Titán – óceánok csillognak a felhők alatt

A legújabb felvételek, amelyek a Titánról készültek, most azt bizonyítják, hogy a sűrű metánfelhők alatt a Titán felszínén kiterjedt óceánok találhatók.

Naprendszerünk távoli sarkában, a külső nagybolygók egyikének kísérőjeként a Titán különleges adottságokkal rendelkezik – írja a legújabb eredményeket kommentálva a Spiegel Online. (Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a Titán néhány furcsa jellemzője már hatvan évvel ezelőtt is feltűnt a tudósoknak.)

A külső bolygók környékén azért számít különlegesnek a Szaturnusz-hold, mert általában ezen a „vidéken” eljegesedett, vékony légkörrel rendelkező égitestek mozognak. Ehhez képest a Titán vastag burokba „bugyolálva” kering a Szaturnusz körül.

Érdekes módon, a Naptól 1, 5 milliárd kilométerre lévő holdon – akárcsak a Föld légkörében – a nitrogén dominál. Egyelőre bizonytalan, hogy a nitrogén-burok alatt jég vagy sziklavilág található. Ennek oka az, hogy a holdat sűrű metán- és más szénhidrogénekből álló gázréteg veszi körül. Márpedig ezek a szénhidrogének megakadályozzák a közvetlen betekintést a Titán felszínére. Ugyanakkor most amerikai csillagászoknak sikerült részletes felvételeket készíteniük a Titán felszínéről. A tudósok mindezek alapján a Science című folyóiratban azt írták, hogy annyit feltétlenül sikerült bizonyítaniuk: a Titán egyedülálló a Naprendszerben.

Ahhoz, hogy a vastag metánfelhő alá pillanthassanak, az amerikaiak két hatalmas rádióteleszkópot, az Arecibót és a Green Banket használták fel. A 300 méteres átmérőjű Arecibóval – amely a Puerto Rico-i őserdőkben létesült – több száz kilowatt erősségű mikrohullám-impulzusokat küldtek a Titán irányába. Két órával később gyenge jeleket kaptak vissza, ám ezek még mindig elég erősek voltak ahhoz, hogy a 100 méteres átmérőjű antennával rendelkező Green Bank állomás fogni tudja azokat. (A Green Bank az USA Nyugat-Virginia szövetségi államában található.)

A regisztrált radarszignálok különös sajátosságokkal rendelkeztek: a befogott jelek hol erősebbek, hol gyengébbek, tulajdonképpen „némák” voltak. A tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy a Titán egyes részein folyékony szénhidrogének vannak, amelyek egyes esetekben elnyelik a rádió-impulzusokat, máskor viszont szinte felerősítve tükrözik vissza azokat, és szinte „csillognak”. Ezeket a folyékony halmazállapotú anyagokat normál fényben nem lehet megkülönböztetni a gázoktól, amelyek a holdat körülveszik.

A sötét régiók 50 és 150 kilométer nagyságúak lehetnek a számítások szerint. Elképzelhető, hogy korábbi aszteroida-becsapódások emlékei ezek, vagyis az így keletkezett kráterekben kisebb-nagyobb tavak jöttek létre. Más holdak vizsgálata alapján a kutatók 80 óceán és ezernyi kisebb tó, illetve tenger létezését gyanítják a Titán felszínén. Radarvizsgálatok szerint a Titán felszínének háromnegyedét borítják folyékony halmazállapotú anyagok.

Az ennél megbízhatóbb adatok megszerzéséhez már nem elegendők a rádióteleszkópok: a pontosabb ismeretekhez nagy segítséget nyújthat a Cassini űrszonda, amely a tervek szerint 2004 októberében repül majd a Titán közelébe. Három hónappal később egy másik szonda, a Huygens közelíti meg a Szaturnusz-holdat, és talán landolhat is a felszínén. A mostani kutatások szerint tehát nem rázkódni, hanem fröcskölni fog a „talaj” a holdraszállás esetén…