Varacskosdisznó helyett fülesmakik

Szomáliai törpefülesmaki (Galago gallarum)

Fotó: Yvonne de Jong és Thomas Butynski 

Kutatásai során igyekszik minél pontosabban meghatározni a sivatagi varacskosdisznó elterjedését Kenya északi részén. Eközben minden lehetőséget megragad arra, hogy más fajokról is gyűjtsön adatokat ezen a száraz és aránylag kevéssé ismert vidéken. Főleg az éjszakák nyújtanak új és érdekes felfedezéseket – és ez alkalommal nem a disznókról beszélünk.

„Pár órával sötétedés után a Chalbi-sivatag egyik akáciákkal és mézeskalácspálmákkal benőtt oázisában fejlámpánkkal alaposan végigpásztázunk minden egyes tüskés bokrot és fát. Hamarosan megpillantjuk az első ránk meredő, narancssárgán ragyogó szempárt, majd a többit is. Fülesmaki! Ez Kenya legkevésbé ismert főemlőse, és egyike az országban előforduló öt fülesmakifajnak” – meséli éjszakai kalandját Yvonne de Jong.

Akáciák és mézeskalácspálmák szegélyezte oázis az észak-kenyai Chalbi-sivatagban.

Fotó: Yvonne de Jong és Thomas Butynski

A szomáliai törpefülesmaki (Galago gallarum) fán élő éjszakai főemlős. A tüskés bozót és a fás szavanna lakója Kenya északkeleti részén, Dél-Etiópiában és Szomáliában, de elterjedésének határai ma sem ismertek pontosan. Ez a kis főemlős szárazabb (400 milliméter/évnél kevesebb csapadékú) élőhelyeken él.  „Víztakarékosabb” éjszakai életmódja során a táplálékából fedezi folyadékszükségletét. Nagy szemével és fülével meg szép narancssárga szőrű végtagjaival ez az apró (200 grammos) állat jól érzi magát a barátságtalan, száraz és nagyon tövises élőhelyen. Még a legszúrósabb növényzetben is gyorsan mozog, és akár 2,5 méteres ugrásokra is képes. „Keveset tudunk a szomáliai törpefülesmakik étrendjéről, de láttuk, hogy fák mézgáját és rovarokat fogyasztottak, és erős a gyanúnk, hogy alkalomadtán gyümölcsöt is esznek” – mondja a kutató. 

A szomáliai törpefülesmaki (Galago gallarum) minden más főemlős számára szokatlan igen száraz élőhelyen fordul elő. Ezt a fajt 112 éve (1901-ben) írták le, majd később a szenegáli törpefülesmaki (Galago senegalensis) számos alfaja közül az egyiknek tekintették. Az 1980-as években újra faji szintre emelték, de természetrajzi viszonyai ma sem ismertek eléggé. Yvonne de Jong és csapata 2003 óta gyűjti az információt ennek a fajnak az elterjedéséről, állománysűrűségéről, ökológiájáról, viselkedéséről és természetvédelmi helyzetéről.

Yvonne de Jong

„A szomáliai törpefülesmakival először 2003-ban találkoztunk Kenya középső részén – emlékszik vissza a primatológus -, a Meru Nemzeti Parkban, a Tana folyótól északra. Azóta megerősítettük e faj jelenlétét Dél-Etiópia számos pontján, valamint Kenya északi, középső és keleti részén. Felfedezéseink arra utalnak, hogy a szomáliai törpefülesmaki elterjedési területének délnyugati határa a Tana (Kenya legnagyobb folyója), a középső-nyugati területe a Kenyai-magasföld, az északnyugati pedig a Chalbi-sivatag és az Etióp-magasföld. A keleti és az északkeleti határ, illetve az elterjedési terület nagyobb része Szomáliára és Etiópia délkeleti részére esik, de a fülesmakikat még sohasem mérték fel ezen a hatalmas vidéken.” 

És, hogy miért fontos a szomáliai törpefülesmaki előfordulásának bizonyítása? de Jong így válaszol: „Először is, az előfordulás helye felkerül a térképre annak a 200 kilométer széles sivatagos sávnak majdnem a közepén, amelyről azt gondoltuk, hogy túl száraz ennek az emlősnek. Kiderült továbbá, hogy a szomáliai törpefülesmaki képes volt megtelepedni az akáciás bozót és a fás szavanna kicsi, szélsőségesen elszigetelt foltjaiban is. A fajnak, jelenleg nincsenek leírt alfajai. Így aztán az elterjedési terület távoli részein, vagy az oázisokban és más izolált helyeken élő egyedek színének és mintázatának megfigyelése különösen érdekes, mert a különbségek az alfajok létezésére utalhatnak.

Számos eltérést figyeltünk meg a két fülesmakifaj viselkedésében. A szomáliai törpefülesmaki például sokkal bizalmasabb, kevésbé félénk, mint a szenegáli. Ha a szomáliai törpefülesmakit lámpával megvilágítjuk, gyakran a megfigyelő felé indul, és néha akár 1 méterre is közel jön. Sokszor szedegeti azokat a rovarokat, amik lámpáink fényére repülnek. A szenegáli törpefülesmaki vele ellentétben általában félénkebb, és az őt figyelő szemek elől általában fák odvában vagy a sűrű növényzetben keres menedéket.

A szomáliai törpefülesmakik, amelyeket megfigyeltünk a Chalbi-sivatag oázisában, nem nagyon zavartatták magukat miattunk, így remek alkalmunk nyílt arra, hogy fényképezzünk, és távcsöveinkkel megfigyeljük őket. Lábfejük szürke a Meru Nemzeti Parkban, 310 kilométerre délkeletre élőké pedig fekete.”

Forrás: ng.24.hu