Maradt kutyázni
Miklósi Ádámot egy napon döntés elé állította Csányi Vilmos: vagy másik tanszékre megy, vagy beáll kollégájához az üregi nyulak viselkedését tanulmányozni, vagy vele marad, és kutyákkal foglalkozik. Menni nem akart Ádám, a nyulak nem érdekelték, így ott maradt kutyázni, de megkérdezte főnökét: Mit fogunk kutatni? Fogalmam sincs, válaszolta Csányi.
Írta: Egyed László
Fényképezte: Sárosi Zoltán
Úgy tudom, azért voltak előzmények, korábban már kísérleteztek kutyákkal, és memóriavizsgálatokkal kezdték újra.
Igen, de az etológia számára a természetes környezetben mutatott viselkedés az érdekes. Akkoriban még azt gondolták, hogy a kutyának nincs természetes környezete, tehát a természetes viselkedését sem lehet tanulmányozni. Mi állítottuk, hogy a kutyának igenis van természetes környezete, és ez nem más, mint az ember: kutya és ember együtt alkot viselkedési egységet.
Mire jutottak a bevett nézetekkel szemben?
Semmilyen szakanyagot nem találtunk a témában, így hát kéthetente összeültünk, Csányi professzor elmesélt néhány kutyatörténetet, aztán törni kezdtük a fejünket, hogyan lehetne ezt vagy azt szakszerűen vizsgálni. Sok irányból vizsgáltuk a kutya szociális képességét, elemeztük a kötődési viselkedést, és bebizonyítottuk, hogy a kutya képes utánozni az embert. Három évbe telt, mire az első publikációnk megjelenhetett, egyrészt mert lassan haladtunk, másrészt a folyóiratokkal is meg kellett küzdenünk. Volt egy cikkünk, elküldtük egy rangos szaklapnak. Minden rendben, írták vissza, nincs benne semmi hiba – csak épp nem hiszik el.
Végül azért sikerült áttörniük a falakat.
A mi munkánk is hozzájárult ahhoz, hogy lassanként átalakult a közhangulat, megszületett a kognitív etológia. Tizenöt éve még nem illett ilyet mondani, de ma már mindenki elfogadja a tényt, hogy az állatok is gondolkodnak.
Mostanában csöndesebb időket élnek, vagy új akadályokon igyekeznek átjutni?
Éppen a robotikusokkal vagyunk nagy vitában. Főleg a japán szakemberek mondogatják, hogy húsz év múlva jönnek a háztartási robotok, és valahogyan ki kell találnunk, hogyan kommunikáljunk velük, hogyan tarthatunk velük kapcsolatot. Szerintünk van erre egy nagyszerű modell: az ember és a kutya viszonya – ezt a viszonyt kellene a robotikának eltanulnia. Írtunk egy cikket, egy éve küzdünk, hogy megjelenhessen, most végre talán közlik majd mint vitaanyagot. Közben azért a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökeit sikerült meggyőznünk, Korondi Péter professzor irányításával már a második robot készül a tanszéken, hogy kipróbáljuk az elgondolásunkat. Ezzel a robottal már hasonlóan lehet majd kommunikálni, mint ahogy a kutyákkal tartunk kapcsolatot. Szerintem öt éven belül mindenki elindul majd az általunk javasolt úton.
Az interjú a National Geographic magazin 2013. áprilisi számában jelent meg.