Gedeon, Ferenc, Bendegúz2024. október 10., csütörtök
Föld

Mennyire reálisak az aszteroidabecsapodás miatti aggodalmak?

2003.09.04.Admin
National Geographic Magyarország

Ismét felfedeztek a csillagászok egy aszteroidát, amely veszélyeztetheti a Földet. Sőt, már a lehetséges ütközés időpontját is kiszámolták: eszerint 2014. március 21-én ütközhetne össze bolygónk az aszteroidával. Sárneczky Krisztián, a Szegedi Csillagvizsgáló munkatársa szerint, még vajmi keveset tudunk az újonnan felfedezett égitestről.

A mostani számítások szerint a becsapódás esélye mindössze egy a 909 ezerhez. Mit jelent ez egészen pontosan?

Tulajdonképpen a mondatban nem is az egy a 909 ezerhez a lényeg, hanem a mostani számítások szerinti szavak, ugyanis egy olyan égitestről beszélünk, amelyet alig egy hete fedeztek föl, ez azt jelenti, hogy a mozgását, azt egy hete követjük. Egy ilyen kisbolygó, konkrétan ez a kisbolygó kicsit több mint egy év alatt kerüli meg a napot, ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy pontosan megismerjük a mozgását a naprendszerben, és ezáltal pontosan meg tudjuk mondani azt, hogy a Föld helyzetéhez viszonyítva milyen lesz a kisbolygó helyzete egy adott jövőbeli dátumban, ehhez legalább három hónapig megfigyelés alatt kell tartani ezt az égitestet.

Ha ennyire sok ismeretlenes még ez az egyenlet, akkor az angolok ezt miért hozták nyilvánosságra egyáltalán, hogy esetleg létezhet majd valamikor egy ilyen jellegű veszély?

A szakemberek nem úgy bocsátották nyilvánosságra, hogy itt bármi komoly félelemnek kellene lennie. Itt inkább egy kicsit mindig a híreket továbbadók raknak bele egy kis szenzációt, és fogalmazzák át. Hogy miért kerülne az ilyen a napvilágra, hogy a tudósok miért adják ezeket a híreket ki, mikor most már az elmúlt évek tapasztalatai alapján már tudják, hogy általában bizonyos források felfújják az ilyen híreket. Azok a honlapok, ahol ezeket az adatokat közzé teszik ugyanis, ezek a kutatások teljesen nyilvánosak, bárki hozzáférhet. Sőt tulajdonképpen bárki, akinek egy egyszerű amatőr csillagászati felszerelése van, követheti ezeket az égitesteket manapság. Ezeken a honlapokon megjelennek ezek az adatok, és inkább kiadnak egy hivatalos közleményt, hogy esetleg valami történhet, mint hogy ezen a honlapon valaki megtalálja, és elkezdjen kombinálni, hogy mik is történhetnek.

Ugyan valószínű, hogy 2014-ben elkerüli majd a Föld az ütközést ezzel az aszteroidával, ugyanakkor az köztudomású, hogy korábban nem mindig volt ilyen szerencsés a Föld-bolygó.

Igen, ez egy természeti veszély, amit azért érzünk ennyire fenyegetőnek, mert hogy egyrészt a világűrből jön, ami misztikus dolog, mert azt nem nagyon látjuk, holott valóban, amióta a Föld létezik, azóta ki van téve ezeknek az égitesteknek a bombázásának. Ismerünk a Földön meteorit-krátereket, nem is piciket, ismerünk nagyon-nagyokat is, igaz, hogy ezek mindegyike több millió, több tízmillió vagy több százmillió éves, ez, hogy úgy mondjam, hozzá tartozik a földi léthez.

Amennyiben mégis a Föld felé közelítene egy aszteroida, a tudománynak és a technikának a mai színvonalán, mai fejlettségén mennyi az esély, hogy sikerülne egy ilyen katasztrófát elhárítani?

Itt a kulcskérdés az idő. Ugyanis minél előbb meg kell találni az égitestet, hogy ki tudjuk dolgozni, hogy hogyan lehet megközelíteni, oda tudjuk szállítani azokat az eszközöket, amelyek eltéríthetik a pályájáról, ezt az egész eltérítést meg tudjuk valósítani, a technológia adott erre. Kutatási célokkal már szállt le ember készítette űreszköz ilyen kisbolygón, tehát elvileg eszközöket el tudunk juttatni ezen égitestek közelébe. Akár egy hajtóművet rá tudunk telepíteni, egy atombombát el tudunk vinni a közelbe, az tény, hogy ilyet senki még nem próbált. Nem tudjuk, hogy miként sikerülne, de úgy gondolom, hogy a technológia az rendelkezésre áll, hogy megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket.

Forrás: Radio.hu (Szonda) >>

A National Geographic Online cikke az aszteroidaveszélyről>>

Hozzászólások

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Hiába a vállalások, az emberiség keveset tesz az erdőirtás megfékezéséért.

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Október 12-től az alkonyi égen figyelhető meg a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös.

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

A Maloti-Drakensberg-hegység az egyetlen, síelésre alkalmas terület Afrikában, ahol rendszeres a hó, most azonban jóval nagyobb területet borított be a váratlan csapadék.

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

A sarkvidék zöldebbé válása a melegedés folyamatára is visszahat és felgyorsítja az olvadást.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket