Ferenc, Olívia2020. december 03., csütörtök
Föld

Több mint három métert haladt előre az Opportunity

2004.02.06.Admin
National Geographic Magyarország

Megtette az első métereket az Opportunity csütörtökön a vörös bolygó felszínén, a Spirit pedig a hétvégén indul hosszabb útra. Az Opportunity ezt megelőzően ásványtérképet és mikroszkópos felvételt is küldött leszállási helyéről.

Úton az Opportunity és a Spirit – Frissítve: péntek 9 óra

Megtette az első métereket az Opportunity csütörtökön a vörös bolygó felszínén – jelentette csütörtökön a NASA. Az Opportunity most először haladt előre a Mars felszínén azóta, hogy múlt szombaton legördült a leszállóegység platformjáról a bolygó poros talajára.

Az Opportunity mintegy 3, 3 métert tett meg, péntekre pedig további mintegy 1, 5 méter áll előtte. A marsjáró robotkarja ezzel várhatóan “karnyújtásnyi távolságra” kerül a közelében fekvő, sziklakerthez hasonló kőhalmazhoz, bár szükség lehet még némi előrehaladásra ahhoz, hogy a robotkar valóban el is érje a köveket – mondta Larry Soderblom, a Mars kutatását irányító tudósok egyike.

Eközben a Mars túloldalán az Opportunity ikertestvére, a Spirit felújította kutatómunkáját. A tudósok azt tervezik, hogy a Spirittel előbb megvizsgáltatják az Adirondack névre keresztelt vulkáni kőzet felszínét, a hét végén pedig talán már útnak is indítják egy tőle 240 méterre fekvő kráterhez. E távolság megtétele egy hónapba is beletelhet.

Az Opportunity első talajmintája – Frissítve: csütörtök 10 óra

Az Opportunity megvizsgálta az első talajmintát kicsiny kráterében, és a különféle kavicsszemek között feltűnően szabályos, gömbalakú kavicsokat is talált. A marsi felszín keletkezésének, formálódásának alaposabb megértése végett, az Opportunity pénteken kisebb árkot is ás, – ebben első kereke lesz segítségére -, és mélyebbről vett talajmintát is elemez.

A gömbölyű részecskék jól látszanak a rover által készített mikroszkópos felvételeken. A képeken azonban recés szélű kavicsok is látszanak, így a NASA tudósai elképzelhetőnek tartják, hogy a különböző színű és formájú részecskék eltérő környezetben keletkeztek.

Mitől gömbölyű a kavics?

A kavics formája önmagában nem fedi fel eredetét, illetve az őt formáló természeti erőt. Elképzelhető, hogy víz csiszolta ilyen szabályos formájúra – ez esetben feltehetőleg oolitról van szó. A mintában azonban találtak olyan szabályos alakú részecskéket is, amelyek belül üregesek, buborékosak – ez pedig nem jellemző az oolitokra.

Egy másik elmélet szerint nagyobb meteorbecsapódás olvaszthatta meg a marsi felszínt, az olvadt anyag pedig sugárszerűen fröcskölve finom, szabályos részecskékké hűlt. Ha mindez víz jelenlétében történt, nem kizárt, hogy az olvadt anyagot formáló gázok miatt a kőzeteken buborékok, kis lyukak képződtek.

A harmadik lehetőség, hogy az apró részecskék vulkáni eredetűek: a hamuszerű pontok egy kitörés után alvadtak meg kis golyócskákká.

Ásványtérkép

Az Opportunity elkészítette az első ásványtérképet is környezetéről –az első ásványtérképet, amely más bolygó felszínén készült.

A térkép jól mutatja, hogy a durvaszemcsés hematit előfordulása a kráter eltérő részein markánsan különbözik, leginkább a kráter peremén található. A térkép szerint a sziklakertszerű képződmény feletti, és az előtte lévő réteg különösen gazdag hematitban. A térképen a vörös és narancs színű foltok vasban gazdag ásványokat jeleznek, míg a kék és zöld foltok alacsony vastartalmúakat.

A Földön a hematit többféleképpen kialakulhat, a legtöbb esetben azonban víz szükséges hozzá, ezért a kutatókat különösen izgalomba hozta az ásvány jelenléte. Az ásványtérkép egyébként az Opportunity TES hőtérképező spektrométerével (thermal emission spectrometer) készült, amely képes bizonyos távolságból kőzettípusokat felismerni.

Az Opportunity Mössbauer spektrométere, amely elsősorban vastartalmú ásványok meghatározására szolgál, a vizsgált talajmintában olivinre utaló jeleket mutatott ki. Olivint egyébként a Spirit is talált néhány héttel ezelőtt a Mars másik oldalán. Az olivin magnézium és vasszilikát keveréke. Az ásvány lényeges összetevője a bazaltnak, a legtöbb meteorkőnek, és a vason kívül a leggyakoribb ásványa a meteoriteknek. Az olivin előfordulása vulkáni tevékenységgel is kapcsolatban állhat: kristályai ugyanis gyakran előfordulnak vulkáni hamuban, amit igazolnak a Vezuvnál és az Etnánál gyűjtött minták is.

A sziklakert alaposabb vizsgálatához az Opportunity csütörtökön kezd hozzá. Az első napi célkitűzés három méter megtétele. Pénteken a már említett ásást végzi a rover.

Hozzászólások

Palackposta árulkodik a műanyag útjáról

Palackposta árulkodik a műanyag útjáról

A kutatók által elindított palackok óriási távot tettek meg.

Hosszú távon talán elérhetőek a klímaegyezmény vállalásai

Hosszú távon talán elérhetőek a klímaegyezmény vállalásai

„Elérhető közelségbe" kerültek a 2015-ös párizsi klímaegyezmény céljai egy új elemzés szerint - tette közzé a hírt az MTI.

Rejtélyes áradás egy alaszkai öbölben

Rejtélyes áradás egy alaszkai öbölben

Már az öböl története se kezdődött jól: a felfedezése 26 halálos áldozattal járt. A későbbi sorsa sem sokkal szelídebb.

Égi jelenségek 2020. december első felében

Égi jelenségek 2020. december első felében

A hónap elejét a holdfény uralja, egyre közeledik egymáshoz a Szaturnusz és a Jupiter, lesz holdsarlónk a Vénusz közelében, és érkezik az év legjobb meteorraja.

Óceáni hulladékból készül napszemüveg

Óceáni hulladékból készül napszemüveg

A The Ocean Cleanup projekt újabb fontos eredményt ért el a hulladék elleni harcban.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket