Ez lehet a gyíkok legrégebbi őse

Új-Zéland egzotikus élővilága nem korlátozódik a jól ismert madarakra, itt él a tuatara (Sphenodon punctatus) is. Ez az egészen különös jegyeket hordozó gyík, amely ugyan a 12 ezer kígyót és gyíkot magában foglaló csoport, a Lepidosauria tagja, ám a családfa egy egészen távoli ágának végén, egymagában foglal helyet. Nemrégiben a Bristoli Egyetem vezette kutatás során egy devoni (Nagy Britannia) leletről számoltak be, amely 241,5-244 millió évvel ezelőttig vezeti vissza a gyíkok és kígyók családfáját.

A gyíkok és kígyók koponyája jól mozgatható részekből áll, míg a tuatara koponyája sokkal merevebb – ezek olyan ellentmondásos tulajdonságok, amelyek miatt igen nehéz elképzelni, milyen is lehetett ezen állatok közös őse.

A Michael Benton és kollégái által elemzett ősmaradvány mintegy 3-7 millió évvel korábbi állaté, mint az eddigi legősibb gyík fosszília volt. A tuatara ősei közé tartozó állatnak merev koponyája volt, ám voltak olyan tulajdonságai is, amelyek a mai gyíkok és kígyók koponyáit jellemzik. E vegyes jellegzetességeket viselő ősgyík valószínűleg rovarevő lehetett, valószínűleg olyan gyorsan mozgó zsákmányai lehettek, mint például az ekkor már sok millió éve létező csótányok.

Az ősgyík pici volt, a teljes teste csak 10 centis lehetett – pontos adat nincs, mivel hiányosak az állatka maradványai, a meglévő csontokból következtettek erre. A gyík feje is mindössze 1,4 centis hosszt érhetett csak el. Az állatka a Agriodontosaurus helsbypetrae nevet kapta, vagyis a Helsby kőfejtőjéből való veszélyes fogazatú gyík. Ezt annak köszönheti, hogy a fogai igen hegyesek, kissé előre állók voltak – ebből következtettek a kutatók az állat egykori életmódjára is.

Amikor ez az aprócska gyík korgó gyomorral a csótányféléket kergette, a mai Devon területén félszáraz, meleg klíma uralkodott, folyók ágai és kanyarulatai szelték át a tájat, számtalan iszapos lerakódással, homokpaddal töltötték fel a területet. A szárazabb időszakokban a folyóvíz helyett a szél formálta tovább a lerakott hordalékot.

A terület maga a Pangea szuperkontinens szubtrópusi-trópusi régiójában volt ekkor. Az Agriodontosaurus egy olyan világban élt, ahol nappal gyakran elérte a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot, éjjelre azonban jelentősen lehűlt, emellett az évszakok közt is jelentős különbségek lehettek. A forró, száraz évszak igen hosszúra nyúlt, ám ezt időnként, rövid ideig tartó igen nagy csapadékkal, heves esőkkel járó időszakok is tarkították. A homokra ilyenkor iszap rakódott, így ma a kőzetrétegek árulkodnak a múltbéli klímáról.