Gyógyul az ózonpajzs
Amerikai tudósok szerint sikerült bizonyítékot szerezni arról, hogy az ózonpajzs megkezdte regenerálódását. Ugyanakkor a pajzs teljes „gyógyulása”, helyreállása legalább ötven évet vesz majd igénybe.
A tudósok szerint lelassult az az ütem, amellyel az ózonpajzsot rombolták, elsősorban annak köszönhetően, hogy nemzetközileg betiltották az ózonréteget károsító vegyianyagokat. A kutatók az elmúlt húsz év azon adatait elemezték, amelyeket három műhold és három földi mérőállomás regisztrált. Ennek alapján kiderült, hogy a sztratoszféra felső részében – amely az ózonréteg „tetejét” is magában foglalja – jelentősen lelassult az ózon eltűnésének üteme.
Korábban tízévente az ózon 8 százaléka tűnt el, most ez a ráta négy százalékra csökkent – nyilatkozta Michael Newchurch, az Alabamai Egyetem professzora, a kutatás vezetője. Az ózon csökkenése várhatóan a következő években megáll – tette hozzá.
A regenerálódás az első globális környezetvédelmi szerződések egyikének, az 1987-es montreali protokollnak a sikere. Ez betiltotta azokat a kemikáliákat, amelyek károsítják az ózonpajzsot. A szóban forgó vegyianyagok közül elsősorban a CFC-k használatát korlátozták, amelyeket korábban aeroszolokban és hűtőgépekben alkalmaztak.
Jóllehet az ózonpajzs felső rétege kezdi visszanyerni épségét, az alsóbb rétegekben ennél bonyolultabb a helyzet. Itt ugyanis a globális felmelegedés megváltoztatja a hőmérsékleti viszonyokat és a széljárást is, ami lassítja a „gyógyulást”.