Készül az ország széltérképe
Az év végéig várhatóan elkészíti a gazdasági tárca az ország széltérképét: a védett és érzékeny területek kijelölését már elvégezték, aminek alapján megállapítható, hol lehet a jövőben szélerőműveket építeni - közölte Kis Zoltán csütörtökön pápai sajtótájékoztatón.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára tájékoztatójában utalt a bakonyi fennsíkra, Tés község határába tervezett szélerőmű-parkra, amely beruházás engedélyezését – a költségek 24 milliárd forintba kerülnének – az első és másodfokú környezetvédelmi hatóság is elutasította.
Kis Zoltán közlése szerint Pápa közelében, Marcaltő község határában van alkalmas terület szélerőmű tornyok felállítására, és a lakosság sem tiltakozik a beruházás ellen.
Nagyon szeretném, ha a jövő év elején már megmondhatnánk a befektetőknek, hogy az országban melyek azok a területek, ahol minden korlátozás nélkül létesíthetőek szélerőművek, hol építhetőek csak bizonyos feltételek mellett, és mely helyeken kizárt az ilyen jellegű beruházás – mondta. A széltérkép döntő jelentőségű iránymutatást ad majd a hatóságoknak is a megfelelő határozatok kiadásához.
Kis Zoltán utalt arra is: az alternatív energiahordozók támogatása csak akkor építhető be az uniós pályázatok rendszerébe – például a szélerőművek mellett a biogáz hasznosítása -, ha az összes energiahordozón belül ezeknek az aránya eléri a 10 százalékot.
Az államtitkár rámutatott: a pályázati támogatási pénzek nem a környezetvédelmi, hanem a földművelésügyi tárcánál vannak, így például a SAPARD-pénzek, valamint az Agrárkörnyezetvédelmi és az Agrárgazdálkodási Alap tételei, összesen mintegy évi 30 milliárd forint.
A két tárca együttműködése alapján mi szakmai segítséget tudunk adni, felgyorsítjuk például a környezeti hatástanulmányok kiadását, és igyekszünk egyszerűsíteni azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek például a biogázt „termelő” állattartó telepek működéséhez szükségesek – hangsúlyozta Kis Zoltán.