Szobrot állítanak az első kínai űrhajósnak
Szülővárosában szobrot kívánnak állítani Jang Li-vejnek (Yang Liwei), Kína első űrhajósának.
Igy nyilatkozott annak az északkelet-kínai Hulutao (Huludao) városi körzetnek a kommunista párttitkára, amely magába foglalja Szujcsung (Suizhong) települést is. Közölte: nem is csak egy szoborra, hanem egy egész kompozícióra gondol: Szujcsung büszkesége űrhajója mellett állna. A pártfunkcionárius, Csang Tung-seng (Zhang Dongsheng) interjúja a pekingi ifjúsági lap (Beijing Qingnian Bao) szombati számában jelent meg.
Természetesen csak az illetékes hatóságok engedélyének megszerzése után kezdenek hozzá a tervek megvalósításához – tűnt ki szavaiból. A párttitkár még megjegyezte: „Az egész városi körzet lakossága példát vehet Jang Li-vej elvtársról” – idézte az AFP francia hírügynökség. Szujcsung kettes számú gimnáziuma pedig, amelyben az első kínai űrhajós annak idején tanult, arra készül, hogy felvegye Jang Li-vej nevét.
A Új Kína hírügynökség szombati jelentésében arról számolt be, hogy elvégezték Jang orvosi kivizsgálását, és megállapították: a több mint 21 órás űrrepülés után is makkegészséges Kína nemzeti hőse. Korábban azt gondolták, hogy legalább egy hét kell ahhoz, hogy Jang szervezete visszaszokjon a földi körülményekhez, de úgy tűnik, erre elég 2-3 nap is.