Emberi vérrel festhették ezeket az ősi sziklarajzokat

Egy új tanulmány alapján egy különleges festési technika segíthet megmagyarázni, hogyan maradhattak fenn a Kínában található, az UNESCO világörökségi listáján szereplő Cuocsiang–Huasan kultúrtáj élénkvörös sziklarajzai – számol be az IFLScience. A monszunokkal sújtott, szubtrópusi éghajlaton az ilyen ábráknak elvileg gyorsan el kellene tűnniük, ám az alkotások még több mint 2000 év után is láthatók.

A sziklarajzokat a Luojüe-kultúra hozta létre mintegy 2600–1900 évvel ezelőtt. A mészkősziklafalakon többek között szexuális aktusokat, terhes nőket és férfi nemi szerveket ábrázoltak, ezek miatt a képeket egy termékenységi kultuszhoz kötik.

Meng Wu, a Santungi Egyetem munkatársa és kollégái a közelmúltban kémiai elemzések alá vetették a festékanyagot. A minták olyan erősen kötődtek a sziklához, hogy eltávolításukhoz fúrógépet kellett használniuk.

Az elemzések alapján a festés két rétegből állt. Először egy kötőanyagot vittek fel, amelyet állati csontok, madárürülék, mészkő és kagylók hevítésével állítottak elő. Ehhez aztán vizet és vért adtak, így folyékony habarcsot kaptak.

A megszáradó alaprétegre helyi, vas-oxidban gazdag vörös agyagból készült festéket vittek fel. A döntő szerepet azonban a vérben található fehérjék játszhatták: ezek elősegítették a habarcsban lévő kalcium-karbonát ásványosodását, így a festék lényegében a sziklafal mészkövéhez hasonló szerkezetűvé vált. A pigment apró részecskéi ebbe a rétegbe záródtak, és tartósan a kőzethez kötődtek.

Szülésből származó vért használhattak a sziklarajzokon

Az egyik vizsgált helyszínen a kutatók a habarcs 97–99 százalékát emberi vérhez köthető anyagként azonosították, míg egy másik minta 61 százalékban emberi, 39 százalékban pedig szarvasmarhavérből származott.

Az emberi vérben olyan fehérjéket is azonosítottak, amelyek mennyisége jelentősen megnő a terhesség és a szoptatás idején. Mivel a sziklarajzokon feltűnően sok a várandós nő, a kutatók szerint elképzelhető, hogy a szülés során gyűjtött vért rituális célból használták fel a festék elkészítéséhez.

A csapat úgy véli, hogy a különleges, véralapú kötőanyag és a mészkő között kialakuló stabil szerves-szervetlen kapcsolat magyarázhatja, hogyan vészelhették át a festmények több mint két évezreden keresztül a rendkívül csapadékos környezetet.