Kedden megdöntik a ballonrepülés magassági világrekordját?
Két vállalkozó kedvű brit pilóta kedden megpróbálja megdönteni a ballonrepülés magassági világrekordját. Az előkészületek természetesen gőzerővel folynak a huszonnégy órán belül induló vállalkozásra.
A 48 éves Andy Elson és az 53 éves Colin Prescot a náluk alig valamivel „fiatalabb”, 42 éves csúcsot szeretnék átadni a múltnak. A britek a Cornwall-félszigeten készülnek a rekordkísérletre, és azt remélik, hogy sikerül 132 ezer láb, azaz több mint negyven kilométer magasba emelkedniük. A jelenlegi rekordot két amerikai katonatiszt tartja. Azt a csúcsot 1961-ben állították fel a Mexikói-öbölben – ekkor 114 ezer láb, azaz 34 ezer 747 méter magasságba jutott a repülőgép-anyahajóról induló amerikai duó.
A sztratoszféra meghódítására készülő britek QinetiQ 1 nevű hőlégballonjukkal vágnak neki a kissé „meredek” útnak. A ballon méretei egyébként lenyűgözőek: a szerkezet magassága 387 méter, vagyis nagyobb, mint az Empire State Building New Yorkban. A ballon 1, 7 tonnányi szupervékony polietilénből készült, térfogata pedig csaknem 1, 25 millió köbméter. A külső hőmérséklet abban a magasságban, amelyet elérni kívánnak, a mínusz hetven fokot is megközelítheti.
A ballont a Triton nevű hajóról engedik majd fel, az emelkedés várhatóan kedd hajnalban kezdődik meg. A rekordkísérletet kilenc órán belül kellene a tervek szerint lebonyolítani, ám a páros 11 órára elegendő oxigént visz majd magával.
A hőlégballonozás főleg az ötvenes-hatvanas években tett szert különleges jelentőségre. Ekkoriban az oroszok és az amerikaiak is számos „tesztpilótát” küldtek fel a sztratoszférába, hogy teszteljék a szkafandereket, illetve a védőruhákat. Negyven éve nem volt tehát példa hasonló vállalkozásra, mint amilyet most a britek végeznek majd. A ballon feleresztésénél, a St. Ives-i „parancsnokságon” ott lesz például Borisz Mihajlov is, aki Jurij Gagarint készítette fel az első űrrepülésre. Mihajlov, aki most már nyolcvanas éveiben jár, a Zvezda nevű orosz űrügynökséget irányítja, amely részt vett a brit kísérlet előkészítésében. (Az angolok vállalkozását egyébként a QinetiQ cég szponzorálja, a ballon és a vállalat neve között pedig aligha véletlen az egybeesés.)