Főszerkesztői levél: van, hogy a munka álmunkban folytatódik

A lapzárta után végre jut egy kis idő megállni, aludni, és elmerülni azokban a különös világokban, amelyek akkor nyílnak meg előttünk, amikor lehunyjuk a szemünket. Főszerkesztőnk e heti ajánlója.

A lapzárta körüli időszak mindig stresszes, most sem volt másképp. Hétfőn végeztünk a szeptemberi magazin összeállításával, így már csak egy karnyújtásnyira vagyunk a megjelenéstől. Voltak küzdelmes pillanatok, de nagyon szeretjük a végeredményt – reméljük, olvasóink is legalább annyira élvezik majd a lapszámot, mint mi a szerkesztőségben.
A hajrában szokás szerint nem aludtam sokat, ami akkor nem is igazán tűnt fel – vitt a lelkesedés. Amikor épp mégis elaludtam, gondolatban szövegeket javítottam, e-mailekre válaszoltam, kollégákkal egyeztettem. Csak most, a lapzárta utáni lelassulásban érzem, mennyire szüksége van a szervezetnek a pihenésre, és milyen gyorsan megérezzük a kialvatlanságot.
Főszerkesztői levélA National Geographic online kiadásának csütörtökönként jelentkező sorozatában főszerkesztőnk ajánlja a hét legérdekesebb történeteit, bepillantást engedve a magazin kulisszái mögé.
Kalandozás az álmok birodalmában
Talán nem véletlen, hogy az alvás és azon belül az álmodás mindig is lenyűgözött: miközben a külvilágtól visszahúzódunk, az agyunk különös módon tovább dolgozik. Természetesnek vesszük, pedig máig meglepően keveset tudunk arról, mi történik velünk, amikor lehunyjuk a szemünket.
Simor Péter pszichológus, alváskutató Stéger Dávid kollégámnak adott interjújában arról beszél, elképzelhető, hogy az álmodásnak nincs egyetlen konkrét funkciója. Ehelyett egyszerűen az agy működésének mellékterméke.
Az álmok ugyanakkor segíthetnek érzelmek feldolgozásában, felkészíthetnek bizonyos helyzetekre, és időnként egészen kreatív megoldásokhoz is elvezethetnek. A lapzárta környékén ezt magam is átéltem.
A tudatos álmodás pedig még ennél is különösebb: ilyenkor felismerhetjük, hogy álmodunk, sőt bizonyos esetekben magát az álom történetét is képesek lehetünk alakítani.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
Kicsit több idő a felfedezésre
A szeptemberi lapszám lezárása után valamivel nyugodtabb időszak következik, így több figyelmet tudtam fordítani online felületünkre is. Az elmúlt napokban az év egyik legfontosabb természetfotós pályázata, a Wildlife Photographer of the Year kiemelt képei között böngésztem, de olvastam az Io nevű Jupiter-hold különös világáról és egy egészen meglepő helyen felbukkant ókori leletről is.
Miközben a szeptemberi lapszám lassan elindul az olvasók felé, mi már szorgosan dolgozunk a következő történeteken. Közben azért próbálok majd odafigyelni a pihenésre is.
Főszerkesztőnk közösségi oldalán további kulisszatitkokat és érdekességeket is megoszt a National Geographic szerkesztőségének munkájáról – kötetlenebb stílusban. Ide kattintva pedig e-mailben is elérhető.









































































































































































































