Mégsincs jég a Holdon?

A tudósok korábban azt feltételezték, hogy a Föld kísérőjének egyes területein, így például egyes kráterek félreeső zugaiban esetleg vastag jégpáncél húzódhat meg. Ezek az „elbúvó jégmezők” számos találgatásnak adtak azóta táptalajt, most azonban a világ legnagyobb radarja által készített felvételek cáfolni látszanak az eddigi hipotéziseket – írja a Nature című tudományos lap legfrissebb számában.

A 300 méteres átmérőjű Arecibo radarteleszkóp, amely Puerto Rico szigetén működik, rádióhullámok kibocsátásával és a visszaverődött hullámok regisztrálásával állapította meg, hogy a Hold legsötétebb krátereiben sem valószínű, hogy jégtakaró lenne. A radarral az égitest legészakibb, illetve legdélibb pólusait vizsgálták a csillagászok, és ezzel úgy tűnik, elvethető az a hipotézis, hogy a napsugarak által gyakorlatilag soha sem érintett területeken megmaradhatott volna valamilyen ősi jégmező.

Úgy tűnik, a korábbi vizsgálatok tévedtek

Korábban is próbáltak már a tudósok a holdbéli jégmezők után nyomozni: 1994-ben, az amerikai Clementine űrszonda vizsgálta a krátereket (egyébként hasonló módszerrel) Hold körüli pályán keringve. A Clementine-nek sikerül egyes pontokon erős visszhangra találnia, és így a kutatók hite megerősödött abban, hogy vastag jégréteg húzódhat meg a kráterek mélyén.

Négy évvel később a NASA Lunar Prospector nevű berendezése vizsgálódott a Hold közelében, ezúttal azonban más módszerrel. A krátereket akkor ugyanis neutron-spektrométerrel vizslatták, s találtak is hidrogénre utaló jeleket, amiből pedig hidrogéndioxid, azaz víz jelenlétére következtettek a Hold sarkvidékein.

A két korábbi vizsgálat eredményeit összevetve a kutatók az állandóan árnyékban lévő kráterek mélyén több millió tonnányi víz jelenlétét feltételezték . Ezeket a feltételezéseket rendíti meg az Arecibo eredményei. Bruce Campbell, a washingtoni Smithsonian Intézet vezető kutatója erről a lapnak így nyilatkozott: „Nincsenek vastag jéglerakódások azokon a területeken, amelyeket megfigyeltünk.” Márpedig a mostani felmérést során a szakértők a Hold árnyékban lévő térségeinek egyötödét vizsgálták át.

Egy kráter gyanús

Mindössze egyetlen kráter, a Shackleton nevű képződmény vert vissza erős jeleket, a Clementine méréseit utánozva. Ám ezt az adatot is gyengíti, hogy ugyanilyen jeleket küldött vissza a Földre egy másik kráter, amely viszont nincs mindig árnyékban, ez pedig a kutatók szerint azt jelenti, hogy nem jég okozta a visszaverődést, hanem lejtős, durva kráterfalak.

Ugyanakkor Campbell szerint az adatok nem zárják ki egyértelműen a jég létezését a Föld kísérőjén. A vizsgálatok az egy méternél vastagabb jégpáncél felderítését célozták. Ha ennél vékonyabb a lerakódás, vagy a Hold porában elszórt kristályokról van szó, nem észlelhette a radar a jég jelenlétét.

Mindezen új, kiábrándító eredmények azért fontosak, mert sok űrmérnök már holdbéli telepeket tervezget asztalán, és emberi lakhatásra alkalmas épületeket vázol fel. Az ember megtelepülésének azonban alapvető feltétele a levegő és a víz jelenléte. Az állandó holdbázisok lobbistái pedig mindeddig azzal érveltek, hogy most már csak levegőre van szükség, vizet nem kell vinni a közeli égitestre, hiszen az már úgyis van bőven a jégből.

A kérdést a Holdra szállva lehet csak teljes bizonyossággal tisztázni

A helyzet tisztázásához mindenesetre sokban hozzájárulhat az Európai Unió 2005-ös projektje, amelynek keretében az európai űrhivatal SMART-1 űrszondája ezt a kérdéskört is megvizsgálja a Holdon. A SMART-1 infravörös spektrométerrel vizsgálja majd a Hold felszínét, és többek között a kráterekbe is „belenéz” – a kutatók reményei szerint.

Campbell szerint az utolsó szót azonban csak akkor mondhatják ki, ha végre egy leszállóegységet is küldenek a Holdra, és a felszínen vizsgálják meg a jégrétegek esetleges létezését. Az amerikai tudós egyébként tagja annak a Polar Night nevű csoportnak, amely egy ilyen űrmissziót készít elő.