéken járunk képzeletbeli utunkon. A Kab-hegy ekkor már rég kialudt vulkán volt, szétterülő bazaltszoknyájának déli szegélyén található a mai Pula falucska.

Bár a dombok közé zárt település környéke önmagában is megér egy kirándulást, azonban rejlik a határában egy igen különös hely is. Úgy 4,2 millió évvel ezelőtt a Föld mélye még egy nagyot mordult: egy maar vulkán kitörésének lehettek tanúi a korabeli élőlények.

A maar nem a klasszikus vulkáni kúp, hanem a felszín alatt lejátszódott, a forró kőzetolvadék és a leszivárgó víz találkozásának köszönhető igen heves robbanás eredménye. (Hasonló maar típusú vulkánok működtek egykor Tihanyban is.)

A pulai kitörést követően egy kerek mélyedés maradt, amelyet a robbanáskor szétröpült kőzetek gyűrűje ölelt körbe. Később ezt a mélyedést kitöltötte a csapadékvíz, és egy tápanyagokban igen gazdag, de oxigénszegény tó jött létre. A tó mintegy 110 ezer éven át létezhetett.

A pulai krátertavat és annak alginitjét csak 1973-ban fedezték fel, a néhány évvel később megnyitott bányából talajjavításra („természetes műtrágya”) használt anyagként hordják el az alginitet.

A tóban egykor élt, illetve belesodort, valami okból belepusztult állatok és növények nyoma pedig megőrződött. A maradványokat az elázott és összetapadt papírlapokhoz hasonlító alginit rétegei közt találjuk – az alginit szó a tóban egykor hatalmas tömegben élt algákra utal. Itt bukkantak rá hazánk egyetlen, szinte teljes ősorrszarvújára (a csontvázat ma a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumban lehet megnézni).

Az elpusztult lényeket kiválóan megőrző tavi környezet lehetővé tette, hogy a maradványok alapján elképzelést alkothassunk az egykori élővilágról, ám e folyamat az újabb felfedezésekkel még ma is zajlik. Ennek részeként látott napvilágot nemrégiben a Palaeobiodiversity and Palaeoenvironments  folyóiratban az a tanulmány, amelyben egy eddig ismeretlen poloskafajról számolt be Kóbor Péter, Szabó Márton, Szappanos Bálint és lengyel kollégájuk, Artur Taszakowski.

A kutatók a mezeipoloskák egyik csoportjába, a Cylapinae alcsaládba sorolták be az állatot, amelynek a Pulafulvius pliocenicus nevet adták a pulai helyszín és a pliocén időszaki eredet miatt. A lelet különlegessége – amellett, hogy eddig ismeretlen fajt írt le a kutatócsoport belőle – az, hogy egy meleg éghajlati környezetben élő állatcsoport képviselője volt.

A poloska aprócska, nem egészen 6 milliméteres volt, csápjának megvastagodott első íze árulkodott arról, hogy eddig ismeretlen nem és faj képviselője volt ez a picike állat. Színeiből ugyan nem sok maradt fenn, de az egyértelmű, hogy a szárnyfedők végén egy-egy sötét foltot viselt, és az antennáin is voltak sötétebb sávok.

A felfedezett faj közeli rokonai ma zömmel trópusi, szubtrópusi területeken élnek, hazánkban csak a közelmúltban tűnt fel  egy mediterrán képviselőjük. Azonban a régmúlt, még melegebb éghajlati körülményei közepette elterjedtek voltak Európában, így például 34-38 millió éves baltikumi borostyánból elég sok maradványuk került elő.

A pulai lelet a legfiatalabb, vagyis időben hozzánk legközelebb álló, gyakorlatilag összekötő kapocsként lehet tekinteni rá a régmúlt és a jelen között. E poloskák mai képviselői nedves erdőkben, korhadó fákon, faanyagon laknak, és az abban élő (mikroszkopikus) gombákkal táplálkoznak, néhány fajuk ragadozó életmódot folytat. Nagyon valószínű, hogy a pulai krátertó is efféle, nedves-erdős területen állhatott egykoron.

Az egykori szubtrópusi jellegű klímáról más, itt talált leletek is árulkodnak: a most leírt poloskafaj mellett erre utaló termesz és bogár is került már elő az alginitből. Ez azt jelenti, hogy a poloskakövület nemcsak az állatvilág kutatói számára érdekes, hanem a múltbéli klímát vizsgálóknak is. Feltételezhető, hogy az eljegesedések során hűlő éghajlat hatására tűnt el Európa mai mérsékelt éghajlati területeiről ez a poloskacsoport.