Tivadar2025. november 09., vasárnap
Egyéb

Így lopták el a 15 tonnás vasmeteoritot

National Geographic Magyarország

Hivatalosan 2020-ban találtak rá Szomáliában arra a meteoritra, amelyet a helyi pásztorok generációk óta ismertek, mára azonban nyoma veszett.

A hatalmas vasmeteorit kevés olyan fotójénak egyike, amely eredeti helyszínén készült
Forrás: Meteoritics & Planetary Science

A világon számos olyan vasmeteorit van vagy volt, amelyet a helyi őslakosság jól ismert, és használt szerszámaihoz alapanyagként. Aztán az európai hódítók megérkeztével megpecsételődött a sorsuk.

Talán a legismertebb az a grönlandi, több hatalmas darabra szétesett vasmeteorit, a Cape York, amelyet Robert Peary (híres, vagy sok szempontból inkább hírhedt) sarkkutató lopott el az inuitoktól – ez volt a helyi inuitok egyetlen vasforrása, amelyből például a megélhetésükhöz szükséges szigonyok hegyét is készítették. Az ember azt hinné, efféle történetekre a 21. századi fejlett világban már nem kerülhet sor, az élet azonban gyorsan megcáfolja a feltételezésünket.

A mai Szomália területén, El Ali település közelében található, a faluról elnevezett El Ali meteorit, amelyhez legenda is fűződik. „Néhány ezer évvel ezelőtt a Shabeele folyó völgyének népei nomád pásztorok voltak: tevéket, kecskéket és juhokat tartottak. A föld jóval zöldebb volt, mint manapság, gyakrabban és bőségesebben érkeztek az esők; a füves pusztákon mindenféle állat legelt, és a legelők sosem fogytak ki. Az emberek nyugatról jöttek, és veszedelmes tájakon vágtak át, mert Waaq, minden dolgok egyetlen teremtője kelet felé parancsolta őket.

Sok évi jólét után azonban az emberek elfordultak Waaqtól, kételkedni kezdtek benne és tiszteletlenül bántak vele. Waaq megharagudott rájuk és tüzes, fekete kövekkel dobálta meg El Ali környékét, s az embereket halálra rémítette. Azonban Waaq dühe még mindig nem csillapodott.

Az égből egy hatalmas, fémes követ hajított alá, amely szélsebesen száguldott, majd fülsiketítő robajjal és földrengető erővel csapódott be El Ali vidékén.

A kevés túlélő végül meghódolt Waaq előtt, és soha többé nem szálltak szembe az akaratával.”

A történet az iszlám előtti időbe nyúlik vissza, és ehhez köthető az isteni büntetés, vagyis a meteorithullás. (Később a legendában Waaq helyét Allah vette át.) Ez azt jelenti, hogy az El Ali valószínűleg legalább 700-800 éve, de inkább még ennél is régebben hullhatott.

Utóbbit erősíti, hogy a terület éghajlata jó 1000-1300 éve volt a mainál csapadékosabb, ez lehet az az időszak, amire a legenda is utal. Egyáltalán nem ritkaság, hogy egy rendkívüli természeti esemény emlékét évezredes távlatokban is megőrzik a legendák. Egy számítás szerint a meteorit ennél kissé régebbi lehet, 2-3 ezer éve landolhatott.

Egy videóból kivágott képmontázs az El Aliról, eredeti helyén.
Forrás: Abdulkadir Abiikar Hussein

A legendák arról is mesélnek, ahogyan a vasmeteorit beépült az emberek életébe, nemcsak hitviláguk, de történelmük részévé is vált. A 15 tonnás vastömböt már a gyarmatosító olaszok is el akarták vinni, de a helyi közösség ellenállása miatt végül felhagytak a tervvel. Az Al-Káida egyik szárnya, az al-Sabab, amely a területet uralta, valószínűleg kulcsszerepet játszott abban, hogy a 21. században aztán ez mégis sikerült. A célország ezúttal Kína volt 

2020-ban egy opálbányászattal foglalkozó csoport járta a környéket, opállelőhelyeket keresve, és ennek során bukkantak rá a környék köveitől elütő vasmeteoritra. Azt, hogy meteoritról van szó, csak abból derült ki, hogy a bányászok egy darabját elküldték egy szomszédos országban dolgozó kínai bányavállalatnak vizsgálatra, értékfelmérésre.

A válasz megérkeztével a követ természetesen értékesíteni is akarták, ám a helyiek nem engedték, hogy elszállítsák azt. Végül mégis megtörtént, és pár héttel később már a fővárosban, Mogadisuban volt a meteorit.

Innen azután - biztos, hogy korrupció révén - hamarosan Kínába került.

A kínai tulajdonosa szeretné eladni, először 200 millió dollárt kért érte, majd többször csökkentette az árat, jelenleg 3,2 millióért árulják. Szomália természetesen szeretné visszaszerezni, a hullás helyszínét pedig már felterjesztették világörökségi listára is. Azonban ez a világ egyik legszegényebb országa (talán 2-3 van még utána a rangsorban), adódik a kérdés, vajon van-e reménye erre.

Az ország számára történelmi jelentőságű is a meteorit: Szomáliában a vaskor az El Alival kezdődött. Amennyiben az UNESCO elismerné az El Alit Szomália kulturális örökségének részeként, úgy az eladása igazán nehéz lesz.

2022-ben a meteoritból vett kisebb mintákat elemezve új, korábban nem ismert ásványokat találtak – azt azonban ekkor nem tudhatták még a mintákat elemzők, hogy a meteorit illegálisan elkerült eredeti helyéről. Azonban könnyen lehet, hogy még további új ásványokat is találnának a szakemberek – e minta a hatalmas meteorit egy pontját képviselte csak ugyanis.

Nemrégiben egy marsi meteorit került árverésre – ezt Nigerből vitték el, és valószínűleg ez sem legális úton  jutott el New Yorkba. Azonban az illegális meteoritpiac Kínában összpontosul és egyre erősödik. Felmerült, hogy a kínai tulajdonos eladná az El Alit Szomáliának, ahol elvileg még a múzeumi helye is készen van. Csak a pénzt kellene rá előteremteni valahogyan, mielőtt még nem késő.

Korallgomba és orangután a hét képein

Korallgomba és orangután a hét képein

A National Geographic magazin online kiadásának önök küldték rovatába olvasóink fotóit várjuk, a nap képeit ezen felvételek közül választjuk ki. A magazin hétvégenként külön cikkben mutatja be az adott hét kiemelt fotóit, ezúttal a 2025. november 3. és november 9. közötti időszak nap képeit ismertetjük.

Fotókon a Miskolci Állatkert bivalyborjúja

Fotókon a Miskolci Állatkert bivalyborjúja

Egykor mintegy 150 ezer házi bivalyt tartottak Magyarországon, mára az állomány jelentősen lecsökkent.

Szent helyek: érkezik a következő különszámunk

Szent helyek: érkezik a következő különszámunk

Az év utolsó különszáma már előrendelhető.

Imádkozó sáska és tövisszúró gébics a hét képein

Imádkozó sáska és tövisszúró gébics a hét képein

A National Geographic magazin online kiadásának önök küldték rovatába olvasóink fotóit várjuk, a nap képeit ezen felvételek közül választjuk ki. A magazin hétvégenként külön cikkben mutatja be az adott hét kiemelt fotóit, ezúttal a 2025. október 27. és november 2. közötti időszak nap képeit ismertetjük.

Érkezik a NatGeo utolsó 2025-ös különszáma

Érkezik a NatGeo utolsó 2025-ös különszáma

A vágy, hogy kapcsolatot teremtsünk az istenivel, ősidőktől jelen van.

National Geographic 2025. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlapNational Geographic 2025. júniusi címlapNational Geographic 2025. júliusi címlapNational Geographic 2025. augusztusi címlapNational Geographic 2025. szeptemberi címlapNational Geographic 2025. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket