Lépéselőnyben

A Lépéselőny különleges hangulatú fotó. Mesterséges fény világítja be éjszaka a fotózott vízterületet – ez formabontó ötlet a természetfotózásban?

Vakut sokan, sokszor használnak. A merészség az én megoldásomban annyi, hogy folyamatosan lámpafénnyel világítottam meg a madarakat, és így teljes sötétségben is mozgó jeleneteket adhattam vissza a fotón.

Hogyhogy nem zavarta a fény az állatokat?

A kulcsszó a folyamatosság, ezt szem előtt tartva kell kiépíteni a technikát. A lámpát általában már akkor felkapcsolom, amikor még világos van, így ahogy esteledik, az állatok hozzá tudnak szokni ahhoz, hogy a területen állandóan világos van. Ha erre nincs lehetőség, olyan rendszert használok, amely nem egyik pillanatról a másikra kapcsolja fel a lámpát: az izzó öt-tíz perc alatt, lassan fénylik föl teljes fényerővel. Vakut is szoktam hasonló elven használni. A vakuvillanástól az állatok elmennének világgá, de ha a vakuba épített led sor pár másodpercenként fölvillan, megszokják az állandó villogást. Persze ehhez megfelelő energiaforrás szükséges – mi autóakkumulátort szoktunk használni. Bizonyos képeknél, például amikor közelről fotózok vaddisznót, az is fontos, hogy az exponálás hangjától ne riadjon meg az állat. A folyamatos inger ilyenkor is beválik: ha mp3-lejátszómból végtelenítve hallja, hogy a fényképezőgép nyolc másodpercenként kattan, az állat megszokja a hangot, lehet nyugodtan fényképezni.

A vízpart éjszakai életét egyhuzamban 47 napig fotózta.bizonyára rengeteg kép született – hogyan választja ki azokat, amelyeket aztán versenyre küld?

Kiválogatom a számomra legkedvesebbeket, majd ezt a nagyobb kollekciót „zsűriztetem” a barátaimmal; figyelem a reakcióikat, és azt, hogy melyik képet választják ki a legtöbben. Eszerint válogatom össze a versenyre szánt képeket. Fontos mások véleménye, mert én kevésbé lehetek objektív a megítélésben, befolyásol a saját ízlésem.

Egy flamingókat ábrázoló fotót is beadott a versenyre; franciaországban, egy védett parkban készült a kép, ahol etetik az állatokat, így pár méterre meg lehet közelíteni őket. Hiteles lehet egy ilyen természetfotó?

Igen. Az ugyanúgy vadon élő flamingó, mint az afrikaiak, amit az is mutat, hogy a rezervátumon kívül ugyanolyan félénkké válik, mint legtöbb fajtársa. Hasonló a helyzet például a svédországi Hornborga-tó darvaival: ott tűrik, hogy az ember közel menjen hozzájuk, de ugyanezek a darvak nálunk már akkor szárnyra kapnak, ha háromszáz méterről meglátnak egy autót. A fotósok számon tartják, hol-merre lehet egy-egy állatot könnyebben fényképezni – így hallottam én is a francia parkról.

És mi a véleménye a számítógépes utómunkáról?

Az utómunka számomra nem arra szolgál, hogy „kisminkeljem” a képet, hanem arra, hogy a gép által esetleg nem megfelelően rögzített színeket, élességet, illetve a zajt korrigáljam.

Például belefér, hogy több képből vágjon össze egyet?

Az semmiképpen sem. Van fotós, akinek belefér, de az én publikált fotóm mindig egyetlen kép, egy expozíció.

A természetet nagyon szereti, mégsem erdész lett vagy főállású környezetvédő. Miért a fotózás vonzotta?

Mert a természetfotózás a kitűzött cél megvalósítását, a technikai kihívást és a természet védelmét is magában foglalja, és ezt nagyon élvezem. Minden fotózáson rengeteg eszközt használok, és van, hogy tíz szakmát is gyakorlok, mire egy kép elkészül. A magasfokú etológiai tapasztalatokon túl a fotósles építésekor fémmel, fával, kővel kell bánni, elektrotechnikai ismeretekre van szükség.

Pusztaszeren, ahol él, sok lest épített – lesz még több is?

Nem hiszem. Az elmúlt tíz évben rengeteget építkeztem, most már inkább használni akarom a leseket, több időt szeretnék eltölteni bennük. Magunk számára is magasra tettük a lécet; egyik-másik lesünkön négy éven át dolgoztunk. Most tizennyolc lesünk van Magyarországon, ebből három világszínvonalú. Külföldön még többet építettünk, és továbbiakat is tervezek. Jelenleg például Dél-Afrikában épül hat les egy cég megbízásából; ebben a projektben én vagyok az ötletgazda. Itthonról, internetkapcsolaton keresztül felügyelem a terepmunkát. Cserébe minden évben egy hónapot ingyen tölthetek Dél-Afrikában a csapatommal, és fotózhatok – számomra ez a fő része az üzletnek.

Vannak példaképei, vagy a saját útját járja?

Szellemi értelemben példaképem Böjte Csaba testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Fotóztunk néhányszor együtt a lesekben. Életszemlélete számomra tiszteletreméltóbb, mint bármi más, amit máig tapasztaltam vagy hallottam. Olyan perspektívában látja a dolgokat, amelynek elsajátításával könnyebben lesz sikeres az ember.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó természetfotós legyen? Milyen tanácsot adna a kezdőnek?

Azt, hogy ne sóvárogjon drágán elérhető, egzotikus helyek után, ameddig nem fedezi föl saját kertje, települése parkjainak élővilágát. Közben pedig tegye föl magának gyakran a kérdést: mit tesz azért, hogy unokái is fölfedezhessék ezt az élővilágot? Ezek után bárhova utazik majd, jó eséllyel rájön: nem az a lényeg, hogy mit fotóz, hanem az, hogy miként. Mint az élet más területein, a fotózásban is igaz: a siker legegyszerűbb receptje, ha mindazt az energiát, amellyel kudarcainkat magyaráznánk, inkább a megoldás keresésére fordítjuk. Örülni kell, hogy olyan országban nőttünk föl, amely rábír a találékonyságra – így a világon bárhol könnyen feltalálhatjuk magunkat.

Mi az, amit el szeretne még érni? Lehet afféle nyugdíjas állás a természetfotózás?

Most úgy gondolom, hogy igen, lehet. Minél hosszabb távon szeretnék foglalkozni azzal, amivel most foglalkozom, jó csapatban, egymás után megvalósítva minden ötletemet.

Írta Stöckert Gábor
Fényképezte Janet Shivo