Galileo – egy legendás űrszonda életpályája

Az űr- és bolygókutatás egyik legsikeresebb űrszondája, a Galileo élete vége felé jár. A NASA tervei szerint a 1, 5 milliárd dolláros űrszondát magyar idő szerint vasárnap este 21 óra 49 perckor 173772 kilométer/óra sebességgel beleirányítják a Jupiter örvénylő felhőrétegeibe. Az öngyilkos leszállás közben a súrlódás miatt a csaknem háromezer tonnás űrszonda fokozatosan felmelegszik majd, és elég.

Nem akarták, hogy az Európának ütközzön

Az akcióval sikerül azt biztosítani, hogy az űrszonda ne csapódjon a Jupiter Európa nevű holdjának, így elkerülhető, hogy esetleg földi baktériumok jussanak a holdra. A bolygóméretű Európáról a csillagászok úgy vélik, hogy az egyik legígéretesebb hely a Naprendszerben, ahol az élet nyomai elképzelhetők.

Az Európát ugyanis vízjég borítja, amely alatt valószínűleg a földi élet kialakulását elősegítő vízóceánok találhatók. A NASA már évekkel korábban aggodalmát fejezte ki, hogy a Jupiter gravitációs ereje eltérítheti az űrszondát pályájáról, és elképzelhető, hogy az az Európához vagy más holdhoz csapódik – most ennek elébe mennek.

Egy űrszonda fordulatos élete

A Galileo 14 éves küldetése a NASA egyik legsikeresebb programja volt, annak ellenére, hogy időközben sok buktatóval jár. A kilövés rögtön több éves halasztással történt. Az eredeti tervek szerint a Galileot 1986-ban a Challenger vitte volna Föld körüli pályára, ahol egy folyékony üzemanyaggal működő rakétával indították volna útjára. Eredetileg két és fél év alatt ért volna a Jupiterhez.

A Challenger katasztrófája után három évre elhalasztották az űrszonda indítását. Végül 1989. október 18- án az Atlantis fedélzetén indult el a világűrbe, ahol egy szilárd hajtóanyagú rakétával az útjára bocsátották.

Az űrszonda második nagy próbatétele az volt, hogy főantennájának kinyitásakor 3 merevítő beszorult, ezért csak az egyik fele tudott kinyílni. Sajnos az antenna teljesen használhatatlanná vált és a tartalék antennának kellett átvenni a szerepét, ami azonban jóval kisebb teljesítményű volt. Ennek ellenére azért több ezer felvételt közvetített a Földre.

Mérföldkövek a Galileo életében

A Galileo volt az első űrszonda, amely megközelített egy kisbolygót. 1600 km-re suhant el a Gaspra mellett, eközben részletes fotókat készített, és méréseket végzett. Kiderült, hogy a várakozásoknak megfelelően a kisbolygó felszíne telis-tele van kráterekkel és barázdákkal.

Mivel a Galileo egy a Vénusz felé tett kitérővel kezdte meg útját, 1992. decemberében visszatért a Földhöz, hogy újabb lendületet vegyen, most már a Jupiter felé. A Föld-Hold rendszerről készült felvételeken felfedeztek egy 2000 km átmérőjű medencét a Hold felszínén.

1993-ban a Jupiter felé elsuhant az Ida nevű kisbolygó mellett mindössze 2480 km-re, és felfedezte a kisbolygó Dactyl nevű holdját. Így az Ida lett az első kisbolygó, amely körül közvetlen képalkotással holdat fedeztek fel. 1994-ben az űrszonda közvetített a Shoemeker-Levy-9-es üstökös Jupiterbe való csapódásáról.

1995. végén a főszondáról leválasztott légköri egységek megérkeztek a Jupiterhez. A légköri egység ugyanezen a napon megkezdte a belépést az óriásbolygó légkörébe. A felhőrétegtől kb. 50000 km-re egy teljesen új, erős sugárzási övezetet talált. Miközben a légköri egység kinyitotta ejtőernyőjét és megkezdte a süllyedést, a légkörben mérte a felhők kémiai összetételét, a nyomást, a hőmérsékletet, a sűrűséget, vizsgálta az energiaviszonyokat, a villámlásokat és a szelek erősségét. A leszállóegység 57 percig tudott működni, majd összeroppant. A szonda 130 km mélyre süllyedt. Eközben a Galileo 216000 km-re a közelítette meg a Jupitert (ez volt a legközelebbi elrepülés a Jupiter mellett az egész misszió alatt) és pályára állt a bolygó körül.

Megismerhettük a Jupiter nagy holdjait általa

Az elkövetkező években az űrszonda fotókat készített és méréseket végzett a Jupiter nagy holdjairól. Képeket küldött az Ioról, ahol rengeteg működő vulkán és friss lávató mutatkozott. A legfrissebb kalkulációk szerint 152 működő vulkán van a bolygón. Az Io mellett történt gravitációs mérésekből kiderült, hogy vasmagja és jelentős mágneses tere van.

Felfedezte a Ganymedes mágneses terét, ionoszféráját és légkörét, amely oxigént is tartalmaz. A hold nem csak a Naprendszer legnagyobb holdja, hanem a Merkúrnál és a Plútónál is nagyobb.

A Galileo többször elrepült a jeges Callisto hold mellett, ahol szintén ionoszférát találtak e hold körül is, amelyből vékony légkörre lehetett következtetni. A belső szerkezet homogénnek mutatkozik, a fémes mag hiányzik. A holdon számtalan kráter mutatkozik.

1996-ban készültek az első felvételek az Európáról. A holdról készült felvételek a korábban gondoltnál erősebben szabdalt felszínt mutattak, kevés a kráter, viszont annál több a rianás és a repedés. A rianások mentén sötétebb anyag található, mely a jég repedésénél felszínre törő szilikátos víztől eredhet. A felvételek alapján egyre valószínűbbé vált az a feltevés, hogy az Európa felszíne alatt folyékony óceán, vagy képlékeny jég található. Mágneses teret észleltek e hold körül is, amelynek térerőssége kb. negyede a Ganymedes-ének.

Ezentúl számos fotót készített a Thebe, a Metis és az Amalthea holdakról, a Jupiterről, a Jupiter sarki fényeiről, és felfedezett egy teljesen új porgyűrűt a bolygó körül. A gyűrű közel 1 millió km átmérőjű, anyaga valószínűleg bolygóközi eredetű.