Először lett magyar szakember Európai Tüdőgyógyászati Társaság főtitkára

Horváth Ildikó három évig töltheti be a pozíciót.

Horváth Ildikót, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) tudományos és oktatási igazgatóját választotta főtitkárává az Európai Tüdőgyógyászati Társaság (ERS) – számol be az MTI. Az ERS a világ egyik legnagyobb és legmeghatározóbb szakmai szervezete a légzőszervi betegségek kutatása, diagnosztikája és kezelése terén, több mint 30 ezer taggal, akik 160 országot képviselnek.
Az OKPI szerint a főtitkári poszt az egyik legmagasabb vezetői pozíció a szervezetben.
Korábban magyar szakember még nem töltötte be ezt a tisztséget.
Horváth Ildikó mandátuma 2025 szeptemberében lépett életbe és három évre szól.
Horváth Ildikó hosszú ideje aktív tagja az ERS közösségének, több szakmai bizottságban és nemzetközi projektben, köztük az EU4Health keretében indult JARED-ben is vezető szerepet tölt be. A JARED az első olyan uniós együttműködés, amely kifejezetten a krónikus légzőszervi betegségek megelőzésére, felismerésére és kezelésére fókuszál, a projekt koordinációját az OKPI látja el.
Horváth Ildikót szerint az ERS-ben végzett munkájának célja, hogy az oktatási és kutatási eredmények eljussanak azokhoz az orvosokhoz és szakdolgozókhoz is, akik kisebb országokban, korlátozottabb lehetőségek mellett végzik munkájukat, akár a kontinens legtávolabbi pontján is. A tüdőbetegségek elleni küzdelem csak akkor lehet sikeres, ha mindenki hozzáfér a legújabb tudáshoz és módszerekhez- tette hozzá.
Az OKPI szerint a kinevezés nemcsak személyes szakmai elismerés, hanem a magyar pulmonológia európai súlyát is jelzi, új lehetőséget jelent Magyarország számára.































































































































































































