Föld

Égi jelenségek 2025. május első felében
Hajnali és esti együttállásokat, meteorokat, teliholdat is láthatunk május elején.
Legfrissebbek
Így falta fel bolygóját ez a csillag
Hol látható tejtenger a Földön?
India lassabban melegszik, és nem értjük teljesen, hogy miért
Még több cikk
39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége
Egy, hat ausztrál nagyváros térségében végzett felmérés során jelentős javulást találtak, ám még így is túl sok a cigarettacsikk, a flakon, sörös és ételes doboz.
Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora
Az emberes marsutazás egyelőre még csak tervasztalokon létezik, azonban nem árt előre gondolkodni, és még az út előtt a lehető legjobban felkészülni arra, ami majd várhatja ott az űrhajósokat.
Minden korábbinál pontosabban sikerült megmérni az Uránusz tengelyforgását
A korábbi adatokat még a Voyager-2 űrszonda méréseiből kapták 1986-ban, most a Hubble-űrteleszkóp ezerszer pontosabb adattal szolgált.
Ekkora most az Aral-tó
Az emberi környezetrombolás szimbólumává lett közép-ázsiai tó az 1960-as években még kétszer akkora volt, mint Belgium.
Volt idő, amikor az Arab-sivatag is zöldellt
Arábia déli része ma a világ egyik legnagyobb és legszárazabb homoksivataga, azonban néhány ezer éve még folyók és tavak vize, és zöld növényzet volt itt.
Jól vizsgázott a NASA pormentesítője a Holdon
A Firefly Aerospace leszálló űrjárművével utazott a különleges pormentesítője, amelyet valós, holdi körülmények közt tesztelhettek is.